2024. 10. 21. hétfő - Orsolya, Uršuľa
Keresés
FRISS

Igen: megszületett! Igen: feltámadt!

Farkas Veronika művészettörténésznek ragyogott a szeme, amikor a komáromi Limes Galéria bejáratában fogadott. Nemcsak a szeme, hanem az arca, sőt az egész lénye valahogyan tündökölt. Öröm látszódott rajta, meghatottság és büszkeség. Invitált, hogy mielőbb lépjek a kiállítótérbe. „Ilyet még biztosan nem láttál” - mondta, és már az én kíváncsiságom is alaposan felcsigázta. Azon olvasók kedvéért, akik még nem jártak a Limes Galériában, elmondom, hogy ez egy valóban szakrális kiállítótér.

Egy volt ferences templom, melyet az előző rendszerben a városban állomásozó szovjet katonák használtak. Kivonulásuk előtt sajnos – ahogyan oly sok minden más épületet – eléggé tönkretették. Isten háza ezek után misére már nem szolgált, azonban otthona lett megannyi kiállításnak: a művészet legkülönfélébb csoda-ábrázolásának. S állítom, nem is kerülhetett volna méltóbb helyre a Krisztus születésének és feltámadásának misztériumát bemutató Kárpát-medencei tárlat. Farkas Veronikának igaza volt: ilyet én még nem láttam, nem tapasztaltam! Minta maga Jézus szállt volna alá a templom falai közé, mintha ő vezetett volna végig a kiállításon. Olyan élmény, amit meg kell tapasztalni, át kell élni!

fotó: a szerző

Sokaknak nem adatik meg, hogy felkerekedjenek, és meglátogassák azokat a helyeket, azokat az eseményeket, amelyekről álmodnak, amit legalább egyszer az életben látni szeretnének. Éppen emiatt igyekszem most vezető lenni: visszaadni úgy a komáromi kiállítás élményét és hangulatát, hogy az olvasó jelenlévőnek érezhesse magát. Nem lesz nehéz dolgom, mert ez a tárlat teljesen más volt, mint a többi, amelyen eddig jártam! Ez nem egyszerűen egy megnyitó volt, hogy ünnep. Sőt: örömünnep!

Maga a megnyitó napja is sokatmondó: a trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulóján, június 4-én zajlott. A Limes Galéria egyszerre két kiállításnak biztosított teret. Az egyik tárlat Krisztus születésének, a másik Krisztus feltámadásának misztériumát mutatta be. A népes közönség elfoglalta helyét, Farkas Veronika, a Pro Arte Danubii elnöknője megadta a jelet, mire a CRUX együttes zenélni kezdett.

Az egykori templomban zenélt a Crux
fotó: a szerző

Az Egyházfáról származó keresztény zenekar küldetésként tűzte ki, hogy dalaikkal megmutassák a világnak az élő és irgalmas Istent. Hisznek abban, hogy mindannyian hatékony eszközei lehetünk Istennek. Énekeltek örömről, háláról, de fájdalomról, szomorúságról is. A hatalmas falak megannyi visszhanggal verték vissza a zenét és az éneket, melyet szavalat követett: Szabó László, a Duna Menti Múzeum fotográfusa olvasta fel AYA Gyarmati Mária Trianon című versét. A kiállításmegnyitót Kalocsai Andrea, a Duna Televízió alapító műsorvezetője vezényelte le. „A művészet is tehetetlen, ha az, akinek alkot, vak.” – idézte köszöntőjében a híres francia festőt, Renoirt.

A művészet egyik legfontosabb feladata, hogy újra felfedezze és ábrázolja azokat a mély igazságokat, amelyek a létezés rejtélyeinek középpontjában állnak”

– idézte Szent II. János Pál pápát, hozzátéve, hogy nagyon értékes utat jelentenek a műalkotások a hit horizontján is, ahol az emberi lét és történelem megtalálja teljes jelentését. Hangoztatta, hogy a Krisztustól rábízott üzenet továbbadásához az egyháznak szüksége van a művészetre, mert ez a legjobb lehetősége annak, hogy az önmagában kimondhatatlant érthető formában tudja tálalni.

fotó: a szerző

A szépség örömet okoz, de még ennél is fontosabb, hogy az igazságot tárja fel”

– citálta Kiss Róbert esperesplébános Szent Ágostont, majd felidézte még Ferenc pápának gondolatait a művészettel kapcsolatosan:

A művészet képes kifejezni és továbbadni a hit üzenetét úgy, hogy az mélyen megérinti az emberek szívét.”

Hozzátette még, hogy ez a kiállítás egyben egy lelki utazás is, mely közelebb viszi az embert az Élő Istenhez.

fotó: a szerző

Az volt a célunk ezzel a tárlattal, hogy belelássunk, miként hat ez a két misztérium a Kárpát-medence és a diaszpóra kortárs magyar művészeire. Miként próbálják megragadni, érzékelhetővé tenni az elképzelhetetlent? Az alkotók időtlen és időn túli monumentális vásznai adnak választ ezekre a kérdésekre”

– mondta Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatónője. Felhívta a közönség figyelmét, hogy Trianon 104. évfordulója miatt még különösebb fénytörésbe kerültek a képek: kidomborodnak és felerősödnek azok a fogalmak, mint magyarság, remény, feltámadás és összetartozás

fotó: a szerző

Nem csak keresztényeknek, nem csak hívőknek ajánlom ezt a kiállítást! Ajánlom azoknak, akik hisznek és azoknak, akik nem. Ajánlom azoknak, akik szeretnek, ám azoknak is, akik gyűlölnek.
Ajánlom azoknak, akik nap mint nap remélnek. Egyszóval: ajánlom mindenkinek!”

– fejezte be szavait Csibi Krisztina, majd a kiállítást hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította.

fotó: a szerző

hirdetes
hirdetes