Péntektől vasárnapig Budapesten rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs), melynek idei témája az oktatás. A rendezvénysorozat első programjaként pénteken megtartott konferencián Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek arról beszélt, a hit bizalom Istenben és a teremtett világ jóságában, és a keresztények e hit alapján szeretnének a remény, az optimizmus képviselői lenni a társadalomban.
A bíboros kiemelte: a járványok és háborúk korában, a virtuális valóság, a szubjektivizmus, a bizalomvesztés időszakában sok ember már nem gondolkodik a "nagy egészeben" és a jövőben, hanem csak a saját pillanatnyi jó közérzetét keresi.
Ez a közérzés hasonlít a hanyatló Római Birodalom carpe diem mentalitásához, az "együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk" kétségbeesett felelőtlenségéhez - tette hozzá.
Mi, keresztények azonban "hiszünk abban, hogy Isten örök boldogságra teremtett bennünket, és ebben várja a mi szabad közreműködésünket is" - fogalmazott a bíboros.
Ettől kezdve pedig tétje, értelme, értéke és célja van gondolkodásunknak és cselekvésünknek, egyéni és közösségi életünknek. A keresztény ember a társadalomról is ennek a "derűs világosságnak a fényében" gondolkodik - mondta Erdő Péter.
MTI
fotó: Wikipédia