1994-ben adta ki Szent II. János Pál pápa a Centesimus Annus enciklikáját éppen száz évvel XIII. Leó pápa Rerum Novarum kezdetű szociális enciklikája megjelenése után. Katolikus vállalkozók még abban az évben megalapították a Centesimus Annus Pro Pontifice Alapítványt, hogy a keresztény társadalmi tanítás ismeretét és érvényesülését előmozdítsák. Az alapítvány e napokban tartotta évi közgyűlését és azt a nemzetközi konferenciát, melynek tagjaihoz Leó pápa beszédet intézett.
Nem lehet rögtönözni, hogy békében élő egy nép legyünk!
A konferencia témája – A polarizáció leküzdése és a globális kormányzás újjáépítése: etikai alapok – az egyház társadalmi tanításának értelmét és szerepét érinti – kezdte beszédét a Szentatya. A feltámadott Úr előttünk jár még ott is, ahol látszólag az igazságtalanság és a halál győzött. Segítsünk egymásnak – kérte, miként megválasztása estéjén – hogy „hidakat építsünk párbeszéddel, találkozással, egymáshoz társulva, hogy mindig békében élő egy nép legyünk!”. Ezt nem lehet rögtönözni: ez a kegyelem és a szabadság dinamikus és folyamatos összefonódása, amelyet éppen a találkozás révén erősítünk meg.
A válaszoknál fontosabb az, ahogyan a problémákat kezeljük
Már XIII. Leó pápa – aki a korszakos és bomlasztó átalakulások történelmi időszakában élt – a társadalmi párbeszéd ösztönzésével kívánta elősegíteni a békét a tőke és a munka, a technológiák és az emberi intelligencia, a különböző politikai kultúrák és a nemzetek közötti párbeszéddel. Ferenc pápa a „polikrízis” kifejezéssel jellemezte korunk drámai jellegét, amelyben háborúk, éghajlatváltozás, növekvő egyenlőtlenségek, kényszer és gátolt migrációk, megbélyegzett szegénység, bomlasztó technológiai innovációk, a munka és a jogok bizonytalansága találkoznak. Ilyen fontos kérdésekben az egyház társadalmi tanítása arra hivatott, hogy olyan értelmezési kulcsokat adjon, amelyek párbeszédbe hozzák a tudományt és a lelkiismeretet, és így alapvetően hozzájárulnak a megismeréshez, a reményhez és a békéhez. Az egyház szociális tanítása valójában arra nevel bennünket, hogy felismerjük: a problémáknál vagy a rájuk adott válaszoknál fontosabb az, ahogyan kezeljük őket, értékelő kritériumokkal és etikai elvekkel, valamint Isten kegyelme iránti nyitottsággal.
Tanuljuk meg a problémákat kezelni!
Az Egyház szociális tanítása továbbá a maga antropológiai szemléletével a társadalmi kérdésekhez való igazi hozzáférést kívánja elősegíteni: nem akarja kitűzni az igazság birtoklásának zászlaját sem a problémák elemzésében, sem azok megoldásában. Az ilyen kérdésekben sokkal fontosabb, hogy tudjuk, hogyan közelítsünk hozzájuk, mint hogy elhamarkodott választ adjunk arra, hogy miért történt valami, vagy hogyan lehet azt leküzdeni. A cél az, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük a problémákat, amelyek mindig mások, mert minden nemzedék új, a maga új kihívásaival, új álmaival és új kérdéseivel. Itt van a „találkozás kultúrájának” alapvető szempontja, melyet a párbeszéd és a társadalmi barátság révén lehet kiépíteni. Sokak számára a „párbeszéd” és a „tanítás” szó ellentétesnek és összeférhetetlennek tűnik. Hiszen a „tan” szó leginkább az egy valláshoz tartozó eszmék összességét idézi fel. Ezzel pedig kevés szabadságot érzünk arra, hogy elgondolkodjunk, hogy kérdéseket tegyünk fel, vagy hogy új lehetőségek után nézzünk.
