A Remény hetilap 1996-tól rendszeresen megszervezi a Magyarok Nagyasszonya búcsút ezen ősi zarándokhelyen. Ebből az alkalomból hangzott el az elmélkedés 2024. október 5-én.
„Lángtenger kell az egész magyar földre imádságból, hitből és engesztelésből”
Lángtenger. Ima, hit, engesztelés. Egy olyan átimádkozott helyen, hittel felkeresett helyen, engesztelők által bejárt helyen elmélkedhetünk ma erről – Máriavölgy / Mariathal / Marianka búcsújáróhelyén –, ahol saját szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, az ő ideikben élt hívő és kereső emberek talán életükben egyszer, talán sokszor, rendszeresen megfordultak, amiről a – szerintem legtöbb családi hagyatékban megtalálható – innen vitt kis emléktárgyak, szentképek, képeslapok is tanúskodnak. Egy olyan szent helyen vagyunk ma is együtt, ahol a legenda szerint már első szent királyunk idején remeték éltek; ahol a feljegyzések szerint már a XIII. század elején csodák történtek; ahová Nagy Lajos király 1377-ben a magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjait, pálosokat telepített; ahová huszonötezer-fős tömegben a pozsonyi és környékbeli magyarokkal 1939-ben Isten Szolgája, Gróf Esterházy János, későbbi mártír is elzarándokolt; s ahol a különböző évtizedekből származó hálatáblák is kőbe vésett igazságként jelzik: voltak és vannak ima-meghallgatások. Most mi is ebben a reményben gyűltünk itt össze.
Szűz Máriát, Égi Édesanyánkat, a Rózsafüzér Királynőjét a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük. Okkal. Évszázadok során, egy egész évezred óta. Ma is. Ma is? Tényleg Mária országának tagjaiként élünk? Itt, itthon, felvidéki magyarként élve kiolvasható az életünkből, Mária jótanácsa az evangéliumból, hogy azt tegyük, amit Fia, Jézus mond? Úgy tesszük a dolgainkat, hogy azok Jézus tanításával összhangban legyenek?
Nem szeretnék, nem is lehet csupán igennel vagy nemmel válaszolni a feltett kérdésekre. Nem szeretnék rózsaszín szemüvegen keresztül nézve, sok mindent szőnyeg alá söpörve és naivan úgy tenni, mintha minden száz százalékban teljesen rendben lenne a társadalomban, az Egyházban, a családokban, a nemzetek közt. Ez ugyanis önámítás lenne, s a javítandó dolgokhoz még csak igényt sem éreznénk hozzáfogni. Nem javulhatna semmi azon a téren, ahol pedig igenis feladatunk van javítani.
De abszolút borúlátóan sem kívánom sem magamat, sem másokat deprimálni, s a „minden rossz” valótlan állításával sem szeretném elkedvetleníteni az itt akármekkora lelkesedéssel egybegyűlt testvéreket.
Így vagyunk Mária gyermekei, a Magyarok Nagyasszonyának helyi népe. Az Édesanyáé, akinek az egyik szeme örömmel mosolyog, a másik szeme könnyezve sír. Hogy miért?
Két olyan területet szeretnék említeni, melyeket a gonosz lélek leginkább megrontandó, szétrombolandó célpontjául tűzhetett ki – érthető módon, mert mindkettőben hatalmas erő rejlik –, és bizony sok jelből látva sajnos nem hiányoznak a sikerei sem e károsító munkában. Ez a két terület pedig a család közössége és Krisztus papjainak közössége. Két olyan közösség, mely valamilyen mértékben mindannyiunkat érint. A legtöbben családba születünk, családban nevelkedünk, sokan családot alapítanak, kapcsolatban állunk családokkal, azok konkrét tagjaival. Papokkal pedig akár a rendszeres templomba-járás, akár az alkalmi események: keresztelők, esküvők, temetések alkalmával találkozik a hívő, a kereső, s olykor a magát ateistának tartó személy is. Gyakran papot hívnak házat szentelni, egy emlékművet megáldatni, egy tanévnyitóra áldást osztani. Mi, papok pedig oltártestvéreknek is hívjuk egymást, ugyanannak az Egyháznak felszentelt szolgálattevőiként. Tehát laikus hívek, szerzetesek és papok ilyen vagy olyan szálon érdekeltek vagyunk a család és a papok közössége kérdésében is.
