2024. 07. 24. szerda - Kincso, Vladimír
Keresés
FRISS

A gyógyulás hordozói és továbbadói

Egymásnak, egymásért teremtettünk. Vágyjuk ezt a hovatartozást, ezt az egymásrautaltságot, amit nem szégyellünk? Nem szégyelljük?

Értékeket megvető, megkérdőjelező világunkban jó feltenni ezeket a kérdéseket is. Tisztázni. Milyen jó, ha van, aki megérint, akit szabad, lehet megérinteni: tisztán, őszintén, önzetlenül, szabadon, érdektelenül.

 Jó, de ez kevés. Joggal vágyunk többre. Többre. Rá. Az Úr Jézusra, mert Ő is érintkezni akar: veled, velem, velünk, és általunk szűkebb és tágabb világunkkal. Szeretne hozzánk jönni és megérinteni. Ezért jó lenne megengedni Neki, hogy ránk tegye a kezét.

 Kevés ugyanis csak az érzelmek szintjén érintkezni Vele, mert a legtisztább lelkesedés is előbb-utóbb lelohad, a legfennköltebb érzések is megváltoznak, sőt, talán épp az ellenkezőjükre fordulnak. Vagyis, jó, ha tudjuk, mi magunk többek vagyunk mindannál, ami személyiségünk érzelmei mögött vannak. Ezért kevés az értelmi úton való érintkezés a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal, mert bár nélkülözhetetlen, hogy legyen Róla alapvető fogalmunk, tudásunk, de hiába gyarapítjuk nap, mint nap a Vele kapcsolatos ismereteinket, mert Ő mindezeken túl van.

Elérhetetlen messzeségben. Sőt, ha akarja, értelmünk működését is részben vagy teljesen kiiktatva lép kapcsolatba velünk: álomban vagy elragadtatásban. De még az akaratunk szabadságával történő érintés is kevés: hozhatunk ugyan döntéseket Miatta és Érte, ám ha mindezt nem az Ő kegyelmének erőterében tesszük, erőfeszítéseink hiábavalóak és hatástalanok lesznek.

 Vagyis testestül-lelkestül kell kiszolgáltatnunk önmagunkat az Úr Jézus érintésének, azzal a vággyal és hittel közeledve Feléje, mint a hosszú évek óta beteg asszony, aki szenvedélyesen hitte, hogy már ruhája szegélyének érintésétől is meggyógyul (vö. Mk 5,21-43). Az a közeg, amelyben a Vele való valóságos és teljes érintkezés létrejöhet a liturgia világa, mindenekelőtt a szentségek, első helyen az Eucharisztia, ahol szájon csókol minket az Isten, amikor létünk legmélyét érintve megváltásának erejével legtitkosabb sebzettségünket gyógyítja.

 S mindez akkor is igaz, ha külsőleg nem érezzük a gyógyulást. Az Iránta való szeretetből elfogadott, értelmesen vállalt szenvedés ugyanis mélyebb érintkezésre és egységre vezet, mint a testi egészség visszanyerése. Tehát a gyógyulás vágyánál is erősebbnek kell lennie annak a vágyunknak, hogy Vele egyesüljünk és az ő dicsőségét szolgáljuk, akár úgy, hogy gyógyító ereje sokak előtt megnyilvánul rajtunk és bennünk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket az ő tisztaságos és végtelen érdemű szenvedésével egyesítjük. Napjaink szenvedései: ciliciumunk, vezeklő, önsanyargatóövünk, nem anyagból készült. Nem mi készítettük, vagy készíttettünk. Tőle kaptuk, ajándékul, összekötő kapocs, pántként az örök egybetartozás biztos zálogaként.

 Adja Isten, a szentáldozásban naponta azzal a tudattal járulni Eléje, hogy amikor a kenyér és bor színében isteni hatalmát rejtő ruhájának a szegélyét érintjük: csodálatos, gyógyító erő közvetítődik számunkra. Tehát, elutasítva minden önző és tisztátalan érintést, érdemes tartózkodni a világ összes bűnös érintésétől, hogy így Őt érintve, az Ő gyógyító, megerősítő, életadó érintésének áldott hordozóiként, a gyógyulás továbbadói és közvetítői lehessünk testvéreink számára.

Fotó: pixabay

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes