Az Úr Jézus nagyszülei – Szent Anna és Szent Joakim – az evangélium szerint igaz emberek voltak. Valószínűleg nem is sejtették, hogy ők az Istenszülő szülei. Igaznak, vagyis szentnek nevezi őket a Szentírás. Miért? Mert látni kívánták a Messiást. Sőt, ők még csak nem is azok közé tartoztak, akikről az Úr Jézus azt mondta, hogy „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek” (Jn 20,29), hiszen Krisztus Urunk megdicsőülése előtt éltek. De a várakozás sötétjében és csendjében – amelyet betöltött az Istenre figyelés és az Ő akaratának keresése – kívánták látni a Messiást, vagyis reménységben éltek (Barsi Balázs).
Lám, mennyire nem mindegy, hogy van-e reményünk! Sőt, mekkora a felelősségünk, hogy ezt a reményt, az igazság utáni mélységes vágyakozást, az Istenre szomjazást átadjuk-e gyermekeinknek és unokáinknak vagy sem!
Amint a nagy művészekről, a történelem nagy alakjairól ki lehet mutatni, hogy zsenivé válásuk nem minden előzmény nélkül való volt, hanem többnyire az őseiktől örökölt tehetség koncentrálódott bennük, úgy a szentek sem – még a Szűzanya sem – csupán közvetlen isteni beavatkozás folytán váltak szentté, hanem az életszentséget széles körben sugárzó névtelenek sokaságának imáiból és könnyeiből bontakoztak tovább.
Ezért nagyszülőként nem lenne szabad azzal megelégednünk, hogy családjainkban kiharcoljuk az unokák megkereszteltetését – esetleg eljussanak az elsőáldozásig és a bérmálkozásig –, hanem tudatosan kellene törekednünk arra, hogy az ifjú nemzedéknek hitelesen átadjuk az Isten utáni vágyakozás reménységét.
Adja Isten, hogy életmagatartásunkkal hitelesen tudjuk felmutatni gyermekeinknek és unokáinknak a legnagyobb emberi értéket, amely az embert emberré teszi: hogy nem éri be a láthatóval és a kézzelfoghatóval, de a végtelen jóra, a szépre és az igazra törekszik.
Szent Joakim és Szent Anna közbenjárása segítse mindnyájunkat, hogy ne csüggedjünk akkor sem, ha esetleg pillanatnyilag nem látjuk keresztény nevelésünk eredményét, hanem az imádságban állhatatosan kitartva bízzunk az Úr Jézus ígéretében, hogy az elvetett mag idővel kikél, szárba szökken, és bőséges termést hoz (vö. Mk 4,20).
Fotó: pixabay
