2024. 10. 03. csütörtök - Helga, Stela
Keresés
FRISS

Pozsony: Peter Pellegrini eredményvárója (fotók, videók)

00:51

Peter Pellegrini:

“Szeretnék köszönetet mondani Szlovákia azon lakosainak, akik éltek állampolgári lehetőségükkel/kötelességükkel és részt vettek a választásokon. Ugyan az idei számok a megszokottaknál alacsonyabbak voltak, még sincs ok a panaszra. Nagy köszönet illeti azon polgárokat, akik munkájukkal hozzásegítettek a választások gördülékeny lefolyásához. Végül, Peter Pellegriniként szólni szeretnék választóimhoz, köszönöm a támogatásukat, melynek segítségével két hét múlva, a második körben találkozhatunk. Hatalmas siker, hogy a kilenc teljesen különböző politikai eszméket valló személyek közül épp nekem sikerült ez az eredmény.”

23:37

Matúš Šutaj Eštok szerint szoros lesz az eredmény, “a második kör biztosan több energiát fog majd igényélni, persze minden a polgárokon múlik majd.”

Szlovákia belügyminisztere úgy gondolja, épp Peter Pellegrini tudná meghozni azt a nyugalmat, amelyre minden itt élő vágyik.

23:09

Nem sokkal 22:30 után Peter Pellegrini ismét köszöntötte a sajtó képviselőit.

Véleménye szerint a részvételi arány a már hosszú évek során tapasztalt eredményt fogja adni, tehát megközelítőleg 50%-ot. “Alázattal! Én így szerettem volna, és szeretném is végigvinni a kampányt. Jelen helyzetben nem a különböző politikai pártok harcáról van szó, hanem emberek közötti megmérettetésről.” - magyarázza türelmesen a Hlas-SD elnöke, majd folytatja: “Az egyre agresszívebb stílust sokkal inkább az ellenfelemtől várom majd.”

Peter Pellegrini külön kiemelte, hogy a magyar kisebbséget is szeretné megszólítani, ha pedig sikerül bejutnia a második körbe, Forró Krisztiánt is felkeresi.

22:30

Vége a moratóriumnak. A Statisztikai Hivatal elkezdi a szavazatok elemzését.

21:49

Rövid pillanatra tiszteletét tette az iskolaügyi miniszter, Tomáš Drucker is.

21:15

Jellegzetes gödröcskékkel az arcán köszöntötte a sajtó képviselőit, majd meglepetten konstatálta, micsoda tömeg gyűlt össze a tiszteletére.

Ugyan a Hlas-SD elnöke csupán pár percre tette tiszteletét, megígérte, hogy az éjszaka folyamán gyakran el fog látogatni a vakukkal teli helyiségbe.

21:11

Peter Pellegrini röviddel 21.00 után köszöntötte a sajtó képviselőit.

20:26

Szerkesztőségünk megérkezett Peter Pellegrini eredményvárójára. A készülődés nyugodt hangulatban zajlik, kisebb várakozást követően a szlovák, illetve magyar sajtó képviselői elfoglalhatták a média számára kialakított helyiséget.

Olvasóinkat folyamatosan értesítjük a fejleményekről.

Peter Pellegrini előreláthatólag este 9- 10 óra között érkezik majd meg.

fotó/videó: szerkesztőség

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes