Az egyik podcastban megkérdezték a közismert pszichológust, hogy szerinte mi lesz kb. tíz év múlva a legsúlyosabb mentálhigiénés probléma. A szakember felhozta pl. az elmagányosodást, a függősek útvesztőjét, majd megemlítette a generációk közti szakadék elmélyülését is. Úgy véli, hogy már napjainkban is egyre nagyobb az elkülönülés az egyes korosztályok között, és sajnos ezen a téren még rosszabb helyzetre számíthatunk.
Az interjút hallgatva elgondolkodtam azon, hogy napjainkban valóban tapasztalható a generációk szorosabb kapcsolatának hiánya. Laikusként is valószínűsíthetjük a legfőbb okot: ma már ritkán él egy fedél alatt több generáció, így a fiatalabb korosztály nem ismeri meg alaposabban az idősebbek lelkivilágát és fordítva.
A családokon belül gyakori jelenség, hogy a fiatalabbak nem hallgatják meg az idősebbeket, nem kíváncsiak élettapasztalataikra.
Ehhez hozzáadódik még a „digitális szakadék” is, hiszen a korosabb családtagok kevésbé tudják használni a digitális eszközöket. Az idősebb generáció tagjai számára is elérhetőek a különféle számítógépes tanfolyamok, sőt vannak kimondottan számukra szervezett ilyenfajta képzések, emellett akadnak fiatalok, akik segíteni próbálnak e téren a nagyszülőknek vagy dédszülőknek. Mindezek ellenére növekszik a különbség a digitális tudás terén.
Szubjektíven én azonban nem csupán ebben (és az említett különélésben) látom a generációs szakadék elmélyülését. Ugyanígy ludas ebben az ún. „fiatalságkultusz”, amelynek sajnos még az idősebbek egy része is megrettenve hódol. Mindez már visszatetsző, ráadásul sok esetben frusztrációhoz vezet.
Tény, hogy a munkahelyeken az állásinterjúkon az idősebbeknek (a középkorúakat is beleértve) még akkor sincs esélyük, ha komoly szaktudás áll mögöttük. Legyen a fiataloknak lehetőségük megfelelő munkát kapni, ám ez a társadalmunkban jelenlévő, kor szerinti diszkrimináció visszatetsző jelenség. A fiatalságkultusznak való megfelelni akarás az idősebbeket tévútra viszi, mert emberi méltóságukat is elveszíthetik benne.
Meggyőződésem szerint a generációs szakadék, az elhidegülés alapja – bár a felsorolt okok nyilván megvannak – a kölcsönös tisztelet és sok esetben a szeretet hiánya. Az egyes generációk tagjai becsüljék meg egymás értékeit és „számoljanak” a másikkal, számbavéve mindazt, amit az adott korosztály felmutat.
Egyházunkban ragyogó példák vannak arra, hogy az egyes megszervezett imatalálkozókon, zarándoklatokon, az adott egyházközségben milyen szoros lehet az emberi kapcsolat idősebb és ifjú közt.
Mi segíthet elejét venni vagy áthidalni a generációs szakadékot?
Egyértelműen a hit, az Istenbe vetett bizalom. A közösségben (legyen az egyházközség, család vagy munkahely) együtt átélt remény, a közös tervezgetés, a jövőkép segíthet abban, hogy egy évtized múlva majd ne váljék mentálhigiénés problémává az életkorhoz köthető magány, az elszigetelődés. Az apostoli levélben megtaláljuk a helyes választ:
„Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef4,1-3)
A generációk kohéziója maga a hit és a szeretet!
fotó: Freepik
