Tegnap Ferenc pápa korzikai látogatásáról írtunk, ma ezt a gondolatsort folytatjuk. Ferenc pápa szavai ismét mélyre szántottak. Mindazoknak, akik értő szívvel hallgatják szavait, s értik az Egyház szolgálatának lényegét, el kell gondolkodniuk a pápa üzenetén. Főképp a szolgálattevőknek: a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek.
Az alázat és a középpontban álló Krisztus gondolata közvetlen kritikát fogalmaz meg azokkal szemben, akik a szolgálatot személyes érvényesülésre használják. Az „én, nekem, velem, értem" mentalitás – ahogyan a pápa fogalmaz – idegen az evangélium lelkületétől, és veszélyt jelent a megszentelt hivatásra.
Ferenc pápa a túlzottan világias gondolkodás csapdáira hívta fel a figyelmet, különösen a hiúságra. Ahogy fogalmazott Korzikán: a páváskodás, vagyis az önmaguk előtérbe helyezése, a saját személyük túlzott hangsúlyozása olyan magatartás, amely eltávolítja az embert, a szolgálattevőt valódi küldetésétől.
Manapság, a közösségi média korszakában a papok is könnyen válhatnak influenszerekké – nem a szó nemes, evangéliumi értelmében, hanem olyan értelemben, hogy magukat és véleményüket állítják a középpontba. Az online jelenlét, amely eszköz lehetne az evangélium terjesztésére, könnyen csapdává válhat, ha valaki nem Krisztust, hanem saját személyét vagy népszerűségét helyezi előtérbe. Az online jelenlét (is) fontos, ha Krisztus-központú.
A pápa arra emlékeztet, hogy a pap hivatása soha nem szólhat önmagáról, hanem kizárólag Krisztusról.
„Az Úr van a középpontban, nem én"
– mondja, és minden pásztort arra bátorít, hogy ne feledkezzenek meg erről az alapelvről. Az önvizsgálat segíthet elkerülni a hiúság csapdáit.
Ferenc pápa erős képet használ, amikor a hiúságot „rossz szagú bűnnek" nevezi. A hiúság ugyanis nemcsak az érintettet torzítja el, hanem másokra is hatással van. Egy „páva-pap" nemcsak azzal követ el hibát, hogy magát helyezi a középpontba, hanem elvonja a figyelmet Isten jelenlétéről, sőt az emberek bizalmát is alááshatja az Egyház iránt. Éppen ezért nem kell a püspöknek vagy a papnak mindenben véleményt nyilvánítania. Nem kell mindenhez hozzászólni, mintha a püspök vagy a pap önmaga lenne a "mindentudás". Ezek a "mindentudó" egyházi emberek a történelem folyamán már nagyon sok kárt okoztak. Az egyház nem győz bocsánatot kérni az ő hibáik, "mindentudásuk" miatt. Sajnos, ma is bővelkedik az egyház ilyen emberekben.
A valódi, nem megjátszott alázat, amelyet Ferenc pápa követendő útként állít elénk, nem passzivitást jelent, hanem azt, hogy minden cselekedetünkben Krisztust helyezzük előtérbe. Egy igazán alázatos pap nem a saját dicsőségét keresi, hanem Istenét. Nem népszerűséget épít, hanem közösséget, ahol az emberek megtapasztalhatják az isteni szeretetet és irgalmat.
A szolgálat nem szolgaságot jelent. Nem mindenki képes arra, hogy "nagy közösségépítő" legyen. De nem szabad közösségrombolóvá válni! Ezért az egyház sürgető feladata lenne, hogy megtalálja, kinek, milyen karizmája van. Ki, mit csinál szívesen Isten országának építésében.
Ferenc pápa üzenete nemcsak kritikát fogalmaz meg, hanem iránymutatást is ad:
A papok akkor tudnak hitelesen vezetni, ha példát mutatnak. Az igaz lelkipásztor olyan közösségeket épít, amelyek nem rá, hanem Krisztusra néznek. Az ilyen papok nem pávák, hanem pásztorok – olyan emberek, akik Istenre mutatnak, és az evangélium üzenetét közvetítik életükkel.
A „páva" magatartás helyett a papoknak szolgálatra kell törekedniük, ahol Krisztus marad a középpontban.
Ferenc pápa szavai emlékeztetnek arra, hogy a hiúság és az önközpontúság veszélyt jelent. A hivatással szemben tanúsított alázat azonban megnyitja az utat az isteni kegyelem és a hiteles közösségi élet előtt. Még akkor is, ha az ember, a püspök, a lelkipásztor önmaga is gyarló, bűnös.
fotó: TASR
