„Cs” – mint Csere
Elismerem, nem egészen jó gondolat a cseréről beszélni mostanság. Tombol a „cancelculture”, vagyis az eltörlés kultúrája a világban. Aktuális trendeknek engedve úgy dobnak ki évszázados történelmi, kulturális és sajnos, már általánosnak és öröknek hitt emberi értékeket is, ahogy régen a penészes ételt sem. A kiselejtezés, a lecserélés már nem csak divat – a kereskedelem szinte kötelezővé tette.
Pedig a csere önmagában nem rossz dolog… Ott van Jézus üzenetének a kezdetén és a mélyén. Mi mást jelentene programjának a meghirdetése: „Térjetek meg!”? És az „új ember”, akit magunkra kéne ölteni a régi helyett?
Csere - miért mindig csak a rosszat lehet még rosszabbra cserélni? Miért csak a kávéfőzőt, a mosogatógépet és a tárgyakat?
Csere – azoknak a fejében és a szívében, akik a háború mellett döntenek. Lecserélni azt, ami miatt a háborúra szavaztak, mondjuk, egy csendes tóparti horgászatra az unokával, vagy egy jóleső erdei sétára…
A morgásom cseréje elégedettségre. A pletykám cseréje dicséretre. A panaszom cseréje hálára. A konfliktus cseréje megbékélésre.
Annak a kőkemény fogásnak a cseréje, amivel a jogosnak vélt neheztelésem és haragom markolom: egyszerű, laza elengedésre. Több éves, talán olykor több évtizedes sérelmeim cseréje: nagylelkű újrakezdésre.
Fölöslegesen cipelt terheim cseréje egy felszabadító, nagy hajításra, amivel a hátam mögött hagyom őket. Összehúzott szemöldököm, rácba merevedett homlokom cseréje őszinte és gyermeki kacagásra.
Sematikus, másoktól ellesett előítéleteim cseréje egy új, tágas ajtó nyitására a szívemben. Elhallgatott, lélekmélyre temetett, régi bánatom cseréje elcsukló hangú, dadogó vallomásra.
A konok hallgatás cseréje pár tiszta szóra. És a pazarló szócséplés cseréje egyetlen, mosolygó, néma simogatásra.
Tudom: a régi lábtörlőt kidobni sokkal könnyebb. Mégis… „Cs” – mint csere.
Fotó: pixabay
