Kóvár, a Trianon után kettéosztott Ipoly menti határfalu Balassagyarmat szomszédságában települt. Az evangélikus temető a katolikus templommal szemben található. Mára csupán néhány régi nemesi sírjel maradt itt meg, ám ezekre érdemes odafigyelnünk. A feliratok egyre nehezebben olvashatók, de a nevek még jól kivehetők.
A Nógrádban és Hontban egykor előkelő, a közéletben komoly szerepet vállaló, a tudományokban is jelenlévő családok leszármazottai nyugszanak itt, mint például a Kubinyiaké, az Ebeczkyeké, a Pongráczoké, a Horváthyaké, a Prónayaké, a Tarcsányiaké, a Breznyikeké, a Buóczoké és az Algővereké.
Ide temették többek közt 1846-ban a falu egyik birtokosának, a Horváthy családnak fiatalon elhunyt gyermekét is. Csúcsíves, rozettás sírmlékére ezt a szöveget vésték:
„Hetedik évében hunyt el e tavaszi ibolya,/ szülői kebleken ápolt kis Horváthy Ilona./ Bús nefelejcs családjának e sírcsend, béke porának“.
Egy félgömb alakban végződő szomorúfüzes sírkő jelzi az 1873-ban, 68 éves korában elhunyt „tekintetes Horváthy Gábor úr“ nyughelyét. Géczy Ádám kővázát tartó oroszlános, címeres síremléke is dacol még az idő vasfogával. Ugyancsak ide temették a XX. század elején a falu jeles szülöttét, Kubinyi Ferenc történészt is. A Kubinyiak a történelmi Magyarország régi előkelő nemesei közé tartoznak.
1836. november 22-én Kóváron született Kubinyi Ferenc, a később ismert történész, író és nyelvész. 1846-tól Pesten élt, itt végezte tanulmányait is, részben magánúton, részben az evangélikus gimnáziumban és a budai politechnikumban.
1855-ben egy időre átvette elhunyt édesapja kóvári birtokát, de ő maga inkább a tudományoknak élt. Gyakran járt külföldre, s kutatta a magyarság régi emlékeit. 1869-ben többek közt Németországból hozott értékes történelmi anyagot, ezt megelőzően pedig részt vett a Történelmi Társulat megalakításában, s tagja lett az „északi régiségbúvárok koppenhágai királyi társulatának“.
Szinnyei írja, hogy Kubinyinak Hont megye területén sikerült „sok kőkori régiséget összeszednie, mely az 1886-os budapesti kiállítás alkalmával külön szekrényben volt kiállítva“. (Szinnyei, 1900:381.p.)
Ezek közt akadtak Kóvár és Csalomja környéki leletek is. Kubinyi kapcsolata Nagycsalomjával egyébként is szoros lehetett. Az evangélikus földbirtokos búvárkodásai során felfigyelt a falu s a vidék értékes műemlékére, a katolikus Pusztatemplomra; gyakran megállt pusztuló romjainál. Bántotta őt a templom sorsának szomorú alakulása, állagának romlása. Megóvása érdekében levelezést folytatott a a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságával.
Kubinyi kiváló „régiségbúvár“ volt, s számos történelmi művet adott ki. Családja levéltára alapján megírta a Kubinyi család történetét is. Nagyszabású munkája, az Oklevelek a Hont megyei levéltárakból két kötetben jelent meg. Ezen kívül még több értékes és hiánypótló munkát jelentetett meg, például Margitsziget és Zólyom vármegye műemlékeiről. Rendszeresen közölt írásokat a kor ismert lapjaiban: a Divatlapokban, az Új Magyar Múzeumban, a Magyar Tudományos Értekezőben, az Archeológiai Közleményekben, a Turulban, a Századokban stb.
A Magyar Nyelvőr 1887. évi XVI. kötetében Ipoly-völgyi, Kóvár vidéki tájszavakat tett közzé, majd a lap 1893. évi évfolyamának XXII. kötetében Kóvár vidéki szólásmondásokat jelentetett meg.
Gyászjelentése szerint 1903-ban hunyt el, életének 67. évében, s a kóvári sírkertben helyezték örök nyugalomra. Kubinyi Ferencet a szülőföld újra felfedezte magának. Egykori szülőházán kétnyelvű emléktáblát helyeztek el, a község evangélikus temetőjében rendbe tették a jeles szülött sírját, feketemárvány sírkövét.
fotó: Csáky Károly
