A "Dilexi te" első értelmezői egyértelmű folytonosságot véltek felfedezni Ferenc pápa gondolatmenete és XIV. Leó írása között. Észrevételeik szerint hasonló a helyzet, mint az előd pontifikátusának kezdetén. Ferenc, XVI. Benedek "Lumen fidei" (A hit fénye) kezdetű apostoli bíztatását fejezte be, miután Benedek lemondott Szent Péter utódjának jogairól. Leó ugyan nem pótolta a hiányzó részeket, de szervesen kapaszkodik Ferenc üzenetébe, melynek egyedüli tartalma ezúttal nem más, mint a szegénység, és a szegények iránti szeretet.
Jelenések Könyve
Az amerikai származású Leó pápa, bevezetésében kifejti, hogy Ferenc halála előtt telve volt a szegények és földönfutók iránt érzett aggodalommal. Gondolatait megörökíteni készült, ám a feladat végül utódjára esett. Az első mondat a Jelenések Könyvének harmadik fejezetéből származik (Jel. 3: 9). Eredetileg Filadelfia egyházának angyalához (küldöttjéhez) szól: "Bár nincs sok erőd, mégis megtartottad tanításomat, és nem tagadtad meg nevemet. Nézd, hozok néhányat a sátán zsinagógájából, olyanokat, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem hazugok. Kényszerítem őket, hogy jöjjenek, boruljanak lábad elé, és tudják meg, hogy téged szerettelek."
Leó, Ferenc pápa szándékát kívánja beteljesíteni. Ő sem feledkezik meg az ínségben lévőkről, ahogyan azt megválasztásának óráiban, Jorge Maria Bergoglio is megígérte és megtartotta. Hiszi, hogy a keresztények sokaságának találkozniuk kell Krisztussal, a szegények szeretetében és az irántuk való gondoskodásban. A 89. paragrafusban saját tapasztalatát osztja meg velünk, melyet perui misszionáriusként élt át a Latin Amerikai Püspökök Konferenciájának ülésén, Santo Domingoban. A világnak ezen a részén, a nélkülöző őslakók között formálódott mindkettejük elkötelezettsége a kisemmizettek szolgálata iránt.
Ószövetségtől napjainkig a szegények kíséretében
Leó pápa az Egyház történelmi örökségével kíván tanúságot tenni a szegények iránti együttérzésről. Előbb az Írás teljes egészét vizsgálja, majd az egyházatyák tanítását, illetve a monasztikus tradíciót – nem utolsó sorban pedig a szociális igazságosság szentjeinek munkásságát. A 74. paragrafusban az első amerikai kanonizált személy, Cabrini Szent Franciska társaságában érkezik meg az elmúlt másfél évszázad átgondolt és tudatos szociális cselekvésrendjéhez. Ennek egyik sarkalatos pontja kiindulópontja a II. Vatikáni Zsinat, illetve azt abból kinőtt Egyházfők munkássága. Leó kitér a még Ratzinger bíboros által kifogásolt felszabadulási teológiára is, melyben az istentan, valamint a politika találkoznak – nem túl szerencsés módon.
A "Dilexi te" üzenete az, hogy szegények mindig lesznek köztünk, a róluk való gondoskodás pedig alapvető és meghatározó része a keresztényi létnek. Bizonyos értelemben minden keresztény feladata, hogy megérintse a testi nyomorúságot – ezzel pedig Krisztus szenvedésének titkát. XIV. Leó kifejti, hogy a nélkülözés nem csupán fizikai és anyagi jellegű lehet. Az, szinte egyetemes élményünk.
Cabrini Szent Franciska
A szeretet nem a szenvedést csodálja, de nem is merül ki a szociális munkában
Leó elutasítja a pietizmust – a szenvedés önmagáért való tiszteletét, melyből nem következik a kínokat enyhítő, segítő tenni akarást. Ezzel egyidőben azonban arra is figyelmeztet, hogy a szociális munka nem elégséges a kereszténység szolidaritásának gyakorlására. A lélek gondozása, a vallásos érzület hiánya egy olyan útra vezet, mely ismét csak távol áll az Egyháztól. A 79. paragrafusban így foglalja össze elmélkedését: "Amikor az Egyház a szenvedőért hajol, akkor kapja meg legmagasabb tartását."
fotó: wikipedia.org, unsplash.com