Nézzük először Mária országának családjait. Istennek hála, a Családok Királynőjének sok család élete jelenthet örömet. Sok szépen élő, a gondjaikkal megküzdő, más családokat is helyesen segítő ilyen alapsejtje van társadalmunknak, ahol helyet kap az ima, a hit és az engesztelés is. Imádkozzunk kitartásukért, hűségükért! Tegyük ezt abban a hitben, hogy az Úr meghallgatja imáinkat, főként, ha Máriával közösen fordulunk Hozzá.
De engesztelnivaló is van e téren bőven. Az engesztelő imánk is legyen hitből fakadó. Mert Mária tanácsára vajon Jézus szavára hallgatnak azok, akik családjukban magzatgyilkosságot követnek el? Akik megrontják, megbotránkoztatják, testileg és lelkileg bántalmazzák a gyengébb családtagot? Akik igazságtalanul kihasználják, egészségtelen elvárásaikkal megroppantják vagy anyagilag meglopják a másikat, még családon belül is? Mária tanácsára vajon Jézus szavára hallgatnak azok, akik szülőkként védtelen gyermekeiket használják egymásközti harcuk eszközeiként? Akik manipulátorként teszik pokollá a családi életet, vagy az új generáció természetszerű kiröppenését gátolják túlzott magukhoz láncolásukkal, képtelenné téve őket a családalapításra? Hová tűnik sok házasságból, családból a szeretet, melynek annyi tulajdonságát hallják felsorolni az esküvőkön oly kedvelt szent páli szeretethimnuszban?
S persze felvidéki magyar vagy vegyes családjainkra is, csakúgy, mint máshol a világban, sok külső tényező is hatással van. Például, az oktatási intézmények tisztasága, és az ott dolgozók embersége, vagy az említettek ellentétjei a gyermek által hazakerülnek a családba. De feltehetjük azt a költői kérdést is, hogy a helyi magyar közéletben, olykor annak különféle területein folyó macska-egér harcok, a hatalmi pozíciókért versenyezve, s közben a belső megosztottság és széthúzás ügyeit magyarázgatva jut-e elégséges mennyiségű energia, marad-e elegendő tér, belefér-e a három-, négy-, ötéves tervekbe olyan alapvető értékért való valós és eredményt hozó cselekvés, mint a család intézménye? Mert a csalódások sorozata rá tudja nyomni családjainkra is a bélyegét. És szomorú látni, ahogy egyes családok e csalódások miatt bizony már sok mindenbe belefásultak, más oldalakra állnak át.
Engeszteljünk, imádkozzunk! Hittel. A Magyarok Nagyasszonya közbenjárását kérve.
A másik terület a papi közösség. Nem mindegy milyen papjaink vannak, s nem mindegy milyen a köztük lévő paptestvéri kapcsolat. Istennek hála, az Egyház- és a Papok Édesanyja, Mária egész biztosan boldog annyi szép és Fiához közelebb vivő papi kezdeményezés, munka, a szentségek kiszolgáltatása, a papok valódi papi önazonosságának megélése miatt. Imádkozzunk e papok kitartásáért, hűségéért, további áldásos szolgálatáért!
De az éremnek e téren is van másik oldala is. Engesztelnivalónk is van bőven. Hatalmi visszaélések, erkölcsi botrányok, mammoni anyagiasság, a papi féltékenység egymás közt, a széthúzás néhánya azoknak a dolgoknak, amikért sürgető az engesztelésünk, itt, Mária országában is. Mert nagyon nem arról van szó, hogy Mária tanácsára hallgatva Fia, Jézus szavai szerint cselekednének azok, akik a fenti negatívumokkal jellemezhetők.