A tanítás nem egy vélemény, hanem közös, kórusszerűen művelt út az igazság felé
Leó pápa sürgető feladatnak tartja, hogy az Egyház társadalmi tanításán keresztül megmutassuk a „tan” kifejezésének egy másik, ígéretesebb jelentését, ami nélkül a párbeszéd is kiüresedik. Mert a tan szinonimája lehet a „tudomány”, a „tanítás” vagy a „tudás”. Így értelmezve a tan a kutatás, a feltételezések, előrelépések és kudarcok eredménye, amelyeken keresztül megbízható, rendezett és szisztematikus ismereteket igyekszik közvetíteni egy adott kérdésről. Ily módon a tanítás nem azonos egy véleménnyel, hanem egy közös, kórusszerűen művelt, sőt multidiszciplináris út az igazság felé.
A komolyságot, a szigort és a derűt kell megtanulnunk minden tanításból
Az indoktrináció erkölcstelen, megakadályozza a kritikus ítélőképességet, támadja a saját lelkiismeret tiszteletben tartásának szent szabadságát – még akkor is, ha az téves –, és elzárja az elmét az új gondolatok elől, mert elutasítja a mozgást, a változást vagy a gondolatok fejlődését az új problémákkal szemben. Ellenkezőleg, a tanítás mint komoly, higgadt és szigorú elmélkedés arra hivatott, hogy megtanítson bennünket, mindenekelőtt arra, hogyan kell megközelíteni a helyzeteket, és előtte még az embereket. Ezenkívül segít bennünket a bölcs ítéletalkotásban. A komolyságot, a szigort és a derűt kell megtanulnunk minden tanításból, így az egyház szociális tanításából is.
Ápolni kell a kritikai érzékre nevelést!
A mostani digitális forradalom összefüggésében újra fel kell fedezni, egyértelművé kell tenni és ápolni kell a kritikai érzékre való nevelést, ellensúlyozva az ellentétes kísértéseket, amelyek az egyház testét is áthatják. Kevés a párbeszéd körülöttünk, harsogó szavak, nem ritkán álhírek és néhány zsarnok irracionális tézisei uralkodnak – szögezte le Leó pápa. Alapvetően szükséges tehát az elmélyülés, a tanulmányozás, és ugyanígy a szegényekkel való találkozás és a meghallgatásuk, mert ők az egyház és az emberiség kincsei, elvetett nézőpontok hordozói, ám akik nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy Isten szemével lássuk a világot. Azokat, akik a hatalmi központoktól távol születnek és nőnek fel, nem egyszerűen az Egyház szociális tanítására kell oktatni, hanem hogy annak folytatói és megvalósítói legyenek, vagyis a szociális elkötelezettség tanúi, a népi mozgalmak és a különböző katolikus munkásszervezetek az egzisztenciális perifériák kifejezői azok, ahol a remény megmarad és mindig kicsírázik. Leó pápa arra buzdította az Alapítvány tagjait, hogy adjanak szót a szegényeknek.
Aktívan és kreatívan vegyünk részt a megkülönböztetés gyakorlatában!
Az egyház feladata a II. Vatikáni Zsinat szerint, „hogy az evangélium fényénél értelmezze az idők jeleit, azért, hogy minden nemzedéknek megfelelő módon tudjunk választ adni az emberek örök kérdéseire a jelen és az eljövendő élet értelméről és e kettő összefüggéseiről. Így tehát ismernie és értenie kell a világot, melyben élünk, várakozásait, vágyait és gyakran drámai vonásait” (GS 4).
Ezért a pápa arra hívja őket, hogy aktívan és kreatívan vegyenek részt ebben a megkülönböztető gyakorlatban, hozzájárulva az Egyház társadalmi tanításának fejlődéséhez Isten népével együtt, a nagy társadalmi felfordulások történelmi időszakában, mindenkit meghallgatva és mindenkivel párbeszédet folytatva. Ma széleskörű igény van az igazságosságra, az apaságra és az anyaságra, a spiritualitásra, főként a fiatalok és a peremre szorultak részéről, akik nem mindig találnak hatékony utakat, hogy kifejezzék magukat. Egyre nagyobb az igény az egyház szociális tanítása iránt, amelyre válaszolnunk kell. Köszönöm elkötelezettségüket és a szolgálatomért mondott imáikat, és szívből megáldom mindnyájukat, családjukat és munkájukat – zárta összefoglaló és értékelő beszédét Leó pápa.
fotó: SITA
