Karácsonyra hangolódás novemberben? Van pár módja. Ott vannak például a karácsonyi dekorációk, amelyek napjaink szupermarketjeiben már október legelején megjelennek, és foglalnak el egyre több polcsort. Vagy elég akár egy kattintás is a facebookon: a Christmas FM sem várta meg a decembert, hogy sugározza a sokszor már unalomig ismert karácsonyi slágereket. De ha egyik sem bejövős igazán, akkor van itt még valami. Állítsuk fel az év első karácsonyfáját a sokat látott színpad deszkáira, és öltöztessük angyali díszekbe. Pirosba, sárgába, ezüstbe és aranyba. És teremtsünk körülötte meghitt hangulatot: kandallóban lobogó tűzzel, pattogó fahasábokkal, díszítésre váró, frissen kisült mézeskalácsokkal, csupaszín gyertyákkal és csupaszív családi alkotással. Lengje be az étert a sütemény, a gyümölcsös tea meg a forrócsoki illata. Bogyán így készülődnek.
„Minden évben másfajtát rendelünk, és megvan már az eddigi nagy kedvencünk is. Szerintem így még hangulatosabb az ünnep és a készülődés”
– Majer Barbarát, a Csemadok Bogyai Alapszervezetének tagját legújabb (vagy tavalyi?) karácsonyi pulcsijáról faggattam. S bár a divatos kötött holmiban most nem volt éppen összhang tapasztalható a bogyai Csemadokos hölgyeknél, minden másban teljesen egy húron pendültek (körülbelül két perc leforgása alatt mindannyian megkérdezték, teát kérek-e vagy forrócsokit, és kínáltak házi süteményekkel – jelzem, kifejezetten eredményesen).
„Hogy ízlik a fánk? Most készítettem ilyet életemben először”
– kérdezett vissza Barbi, de a választ talán már nem is hallotta, mert kislánya kiáltott utána a színpadról, ahová szinte áhítattal léptek a csöppségek, kezükben saját maguk által készített angyalkákkal, amit a karácsonyfára aggattak. Szép számmal gyűltek a díszek: a színpad előtti nagy asztalnál zsúfoltság volt – olybá tűnt, ebben a faluban nagyon szeretnek kézműveskedni a gyerekek, pláne, ha szüleik is velük tartanak a jóban. Az angyalkákon kívül hóemberek is készültek, amik szintén pompás és vidám külsőt kölcsönöznek a fenyőfának. Próbáltam kideríteni, vajon a lurkók minek örülnek jobban: az alkotásnak, vagy annak, hogy műveik a falu karácsonyfáját díszítik majd. Ám csak egy nagyon széles mosolyt kaptam egy csillogó szemű kislánytól. Megadtam magam: többet ér ez bármilyen válasznál!
„Most gyere fotózni, ilyesmivel még nem találkoztam!”
– Streicher Anita – neve már ismerős lehet a Szabad Újság olvasóinak, hiszen mind a portálon, mind pedig egykoron, a Csallóköz hetilap hasábjain találkozhattak a gútai anyukával, aki érdekes hobbit választott – gyertyákat farag, készítve a viaszhengerekből miniszobrokként díszelgő műalkotásokat – invitált az asztalához, ahol egész hölgykoszorú fogadott: szinte megrohamozták a gyertyamestert, egymás kezéből kikapva a szalvétákat, hogy a legegyedibb mintákkal díszíthessék választott darabjaikat. Közben a gyerekek az asztal sarkára szorultak, ők az öntést választották: leendő gyertyáik színeit maguk válogatták össze.
„Azért szeretem a gyertyákat, mert kreatív alkotásra sarkalnak”
– körülbelül eddig jutottunk a videó felvételében, pedig többször is belefogtunk, de Anitának folyton fel kellett ugrania, olyan sokan jöttek és kérdeztek, rendezkedtek be alkotásra, vagy éppen vadásztak karácsonyi vásárfiára. Na, persze nem csak nála! A Meghitt Adventi Hangolódás című családi programra elhozta portékáját a martosi Garlík László is, aki régi jó ismerősként tűnhet fel mindazok előtt, akik szeretnek különféle termelői vásárokba járni. Laci bácsi még gyermekkorában sajátította el a kosárfonás csínját-bínját, nyugdíjasként pedig az utókornak igyekszik megmutatni, milyen gyönyörű is a szakmája. Bogyára is „dolgozni” érkezett: hozta fűzfavesszőit, eszközeit, és jó beszélgetések közben újabb remek darabok kerültek ki a kezei közül.
Már épp meg akartam kérdezni a Csemadokos hölgyeket, mikor kezdik a nagymamák nyújtani a csokis mézeskalács tésztát, amikor a két fakanalat a legfiatalabb generáció tagjai: két, körülbelül 10 éves kislány ragadta meg.
„Az lenne a feladat, hogy kinyújtsátok, aztán a formákkal kiszaggassátok. Amikor kész, kisütjük; cukormázzal fogjuk díszíteni.”
A kislányoktól senki meg nem kérdezte, tudják-e mit, hogyan? De észrevettem, hogy ez csak nekem tűnt fel, csak engem lepett meg. Ahogyan az is, hogy a lánykák nem is igényeltek semmilyen útmutatást: mozdulataikból kitűnt, hogy a konyha az egyik kedvenc „játékterük”. Amikor a mézeskalács megsült a bogyai kultúrház kistermében, még ott voltam, még magamba szívtam a mennyei illatot, ám a díszítést már kénytelen voltam a fantáziámra bízni. Hát kérem, ez van, ha a szomszéd településen szintén elvárják az újságírót. De erről majd később, most élvezzék ezt az írást, próbálják beleélni magukat: higgyék el, mindent megtettem, hogy a magam módján, én is adventre hangoljak!
fotó: Kalmár Csaba