Mi az oka ezeknek a helyzeteknek, melyek engesztelésre sarkallnak minket? Emberi éretlenség, kicsinyesség, frusztráltság? Nárcisztikus személyiségzavar? Az elöljárók és hívek által támasztott túlzott elvárások vagy kritikák miatti megtörés? Vagy egy, a Felvidék magyar papjait jobban összefogó, koordináló, megértő és támogató püspök? Sok minden lehet. Nem posztom és képességem sincs e kérdésre kimerítő, sziklaszilárd választ adnom, de hipotetikus felvetésekként lehet, segítenek valamire jobban odafigyelnünk, imaszándékainkat aktualizálnunk, konkretizálnunk.
Engeszteljünk, imádkozzunk! Hittel. A Magyarok Nagyasszonya közbenjárását kérve.
Családi és papi közösségek. Szépek, jók, de a búza közt mégiscsak ott a konkoly. „Ellenséges ember műve” (vö. Mt 13, 28) – írja a Szentírás a búzáról s a konkolyról szóló példabeszédben. Mi pedig elmondhatjuk, hogy a gonosz lélek műve az, amit az imént a család és papi közösség rosszal való megfertőzéséről és bomlasztásáról felvázoltam. Szellemi és lelki harcról van szó. S egy ilyen harcban lelki fegyverekre van szükségünk. Hadd említsek itt most egy konkrét lehetőséget a sok jó közül, egy idézőjelben értelmezett „hungarikumot”. Ez pedig nem más, mint a magyar honból kiinduló, Kindelmann Erzsébet asszony nevéhez fűződő Szeretetláng Mozgalom és annak kegyelmi eszközei.
Mit tanít e mozgalom a családok és a papok érdekében? A mozgalom magyarországi hivatalos oldalán olvassuk:
„Igazi csodákra van szükség a katolikus otthonok elveszett identitásának helyreállításához. A Szűzanya ezért felajánlja Szeretetlángját, hogy a világ összes egyházmegyéjének és plébániájának családpasztorációja beépítse azt a családok evangelizációs tervébe. Hiszen a Szeretetláng minden tekintetben családközpontú lelkiség, mert a Szűzanya elsősorban a családokon keresztül akarja Szíve Szeretetlángjának kegyelmi hatását kiárasztani az emberiségre. Erről szóló istenanyai tervébe így avatja be Erzsébet asszonyt:
»Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni.«
A családok alapvető problémája napjainkban, hogy nem imádkoznak együtt, ezért nem kapják meg Isten kegyelmét. Amikor a családtagok összegyűlnek, és a Szűzanya kérésére imádkoznak, pl. a sátán elleni leghatékonyabb fegyverrel, a rózsafüzérrel, elkezdődik a lelki csodák láncolata: a szívek átalakulása.
A családok csak úgy lehetnek boldogok, ha Krisztushoz igazodnak. Élj Krisztusnak, élj Krisztusban! A többi ráadásként jön. (…) A Szeretetláng befogadása lehet a lelki megújulás kezdete. A kegyelmi hatások által megszületik a győzelem, a diadal, amely a családtagokat igazán kereszténnyé, vagyis krisztusivá változtatja, s így képesek lesznek Krisztus fényét elvinni más családoknak.
