November 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor jeles eseménynek lehettek tanúi mindazok, akik kilátogattak a dunaszerdahelyi MOL Aréna melletti területre. Ezen a napon megáldották a készülő új dunaszerdahelyi katolikus templom helyszínét, és ünnepélyesen elhelyezték az alapkövet – azt a követ, amelyet még Szent II. János Pál pápa áldott meg 1990-es szlovákiai látogatásakor Pozsonyban.
A szertartást Orosch János nagyszombati érsek vezette, aki portálunknak elmondta, nagy öröm számára a mai nap, hiszen hosszú idő óta tervezték már a templomépítést, melynek fő szponzora Világi Oszkár, a legismertebb hazai magyar nagyvállalkozó.
Világi Oszkár a közösség erejének fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy a templomépítés lehetőség, hogy az ember visszatérjen a gyökerekhez.
Az ünnepség keretén belül bemutatták a készülő templom tervrajzait, illetve Orosch János ünnepi szentmisét celebrált.
fotó: szerkesztőség/OJ, Domus Sancti Stephani FB oldala


