A történelmi Hont megye északkeleti csücskében, Kékkő, illetve a nógrádi határ közelében települt egykor a két evangélikus szlovák kisközség: Alsó- és Felsőpribél. 1966-ban egyesültek, s azóta Príbelce a helység neve. Pribél egykor Hont vár és a Hontpázmány nembeliek földje volt. A helynév először 1244-ben fordult elő IV. Béla okiratában Prebul alakban.
A falut 1773 előtt Alsó-, illetve Felsőpribélnek (Ober, Unter Pribel, Horné, Dolné Príbelce), 1808 előtt Pribélynek, a XX. század elején pedig Alsó- és Felső-Fehérkútnak nevezték. Az utóbbi tudatos magyarosítással keletkezett, s a névalak „megalkotásába belejátszott a falu határában folyó Fehér-patak“.
A nyelvhatáron települt hagyományőrző falvak az Osztrák-Magyar Monarchia idején sem magyarosodtak el, annak ellenére sem, hogy a falu mai honlapján XIX. század közepi magyarosításról, a szlovák nyelvű oktatás elnyomásáról olvashatunk.
A szlovák nemzeti mozgalom egyik szervezője, a Matica slovenská későbbi elnöke, a népszínműíró és szerkesztő Viliam Palulíny-Tóth (1826-1877) egy ideig az itteni Laszkáry családnál nevelősködött. De nevelősködött a faluban Scholz Vilmos, Mikszáth kedvenc selmeci némettanára, a Petőfi Kör vezetője is. Aztán pribeli tanító volt a szabadságharc előtt az a Ján Rotarides is (1822-1861), aki Janko Kráľ szlovák költővel barátkozott, s aki a nemzeti és szociális szabadság kivívásáért szervezett errefelé lázadást. Köztudott, hogy ennek megítélése a szlovák és a magyar körökben nem volt azonos.
Az evangélikus temetőben egymás mellett láthatók a Laszkáry család sírjelei. A Laszkáryak sokáig földesurai voltak a helységnek, jelentős tisztségeket töltöttek be a vármegyénél, sőt országos szinten is, s támogatták az evangélikus egyházat. A legrégibb sírjel Laszkáry Istváné. A vörös színezésű gránit sírjel teteje legömbölyített, szomorúfüzes díszítéssel. Az oszlopon ez a felirat áll:
„LASZKÁRY ISTVÁN/ született 1776. július 14,/ meghalt 1852. martius 28./ áldás poraira/ állították gyermekei/ kegyeletből.“ Mellette egy szürke gránit csúcsíves, ugyancsak szomorúfűzzel díszített obeliszk áll, rajta az alábbi sírfelirat olvasható: „ Itt nyugszik LASZKÁRY ETELKA/ született 1841. október 30-án/ meghalt 1890. március 15-én/ Szülői és testvérei emelték/ szeretetük jeléül/ Béke poraira“.
Laszkáry István és Szentiványi Fruzsina gyermeke volt többek közt az a Laszkáry Miklós, aki 1839-ben Hont megye alszolgabírója, 1849-ben pedig alispánja volt. Az ő birtokán szervezte a néplázítást a már említett Kráľ és Rotarides. Laszkáry Miklós nagy támogatója volt az evangélikus egyháznak, s házánál nevelősködött 1859-ben Dedinszky Lajos későbbi ev.esperes, egyházi író. Laszkáry is Pribélen nyugszik, az előbb bemutatott obeliszkhez hasonló az övé is, melyre ez a felirat került:
„LASZKÁRY MIKLÓS/ született 1812. november 16./ megh. 1889. jún. 30./ Béke legyen/ a szerető jó férj és apa/ drága hamvai fölött“.
Ugyanilyen sírjel áll felesége hamvai felett. Felirata a következő:
„LASZKÁRY MIKLÓSNÉ/ született DACSÓ AMÁLIA/ született 1819. április 4-én/ meghalt 1894. november 25-én/ Béke legyen/ a szerető feleség/ a legjobb anya és nő/ drága hamvai fölött“.
Laszkáryék gyermekei ugyancsak jelentős szerepet töltöttek be a közéletben. Laszkáry Ödön magyar királyi pénzügyi tanácsos lett, Ferenc a megyénél és az egyháznál töltött be tisztségeket, Laszkáry Pál pedig Hont megye árvaszéki elnöke és a Honti Evangélikus Egyházmegye felügyelője volt. Sírja szintén Pribélen található, ezt olvashatjuk feliratán:
„LASZKÁRY PÁL/ született 1848. november 16-án/ meghalt 1910. szeptember 10-én/ Aki szeretteink/ emlékezetében él/ az nem halt meg/ az él velünk és bennünk/ nyugodjék békében/ az örök világosság fényeskedjék neki“.
Néhány magyar feliratozású sírjel a templomkertben is látható. Az egyhajós evangélikus templomot eredetileg a XIII. században építették gótikus stílusban. A XVII. században átépítették és erődítették. Itt áll egy szépen felújított Gracza-sírkő. A szürke gránitból készült, keresztalakzatban végződő sírjelen ez a szöveg áll:
/GRACZA/ VLADÁR TERÉZIA/ megh. 1832-ik évi august 14-én/ és férje/ GRACZA JÁNOS//megh. 1859. június 20-án/ Elfelejthetetlen szüleik/ hamvainak emlékére gyermekeik“.
A Gracza család egykor a mai Lukanényéhez tartozó Sülyki-pusztán lakott, itt volt a kúriájuk és gazdasági központjuk. János és Terézia fiúgyermekei közül négyen is részt vettek a magyar szabadságharcban. Közülük talán Antal volt a leghíresebb, legismertebb. Gracza Antalról Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula is megemlékezett.
fotó: Csáky Károly