A Szeretetláng befogadása révén a Szűzanya is családtaggá válik otthonunkban, és ha már jelen van köztünk, szelíd, édesanyai módon terel bennünket, hogyan engeszteljünk a családok bűneiért, és milyen imák által törekedjünk családi életünk megújítására:
»Azt kérem, hogy csütörtökön és pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjék. Az egy órai idő, amit az engesztelésre fordítotok, legyen lelki olvasmánnyal kezdődő, áhítatos összeszedettséggel teljes ájtatosság, a szentolvasó vagy más módja az imádságnak. Az engesztelést ketten vagy hárman végezzétek. Ahol ketten vagy hárman összejöttök, ott az én Szent Fiam. Az Ő kérésére ötszöri keresztvetéssel kezdjétek meg az imát, mely közben ajánljátok magatokat Szent Fiam Sebei által az Örök Atyának. Az engesztelő ájtatosságot így is fejezzétek be. Ezt az imát reggel és este, és napközben is végezzétek, mert ez közelebb visz benneteket Szent Fiam által az Örök Atyához, és szívetek megtelik kegyelemmel. A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek. (…) Aki velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól.«
A Szeretetláng Lelki Naplóban olvassuk Kindelmann Erzsébet asszony azon feljegyzését is, melyben a lelkében hallott jézusi szavakat idézi:
»Kedd – ez a nap a családodért felajánlott nap legyen. Ajánld fel őket egyenként Édesanyánknak, Ő védelmébe veszi őket. Ezen az éjjelen a virrasztó imát is értük ajánld fel. Ha valami nehéz, csak szólj a Szent Szűznek bizalommal. Ő is sokat virrasztott imádságban, és tudod (…), a családodért nagy felelősséggel tartozol. Most is neked kell őket különös gonddal Hozzám vezetni, mindegyiket a maga módján, mert igen különbözőek. Kegyelmeimet szünet nélkül óhajtsd számukra. Együtt fogunk működni, de a te erődet igénybe kell vennem. Legkegyesebb pártfogódat, Szent Józsefet ne felejtsd el. Őt is kérd mindennap, Ő is örömmel segít, és így nyert ügyünk lesz.« ”
Kedves testvérek, imádkozzunk mi is a családjainkért, kérve a Szűzanyát, árassza Szeretetlángja kegyelmi hatásait a családtagokra, a családi közösségekre. Akár mi is megfogadhatjuk, hogy a keddi napokon különös odafigyeléssel visszük az imában a családokat Máriával közösen az Úr elé. És legyen a családokban, minden családi szentélyben idő és alkalom, készség és elköteleződés a csütörtöki vagy pénteki engesztelő szentórák megtartására. Ne csak várjuk a változást, a jó eredményt, hanem tegyük meg érte a tőlünk telhetőt. Az együtt imádkozó családok nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valóság legyen az idézett gondolat: „Lángtenger kell az egész magyar földre imádságból, hitből és engesztelésből.” Legyen ez a szeretet lángjának erővel bíró és csodás javulásokat hozó tengere. Jusson el a Szeretetláng üzenete minden felvidéki családhoz is!
A papsággal kapcsolatban pedig többek közt ezt olvashatjuk a Szeretetláng Mozgalom hivatalos magyar oldalán:
„Jézus panasza a Lelki Naplóban teljes mértékben érvényes az 1960-as évekre és napjainkra is. Az Úr a neki szenteltek lelki életének minőségi megújulását kéri. Ez a válság gyökere. Ugyanakkor tudatosítani kell magunkban, hogy a papi hivatás Isten akarata szerinti megélése és az új hivatások születése egy egészen különleges kegyelem, amelynek ügyét mi mindnyájan segíthetjük imával. Ezért kell Erzsébet asszonynak a szerdát a papi lelkeknek szentelnie. A hivatás az intenzív ima gyümölcse. Szükséges, hogy az egész Egyház imádkozzon a papjaiért, hogy hűségesek és szentek legyenek, és az Úr küldjön munkásokat aratásába! Nemcsak az a fontos, hogy az ima állandó legyen éjjel-nappal, s az Úr méltóképpen megérintse sok fiatal szívét, hanem az is, hogy szó és példa segítse őket hivatásuk felismerésében. A Szeretetláng Szűz Mária nagyszerű eszköze a leendő papi hivatások kialakítására az otthonon belül. A valóban Jézus Krisztusnak szentelt családokon belül jelennek meg azok a papok, akikre az Egyháznak ma szüksége van.”
