Egy uralkodóház utolsó fejezete
III. Andrásnak alapvetően nem szántak kiemelkedő szerepet a történelemben, trónust semmiképpen sem. A gyermektelen Kun László király meggyilkolását követően azonban gyorsan királyt kellett találni az ország élére, így lett ő a kiválasztott. Édesapja a törvénytelenként nevelkedő István volt, IV. Béla testvére. Édesanyja velencei nemesasszony, Tomasina Morosini. Sajnos utolsó András királyunk erről lett ismert – arról, hogy az Árpád-ház férfiága vele távozott a sírba. Nem volt azonban gyermektelen: feleségétől, a lengyel Piastok dinasztiájából származó Fenennától leánya született, akinek a családban kedvelt és tisztelt Erzsébet nevet adták. Fenenna azonban 1295-ben meghalt, András pedig már egy esztendővel később készen állt egy új házasságra – ezúttal az alig húsz esztendős Habsburg Ágnessel.
Hercegnő a történelem viharos tengerén
Első királyi házunk utolsó koronás fője fiú nélkül, kénytelen volt leányára testálni az országot. Mivel azonban maga nem uralkodhatott, méltó férjet kellett mellé találni. Ez lett volt volna II. Vencel cseh király, azonos nevű fia, aki a frigy létrejöttével nem csupán a két ország ura lehetett volna, hanem a kettő között rekedt Habsburg területeknek is. Ágnes – mint éppen ennek a háznak hűséges szülöttje – nem bánta korai özvegységét. Kortársai szerint már fiatalon is rendkívül szerény és vallásos életet élt – ám nem is volt igen vonzó… Házasságában is meg kívánta őrizni szüzességét (feltehetően András egyelőre hajlott is ennek tiszteletben tartására, tekintve, hogy ő nagy ismerője volt annak, hol pótolja a test örömeit. ) Az idős férj hirtelen halálát követően Ágnes távozott az országból és magával vitte mostohalányát is. Az elkövetkező turbulens években a magyar történelem új irányt vett, Erzsébet kezét pedig ezúttal Ágnes fivérének, Henriknek ajánlották. Ezt ismét a politika csúf játéka hiúsította meg, ráadásul Ágnes apját, I. Albertet saját unokaöccse megölette. A gyilkosság helyén leánya monostort alapított. Az ekkor tizenöt esztendős korában lévő magyar hercegnő, Erzsébet, domonkos szerzetessé lett és a közeli Töss szerzetesi közösségének tagjává fogadták. A történelmi szóbeszéd alapján, ebben nagy része volt a féltékeny mostohának, aki a hatalmas királyság örökösét ilyen módon tüntette el a történelem színpadjáról…
Csendesen, szentségben
A történészek úgy gondolják, az Ágnes álnokságáról és kegyetlenségéről szóló legendák főként Habsburg-ellenes rosszindulat szüleményei. Lelki elnyomásról, érzelmi könyörtelenségről szólnak. Az írásos forrásokban ugyan Erzsébetet mindig Ágnessel kapcsolatban említik, ám ezek szerint mindketten az apácák ájtatos és szegényes életét élték – szinte életszentségben. Ki tudja, mennyire mond ennek ellent az a tény, hogy Ágnes szerzetesnő létére, továbbra is beleszólt rokonainak politikai döntésébe. Erzsébetet azonban valóban szentként tisztelték Töss környékén, bár az Egyház sohasem emelte oltárra. Halálának pontos időpontja kétséges: két lehetőség merül fel – az egyik 1336. október 31. a másik két esztendővel későbbi május 6. Ágnes ebben is beárnyékolta őt: csaknem három évtizeddel élte túl, országától megfosztott, kolostorba kényszerített „pártfogoltját” a königsfeldi rendházban.
Áldozata volt-e mostohájának, vagy sorstársa?
Korunk emberének, különösen, ha magyar, úgy tűnik, Ágnes egyfajta mesebeli mostohaként gyötörte eltüntetett hercegnőnket. Kétségtelen, hogy kolostori élete mindenféle szittya trónusra áhítozó idegen királyi ház számára kapóra jött. Valójában azonban nem tudhatjuk, nem éppen ez mentette-e meg életét – hiszen a korban, sorban hullottak koronás fejek az alattomos gyilok által… Mint ahogyan azt sem tudhatjuk, Ágnes valóban torz örömet érzett-e a leány sorsa felett, netán keserű asszonyi sorsukban osztoztak egyetértően? Tény azonban, hogy Erzsébet elfogadta a számára kijelölt élet rendjét. Nem tiltakozott ellene, sőt a svájci nép emlékezete szerint teljesen magához ölelte azt és Töss városának kulturális kincsévé lett!
fotó: unsplash, wikipédia
