2024. 12. 21. szombat - Tamás, Bohdan
Keresés
FRISS

Fejlesztésekről tárgyalt Komáromban Richard Raši

Az intelligens települések kiépítése és a biztonság növelése voltak a fő irányvonalak, melyek szakmai tárgyalóasztalhoz ültették a feleket. A megbeszélésen részt vett Richard Raši, a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter, Michal Kaliňák államtitkár, Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, Erik Vlček parlamenti képviselő, és a Komáromi járás településvezetői, kiegészülve néhány kollégájukkal a Dunaszerdahelyi, valamint az Érsekújvári járásokból.

fotó: a szerző

A szakmai délelőtt kimondottan pragmatikus volt, örülök, hogy nem csupán formai találkozóról volt szó. A településvezetők felhívták a miniszter figyelmét sok égető problémára. Az is nagy öröm számomra, hogy vannak ilyen kihelyezett szakmai napok. Nem nekünk kell Pozsonyba mennünk, hanem a minisztérium látogatja meg a vidéket, így a szakpolitikusok a saját szemükkel is láthatják, tapasztalhatják, amit szóban elmondanánk nekik”

fotó: a szerző

– hangoztatta az eseményt követő sajtótájékoztatón Keszegh Béla, Komárom város polgármestere. A sajtó számára eljuttatott anyagból kiderül, hogy a MIRRI új projektet ír ki 20 millió eurós keretösszeggel, mely elsősorban a települések biztonságtechnikai kiépítését, fejlesztését szolgálja.

Az előző kormány a 2020-2023-as időszakban egyetlen eurót sem költött erre a területre, pedig naponta láthatjuk, tapasztalhatjuk, milyen nélkülözhetetlen, hogy a települések lakossága biztonságban érezhesse magát. Ez a projekt elsősorban a különböző központok kiépítését teszi lehetővé, valamint biztonságai kamerák telepítését. A kamerarendszernek nemcsak a bűnmegelőzésben van nagy szerepe, hanem sok más színtéren is hatékony információkkal szolgálhat. Ilyen lehet a települések átmenőforgalma, a parkolási rendszerek hatékony kiépítése és üzemeltetése, a turizmus is. A minimum összeg, ami elnyerhető, 185 ezer euró vissza nem térítendő támogatás”

fotó: a szerző

– vázolta Richard Raši miniszter. Újságírói kérdésre reagálva elmondta, tudják, hogy a kamerarendszer nagy segítséget nyújt, ám nem pótolhatja az emberi erőt. A városi, községi rendőrökre továbbra is hatalmas szükség van. Igyekeznek megtalálni azokat a lehetőségeket, melyekkel attraktívvá tehetik ezt a pályát a fiatalok számára. A bérezésük terén Raši emlékeztetett, hogy az előző kormány Igor Matovič-csal az élen elvette a településektől az adó- és szociális bónuszokat, mellyel alaposan megnehezítette a munkájukat, minden téren jelentős spórolásra késztetve őket.

fotó: a szerző

Az ülésen részt vett településvezetők reményüket fejezték ki, hogy együttműködésük a minisztériummal gyümölcsöző lesz, és az égető problémákra gyors megoldást tudnak találni.

fotó: a szerző