Kedves testvérek, legyen ezentúl a szerdai nap értünk, papokért, újabb jó felvidéki magyar papi hivatásokért felajánlott imanap. Ki-ki lehetőségei szerint imádkozzon, böjtöljön, gyakorolja az irgalmasság testi- és lelki cselekedeteit, felajánlva azért, hogy egy jó, helyi papi közösség lelkipásztorai hirdessék anyanyelvünkön az örömhírt, szolgáltassák ki a szentségeket, hogy a szívünkkel is értő jó pásztorok legyünk.
Kedves zarándok testvérek, engedjék meg, hogy amint augusztus 20-án a pozsonyi székesegyházban, úgy most is Fábry Kornél püspök atya múlt évi Szeretetláng Fesztiválon elmondott szavait idézzem. A hallgatóságra bízta szavai megítélését, magam is ezt teszem, most, hogy szó szerint idézem:
„Anthony Parankimalil atya, Szent Vincés rendi szerzetes éppen a szívünknek nagyon fájó trianoni döntés évfordulója idején járt Magyarországon. Ez a diktátum igazságtalan volt és tudjuk, mennyit szenvedett tőle a népünk. Anthony atya azonban nagyon érdekes dolgot mondott:
»Trianonnak helye van Isten tervében!«
És most szeretnék egy szinttel magasabbra lépni, hiszen szellemi harcról beszélünk. Anthony atya azt mondja, ne szomorkodjunk Trianon miatt, mert ez Isten titokzatos tervének része volt azért, hogy a körülöttünk élő népek megmeneküljenek. Azt mondja, hogy a nagyobb leszakított részek öt országhoz kerültek, és ez olyan, mint Krisztus öt szent sebe. Ezért ki-ki aszerint, hogy melyik országba került, imádkozzon a népért, amelyik ott él.
(…) Mi, magyarok imádkozunk, közbenjárunk másokért, és hogyha erről az oldalról közelítjük meg Trianont, akkor ez egy misszió. Hiszen az ősegyházat is üldözték; ha nem így történt volna, a kereszténység megmaradt volna lelkes krisztushívők kis csoportjának Jeruzsálemben, aztán lassan kihaltak volna. Mivel azonban üldözték az egyházat, a keresztények hirdették Krisztus örömhírét mindenütt, ahova elmenekültek. Így terjedhetett el nagyon gyorsan a kereszténység. Éppen így mi is, ha elkezdünk imádkozni a körülöttünk levő népekért, az egységért, akkor valami csodát fogunk megtapasztalni.
Erdő Péter bíboros atya 2023. augusztus 20-án azt mondta:
»Van egy álmom, hogy Európa népei békében, szeretetben élnek együtt.«
Ennek az az első lépése, hogy elkezdjünk imádkozni egymásért. Erre intett bennünket Anthony atya is. Isten a lelkek javát nézi. Anthony atya azt mondta, hogy Magyarország „csak” földi területeket vesztett (és, teszem hozzá, hogy ez sok lelki sebet, szétszakított családokat, kisebbségi sorsot hozott magával, ami miatt jogosan érzünk fájdalmat), de a mi hazánk a mennyben van – mondja Anthony atya. Minél többet imádkozunk másokért, annál áldottabbak leszünk mi magunk, és így menekül meg az egész magyarság is. Mondja mindezt Anthony atya, Indiából” – eddig az idézett szakasz Fábry Kornél püspök atya Szeretetláng Fesztiválon elmondott múlt évi gondolataiból, melyek immár az „Egység-imáról” szóló könyvében is elolvashatók.
Ez a megközelítés egy új rálátást nyújt, egy új hozzáállást kínál, hogy még a nehéz vagy szomorú helyzet is a szeretetben való növekedésünk alkalmává váljon.
S itt szeretném megemlíteni az ezen a téren is előttünk példával járó Isten Szolgája, Gróf Esterházy János mártírt, aki mint már említettem, maga is imádkozott e búcsújáróhelyen.
