Jorge Bergoglio, avagy Ferenc pápa, betegség után, húsvét hétfőn állt Teremtőnk ítélőszéke elé. Szimbolikus időpontban, életének 89. évében hunyt el a Szent Márta Házban. A hírt háromnegyed tíz órakor, Kevin Farrell bíboros jelentette be. A gyászhír szerint az egyházfő röviddel fél nyolc után adta vissza lelkét az Atyának.
A közelmúltban 38 napot töltött kórházban, súlyos, kétoldali tüdőgyulladással. Az elmúlt napok során visszatért a Vatikánba, a Szent Három Nap alkalmával még az amerikai alelnökkel is találkozott. Ferenc pápát 1957-ben műtötték meg Argentínában, minek során, tüdejének egy részét eltávolították. Ez a tény, élete folyamán többször is negatív hatást gyakorolt főpapi és pápai tevékenységére.
A pápa a végsőket illető kívánságában arra kérte a hátramaradókat, hogy a lehető legegyszerűbb liturgikus kísérettel helyezzék örök nyugalomra.
Drámai a kijelentés, de a történelem során talán ritkábban volt ilyen sorsdöntő időszak: a következő pápa személye, az Anyaszentegyház egész jövőjét meghatározza majd – egy olyan korban, mely joggal nevezhető apokaliptikus hangulatúnak!
fotó:wikimedia.org