2026. 10. 13. kedd - Kálmán, Koloman
Keresés
FRISS

Ötödik éve talált haza a víztorony – öt éve talált benne hazára a lélek

Öt évvel ezelőtt, a rózsafüzér havában szentelték fel Bősön a Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya kápolnát. Eddig azonban hosszú út vezetett: volt grófi víztornyot, hosszú és nyugtalan álmából az AMADE polgári társulás ébresztette fel. Az ötletet közösségi munka követte, melynek folyamán a megrongált, megcsúfolt belső térbe szakrális tárgyak kerültek, elmélkedésre és imára alkalmas közeggé lett. A munkálatok fizikai megkoronázása a tetőbe épített időkapszula felhelyezése volt, metafizikai téren pedig annak felszentelése. Az öt esztendős zarándokhely most is minden nap nyitva várja az útját keresőket, lelkekben szomjazókat… 

Ebben az októberben, a hó tizedik napján, vasárnap került sor ünnepélyes látogatására. A szabadtéri szentmisére az önkéntes tűzoltók kíséretében, Bozay Krisztián dunaszerdahelyi esperes érkezett, akinek a főcelebráns szerepe jutott. Szentbeszédében a magyarokat oltalmazó Szűz Anyáról szólt, meghatározott példákon keresztül. Felidézte Mindszenty József meghurcoltatását, a budavári Mátyás-templom oltárának, szertartásos eszközeinek és képeinek meghurcoltatását és csodálatos feltárás, valamint Szent Margit hercegnő sanyarú-boldog életét. 

A szentmisén jelen volt Fenes Iván polgármester is, valamint az AMADE alapítói is, kiknek nevében Csörgő Emese mondott köszönetet mindenkinek, aki a kápolna álmának megvalósításában részt vett. 
fotó: Mészáros Péter

hirdetes
hirdetes