A Felvidéki Magyar Hírlap 1939. június 7-i száma megörökítette János testvérünk szavait, melyeket a később vele együtt elhurcolt Lászlóffy Ferenc által szervezett zarándoklaton mondott. Egyébként a pozsonyi magyarság e „gulag-vértanújának”, Lászlóffy Ferencnek a családja építtette a máriavölgyi keresztút egyik állomását, amit egy emléktábla is megörökít. Érdemes megkeresni és egy fohász erejéig előtte időzni. Az említett hírlap szerint Esterházy János így fogalmazott:
„Nem kell félteni azt a fajtát, nincs oka félnie annak a nemzetnek, amelynek tagjai ilyen buzgó odaadással csüggenek őseik hitén és ilyen méltóan őrzik és ápolják őseik hagyományát. Tudtuk, hogy szervezettségünk olyan erős, egységünk olyan megingathatatlanul egészséges, hogy mindenki önként, teljes odaadással, büszkén és örömmel vesz részt minden magyar megmozdulásban. Ebben az egységtudatban nincs különbség sem a társadalmi osztályok, sem az egyes keresztény egyházak tagjai között. Ezért volt ott minden keresztény magyar, társadalmi és vallási különbség nélkül. A megpróbáltatások nehéz napjaiban megacélozott magyar érzés forrasztotta egybe a munkás, tisztviselő, az iparos, a kereskedő, a tanár, az orvos, az ügyvéd és a földbirtokos magyar lelkét. Megmutattuk újra, hogy vagyunk és hogy némaságunk mellett is tudunk erősek lenni. Köszönöm véreimnek ezt az áldozatos buzgóságát és kitartását, hogy olyan egységes lelkesedéssel és olyan, szinte végeláthatatlan döbbenetes nagy tömegben vettek részt a zarándoklaton. Isten áldását és égi patrónánk támogatását kértük. Isten velünk volt, és
»ha Isten velünk, ki ellenünk!« ”
– eddig az idézet Isten Szolgájától, János mártírtól.
Buzduljunk szavain, és buzduljunk azon a példán, amellyel megmutatta, hogyan lehet a sajátjához hűségesen, ám másokkal is együttműködve úgy élni, hogy Istent szeretve minden a javára váljék. Magyar, lengyel, szlovák, cseh és bármilyen nemzetiségű ember meg kell lássa példáján keresztül, mekkora küldetésünk van itt, Európa szívében. Ha Isten velünk, ki ellenünk?!
A Ferenc pápa által meghirdetett Imádság Évében járunk, ezzel készülünk a 2025-ös jubileumi Szentévre. Ha magunkkal visszük erről a búcsúról is az imádság fontosságának gondolatát, ha most is futótűzként szétvisszük az imával kapcsolatos tapasztalataink örömét, ha hittel fogunk imádkozni a családokért és a papságért, ha imádkozó nemzet maradunk, ha másokért is imádkozó keresztényekként fogjuk élni a mindennapjainkat, akkor nem kell félnünk, hogy a szilárd alapot bárki vagy bármi kihúzza alólunk, sem látható, sem láthatatlan ellenség. Még történelmi törések, váltakozó ideológiák, a családok és a papság által okozott szomorú csalódások sem tántoríthatnak el minket attól a missziós küldetéstől, hogy imádkozva imádkozni tanítsunk másokat, hogy együtt imádkozzunk megmaradásunkért és másokért is, hogy az ima szálaival összefűzve Istentől soha el ne szakadjunk, és Nagyasszonyunk és apostoli Szent Királyunk, valamint a Kárpát-medence minden szentjének, Gróf Esterházy Jánosnak közbenjárását is kérve, a szeretet lángtengerének terjesztésével mind több halhatatlan lelket megmentsünk az örök boldogságra!
Ámen.
forrás: pozsonyikatolikusok.sk
fotó: pozsonyikatolikusok.sk, Peter Patay FB (Gyalogosan zarándokolva /Zoboralján és a nagyvilágban)