Előző cikkünkben felhívtuk a figyelmet Ferenc pápa kivételes hozzáállására, aki a Katolikus Egyház vezetői közül egyike volt azon keveseknek, akik nyíltan kiálltak a pszichológiai segítség jelentősége mellett. Üzeneteiben újra és újra összekapcsolta a lelki szférát a modern pszichológiai megértéssel, és méltatta a segítő szakmák – pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták – munkáját. Őket az ember belső egyensúlyhoz és gyógyuláshoz vezető útjának pótolhatatlan kísérőinek nevezte.
Az igazság ereje: Hat hónap terápia a diktatúra idején
Ferenc pápa az egész világnak megmutatta, hogy mindannyian lehetünk valamilyen módon lelkileg sérülékenyek. Egy külföldi sajtónak adott interjúban bevallotta, hogy az 1970-es években – az argentin katonai diktatúra idején – ő maga is pszichoterápiás segítséget kért. Hat hónapon át járt terápiára egy olyan időszakban, amelyet feszültség, belső konfliktusok és félelem jellemzett. A terápia iránti nyitottság akkoriban, különösen a lelki vezetők körében, rendkívül bátor tettnek számított.
Ferenc pápa nem idealizálta ezt a tapasztalatot, hanem a szabadsághoz vezető útként írta le – elmondása szerint az ülések után „szabadabbnak” érezte magát, és már semmi sem rémisztette meg. A zsidó származású pszichoanalitikusa révén feltétel nélküli támogatást és megértést tapasztalt meg. Az asszony évekkel később sem feledkezett meg róla – halála előtt felhívta őt. Nem azért, hogy áldást kérjen, hanem hogy a spiritualitásról beszélgessenek. Ez a történet gyönyörűen illusztrálja Ferenc pápa mély tiszteletét a másság iránt, nyitottságát a vallásközi párbeszédre és azt az emberiességet, amely túlmutat az elavult dogmákon.
Megnyitja az Egyházat azok előtt, akik nem érzik ott otthon magukat
Ferenc pápa állásfoglalásával egyértelmű üzenetet közvetít nemcsak a hívők, hanem az egész Egyház felé: a mentális egészség és a spiritualitás békésen megférhet egymás mellett. Ezek nem ellentétek, hanem egymást kiegészítő világok. Emlékeztet arra, hogy ha egy hívő pszichés zavarral küzd vagy szorong, az nem a hit hiányának jele. Hanem az emberi törékenység természetes megnyilvánulása – azé a törékenységé, amely mindannyiunkat összeköt, különbségek nélkül.
Emberi megközelítésével és nyitott szemléletével sokak – köztük a fiatalabb generáció – szimpátiáját is elnyerte, bár nem mindenki ért egyet vele. Akár valaki egyetértett a lépéseivel, akár nem, az tény, hogy empátiára, toleranciára és előítéletek nélküli megosztásra bátorított. A szolidaritásra, az ítélkezés elutasítására és a másság elfogadására tett felhívásai kontinenseken át visszhangzanak.
Terápiás története annak bizonyítéka, hogy még a lelki vezetés csúcsán is mindenekelőtt ember az ember – kétségekkel, fájdalmakkal és a megértés utáni vággyal. És talán épp ebben az őszinteségben rejlik az ő valódi ereje.
fotó: SITA
