„A kék konténerben kölykök vannak, pár napja kerültek hozzánk. Menj be nyugodtan, örülni fognak neked!” – Valuch Mónika a gadóci kutyamenhely állatgondozója invitált, miközben fejben gyorsan kiszámolta, mely kennelek lakóival kezdje a munkát: a kutyusokat kiengedi, kitakarít, almot cserél, a jéggé fagyott víz helyett langyosat önt a tálkákba, kiosztja a granulátumot, kutyaszalámit. Nem volt mindegy, hiszen a szokványostól eltérően azon a délelőttön vendégek érkeztek a menhelyre: a város vezetésének tagjai és újságírók, hogy hangot adjanak az örökbefogadás és a támogatás szükségességének.

„Január elsején került hozzánk a hét kiskutya, láthatólag egy alomból, staffordshire keverékek. Örsujfalun rakta ki őket valaki egy dobozban az utcára, egy állatbarát hölgy vette pártfogásába a kicsiket, és hozta el hozzánk. A szilveszteri tűzijátékozás, durrogtatás következtében, az én tudomásom szerint, egy kutyus szökött el otthonról Komáromban, ám később ő is megkerült. Ilyen problémával nem kellett foglalkoznunk; a menhelyen Mónika szolgált szilveszter éjjelén, és próbálta nyugtatni a hanghatásoktól megrémült kutyusokat”
– mesélte Selčániová Monika, a gadóci kutyamenhely vezetője. Elmondta, hogy szerencsére az állatbarátok nem feledkeznek meg róluk: egész évben érkeznek adományok: tápok, tisztító- és takarítószerek, takarók és anyagi juttatások is. Amire most, télidőben nagy szükségük van, az az almozáshoz használt fahulladék szál, ami leginkább talán a faforgácshoz hasonlatos, csak hosszabb, vékony formában kerül forgalomba. Ezenkívül mindig örülnek a sétáltatóknak: ez egy oda-vissza ajándék, hiszen a kutyusok boldogsága átszáll a velük trappoló emberekre is.
„Ideiglenes befogadókra lenne még nagy szükségünk. Sokszor tapasztalunk ugyanis olyan problémát, hogy egy-egy beérkező kutyust valamiért nem tudunk elhelyezni, vagy neki megfelelő körülményeket biztosítani. Az ideiglenes befogadás esetén természetesen minden kiadást térítünk a befogadónak, hiszen hatalmas segítséget nyújt nekünk”
– Monika megerősít gondolatomban: többször is előfordult már, hogy az ideiglenes befogadó beleszeretett védencébe, és állandó gazdivá vált, mindkét fél nagy örömére. Az örökbefogadás a gadóci menhelyen nem bonyolult: fontos, hogy a kutyusnak megfelelő körülményeket biztosítson a leendő gazdi, hogy ne kösse ki, hogy rendelkezzen a kis jövevény óllal vagy kennellel, és családtagként kezeljék. Felnőtt kutyák esetén 130 euró az örökbefogadási díj – tartalmazza a háromszori oltást, chipet, ivartalanítást, kölyökkutyáknál 80 euró – esetükben az ivartalanítás még nem történt meg.
„602,40 euró és 47 cseh korona gyűlt össze a kutyusok számára, valamint 487,35 euró a cicáknak. Minden évben megrendezzük a városi gyűjtést, amelybe sok civil és vállalkozó is bekapcsolódik. Idén a H+H Savanyítóüzem és a Kortina Étterem & Relax Központ »vitte a hátán« a kezdeményezést, mellettük kiemelt szerepet vállalt Ruman Patrik képviselő, a KOMVaK igazgatója, Tárnok Magda és Molnár Marián is. Az Ispotály Utcai Nyugdíjasotthon konyháján főzték meg a jótékonysági káposztalevest, melyet meg lehetett vásárolni, teljes bevételét a menhelyek lakóinak hoztuk”
– tájékoztatott Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, majd gyorsan távozott is a vele érkező Molnár Marián képviselővel együtt. Sürgős dolguk akadt ugyanis: a gadóci kutyamenhelyen – a nagy hidegek miatt – hiány van az almozásra használt anyagokból, így ennek „vadászatára” indultak a város kisállat felszerelést árusító boltjaiban.
Portálunk megtudta, hogy idén belefognak Harcsáson az új állatmenhely kiépítésébe. Ez a komplexum nagyobb lesz, hogy elegendő tér és befogadóhely legyen. Korszerű kennelek és konténerek állnak majd rendelkezésre, fűtés, hideg-meleg víz, illemhelyiség a gondozóknak. Tervben van egy kisállattemető létrehozása is. A munkálatok várhatóan 4-5 éven belül fejeződnek majd be.
fotó: Kalmár Csaba
