XIV. Leó pápa a Szent Péter téren tartott általános kihallgatásán a húsvéti misztériumról elmélkedett, rámutatva, a feltámadt Jézus az a válasz a szívünk legmélyebb kérdéseire, a remény és a megújulás forrása.
A pápa az emmauszi tanítványok történetét idézve elmondta, ők csalódottan és csüggedten hagyták el Jeruzsálemet, mert más befejezést reméltek, de Jézus melléjük szegődött, és türelemmel segített megérteniük, hogy a fájdalom nem az ígéret cáfolata, hanem az az út, amelyen keresztül Isten kinyilvánította szeretetét. Felhívta a figyelmet, hogy "Krisztus ebben a szakadékos mélységben is elér bennünket, áttöri ennek a sötétségbirodalomnak a kapuit. Belép magába a halál házába, hogy kiürítse, hogy felszabadítsa a lakóit, kézen fogva őket egyenként.
Ez az alázata annak az Istennek, aki nem áll meg bűneinknél, nem retten vissza az emberi lét végső elutasításától sem".
A pápa hangsúlyozta, a mi életünket számtalan, árnyalatokban és megélésekben gazdag esemény tagolja, van, amikor örömet érzünk, máskor szomorúságot, ám Krisztus alászáll a mi mindennapi poklainkba is, hogy az Atya szeretetéről tegyen tanúságot.
Az Úr szava a szívből fakadó megtérésre hív minket, hogy megnyíljanak a kezeink az adásra, ne pedig az elragadásra, megnyíljon elménk a jobb társadalom tervezésére, nem pedig a legjövedelmezőbb üzletekre. Így tudjuk megérteni, hogy Krisztus feltámadása nem csupán egy mozzanat az emberi történelemben, hanem az az esemény, amely belülről átalakította azt, és a feltámadt Jézus a garancia arra, hogy nem a hatalomban, hanem a bizalommal teli nyitottságban valósítjuk meg önmagunkat.
XIV. Leó szerint a feltámadt Jézus örök életforrást biztosított számunkra: ő az Élő, az életszerető, aki minden halált legyőzött, és egyedül ő tud válaszolni szívünk legmélyebb kérdéseire.
Ha pedig néha úgy tűnik, hogy elértük a mélypontot, emlékezzünk, Isten egy új teremtést képes kezdeni, egy olyat, amely felemelt emberekből, megbocsátott szívekből, és letörölt könnyekből áll, hiszen a nagyszombat az a csendes ölelés, amellyel Krisztus az egész teremtést az Atya elé viszi, hogy visszahelyezze az ő üdvözítő tervébe.
Ezért kérjük azt a kegyelmet, hogy felismerjük Jézus alázatos és diszkrét jelenlétét, és fedezzük fel, hogy minden fájdalom, ha a szeretet lakozik benne, a közösség helyévé válhat, mert a feltámadt Krisztus csak azt kívánja, hogy jelenlétét megmutathassa, útitársunkká váljon, és fellobbantsa bennünk a bizonyosságot, hogy az ő élete erősebb minden halálnál.
kép: közösségi média
