A Szabad Újság portál olvasói tavaly ismerhették meg Szuha Imrét, a Lakszakállasi Vadásztársaság elnökét. Az akkori interjút a házában készítettük el, s miután körbevezetett alagsortól emeletig, megmutatva fegyvereket, trófeákat és kiadványokat, egy üveg repcemézet ajándékozott. Bizony: méhekkel is foglalkozik, és a falu határában termő élénksárga haszonnövényből szorgosan gyűjtötték a rovarok a virágport. Az akkori interjú megírása megelőzte a méz bontását. Pedig ej, de nagyon lett volna miről írni! Krémes, csiklandós, ringatós állagú és ízű különlegesség! Alig vártam, hogy újra témám legyen Lakon, amelybe bekapcsolódnak a vadászok is, hogy végre fekete-fehérre fordítsam az mézédes kóstolást.
Programtrió miatt hatóságilag lezárták a vadászházhoz vezető bekötőutat Lakszakállason. A hétvégén került sor ugyanis nemcsak a Vadászmajálisra, hanem a MozgatLak sporteseményre, valamint a község által szervezett gyermeknapra is. Utóbbi tavaly is nagy sikernek örvendett: a gyerekek játékos, furfangos feladványokkal találták szemközt magukat, megoldásukhoz szükség volt nemcsak ügyességre, hanem gyakran ravaszságra is. A tavalyi klassz példát követve, idén is a park adott otthon az eseménynek. Megelőzte azonban a MozgatLak futóversenye. A legkisebbek pár száz métert futottak – nagyon lelkesen, nagyon kitartóan! Utánuk következtek az ifi lányok és fiúk: ők 1500 méteren mérték össze gyorsaságukat. A felnőttek kategóriájában két táv volt: a rövidebb három, a hosszabb pedig 10 km-es. Nemcsak lakiak álltak rajtvonalhoz! Nagy volt az érdeklődés, szomszédos településekről is érkeztek az atlétika szerelmesei.
A vadászháznál eközben már osztották is az elsősorban vadhúsból készült finomságokat. Kétfajta szarvasgulyás készült hatalmas üstökben: erősebb, mélyebb színben pompázó, karakteresebb ízvilággal rendelkező gímszarvasból, később pedig a lágyabb vadízzel rajongókat szerző dámszarvasból is. Volt még ezenkívül sült kolbász és pecsenye – mindkettő vaddisznóból, pacal és lángos.
Szuha Imrétől megtudtam, hogy az egész vadásztársaság kivonult: 18-an álltak a vendégek szolgálatára, öregbítve ezzel is szervezetük jó hírnevét. A viszontlátás öröme elmaradhatatlan volt, és szinte még fel sem ocsúdtam, máris ott gőzölgött előttem egy jókora tálnyi szarvasgulyás.
Az első kanál előtt elhatároztam, hogy gurmánként kóstolom majd: igyekezvén kielemezni, vajon milyen – vadaknál szokásos – fűszereket használt a szakács. Vajon rakott-e bele borókabogyót, kakukkfüvet vagy fahéjat, esetleg megjelent-e ízesítőként az áfonya vagy a csipkebogyó lekvár? Higgyék el, tényleg ez volt a cél, hogy aztán gasztromumusként zenghessek ódát a laki gulyásról. Nos, azt elmondhatom, hogy nagyon finom volt, bármikor magamba tudnék lapátolni belőle. De az ízelemzés elmaradt. Mert – ilyen a városi gyerek – valamiért elfeledtem, hogy bográcsban frissen megfőtt étel bizony fújás nélkül elég merész vállalkozás. De köszönöm, jóllaktam, élveztem a kiváló ételt, és már a szájpadlásom is jól van. Aki pedig kedvet kapott, hogy bizonyos időszakonként pompás vadételekkel kényeztesse magát, ajánlom jóban lenni a csallóközi vadásztársaságokkal. Gasztrozsenik!
fotó: Kalmár Csaba
