2026. március 18-án, életének 92. évében elhunyt Bartal Károly Tamás, a jászóvári premontrei prépostság nyugalmazott apátja. A premontrei szerzetes hosszú évtizedeken át szolgálta a Felvidék katolikus közösségeit papként és lelkipásztorként.
Bartal Károly Tamás 1933-ban született Karván. Papi szolgálatát a Felvidék több településén végezte. Az 1960-as években Érsekújváron működött káplánként, ahol hamar szoros kapcsolatot alakított ki a helyi hívekkel és családokkal. Később Köbölkúton volt plébános, majd visszatért Érsekújvárba, ahol esperes-plébánosként folytatta lelkipásztori szolgálatát.
Lelkipásztori munkáját közvetlenség és emberség jellemezte. A hívek lelki gondozása mellett fontosnak tartotta a szakrális emlékek, templomok és kápolnák megőrzését és gondozását is.
A rendszerváltást követően a jászóvári premontrei közösség apátjaként új feladatok várták. Örömmel fogadta a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség megalakulását, amelynek az induló években főcserkésze volt. Később a Közép-európai Mária Út felvidéki kibontakozását is támogatta.
Prédikációiban a Szentírás üzenetét mindig közérthetően, emberközeli módon közvetítette.
Halálával a felvidéki magyar katolikus közösség egy nagy tekintélyű szerzetest és lelkipásztort veszített el.
Nyugodjék békében.
fotó: csakypal.eu

