Ferenc pápa a január 20. és 24. között a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumhoz intézett üzenetében a mesterséges intelligencia etikus és felelősségteljes használatára szólított fel, aminek mindenki javát kell szolgálnia, és soha nem sértheti meg az emberi méltóságot a hatékonyság érdekében.
„Az emberi méltóságot soha nem szabad megsérteni a hatékonyság érdekében”
– Ferenc pápa erre emlékeztetett üzenetében, amelyet a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórum elnökének küldött. A Szentatya kifejezetten az idei fórum témájával kapcsolatban – az „Együttműködés az intelligencia korában” – fejtette ki gondolatait. A találkozó jó alkalom arra, hogy a mesterséges intelligenciáról nemcsak mint az együttműködés eszközéről gondolkodjanak, hanem mint eszközről, ami összehozza a népeket – mutatott rá a pápa.
A Szentatya emlékeztetett arra, hogy a keresztény hagyomány az intelligencia ajándékát az
„Isten képmására teremtett” ember alapvető aspektusának tekinti.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Katolikus Egyház mindig is a tudomány, a technológia, a művészetek és az emberi törekvések egyéb formái fejlődésének főszereplője és támogatója volt, ezeket
„a férfi és a nő Istennel való együttműködési területeinek tekintette a látható teremtett világ tökéletesítésében”.
A pápa rámutatott: mivel a mesterséges intelligencia célja annak az emberi intelligenciának az utánzása, amely megalkotta, ez egyedülálló kérdéseket és kihívásokat vet fel; különösen mivel ezt a technológiát arra tervezték, hogy önállóan tanuljon és hozzon meg bizonyos döntéseket, és hogy olyan válaszokat tudjon adni, amelyeket a programozói nem láttak előre. A Szentatya szerint éppen ezért a mesterséges intelligencia
„alapvető kérdéseket vet fel az etikai felelősséggel, az emberi biztonsággal és ezeknek a fejleményeknek a társadalomra gyakorolt tágabb következményeivel kapcsolatban”.
"Helyes használat esetén a mesterséges intelligencia segíti a személyt hivatásának betöltésében, a szabadság és a felelősség jegyében”
– mutatott rá a katolikus egyházfő. – Mint minden más emberi tevékenységet és technológiai fejlesztést, a mesterséges intelligenciát is az ember akarata alá kell rendelni, és részévé kell válnia a
„nagyobb igazságosság, átfogóbb testvériség és a társadalmi kapcsolatok humánusabb rendje” elérésére irányuló erőfeszítéseknek.
A pápa megismételte, hogy ennek elérése
„értékesebb, mint a műszaki téren elért előrelépés”.
A Szentatya óva intett attól a kockázattól, hogy a mesterséges intelligenciát a „technokrata paradigma” előmozdítására használják fel, amely a világ összes problémáját pusztán technológiai eszközökkel tekinti megoldhatónak.
„Ebben a paradigmában – magyarázta – az emberi méltóság és a testvériség gyakran alárendelődik a hatékonyságra való törekvésnek, mintha a valóság, a jóság és az igazság eredendően a technológiai és gazdasági erőből fakadna.”
„Az emberi méltóságot azonban soha nem szabad megsérteni a hatékonyság érdekében”
– húzta alá Ferenc pápa a davosi Világgazdasági Fórumra küldött üzenetében.
Ezzel összefüggésben a pápa hangsúlyozta, hogy azok a technológiai fejlesztések, amelyek
„nem mindenki életét javítják, hanem egyenlőtlenségeket és konfliktusokat teremtenek vagy súlyosbítanak, nem nevezhetők igazi haladásnak”.
Rámutatott, hogy a mesterséges intelligenciát az egészségesebb, emberibb, szociálisabb és átfogóbb fejlődés szolgálatába kell állítani.
„A mesterséges intelligencia hajnala által fémjelzett haladás arra hív, hogy fedezzük fel újra a közösség fontosságát és újítsuk meg elkötelezettségünket az Isten által ránk bízott közös otthonról való gondoskodás iránt.”
Figyelmeztetett, hogy
„a mesterséges intelligencia összetettségében való eligazodáshoz a kormányoknak és a vállalkozásoknak kellő körültekintést és éberséget kell tanúsítaniuk”.
Ezzel kapcsolatban arra buzdította őket, hogy
„kritikusan értékeljék a mesterséges intelligencia egyedi alkalmazásait bizonyos helyzetekben annak megállapítása érdekében, hogy alkalmazása elősegíti-e az emberi méltóságot, az emberi személy hivatását és a közjót”.
"Amint sok technológia esetében, a mesterséges intelligencia esetén is a különféle felhasználási módjainak hatásai nem mindig előre láthatók a kezdetektől fogva”
– figyelmeztetett a Szentatya, aki különböző alkalmakkor már beszélt a mesterséges intelligencia előnyeiről és hátrányairól.
„Ahogy a mesterséges intelligencia alkalmazása és társadalmi hatása idővel egyre világosabbá válik, megfelelő válaszokat kell adni a társadalom minden szintjén”,
amihez arra van szükség, hogy
„az egyéni felhasználók, a családok, a civil társadalom, a vállalatok, az intézmények, a kormányok és a nemzetközi szervezetek a saját szintjükön dolgozzanak azon, hogy a mesterséges intelligencia mindenki javát szolgálja” – kérte a pápa.
A Szentatya azzal zárta üzenetét a davosi Világgazdasági Fórumra, hogy imádságos jókívánságait küldte a tanácskozásokhoz, és Isten áldását kérte minden résztvevőre.
fotó: Vatican Media