2025. 11. 09. vasárnap - Tivadar, Teodor
Keresés
FRISS

Szent Imre és Esterházy János példájával imádkoztak a felvidéki magyarok alsóbodokon!

November 5-én, Szent Imre herceg liturgikus ünnepnapján az Esterházy János Zarándokközpontban gyűltek össze a hívek, hogy a hagyományos elsőszerdai szentmisén imádkozzanak a felvidéki mártír boldoggá avatásáért, felidézve a két történelmi alak életét.

A nádszegi származású Juhos Ferenc SVD verbita szerzetes celebrálta a Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában bemutatott szertartást, és a szentmise elején kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy felvidéki magyar lelkipásztorként mutathatja be a szentmisét az alsóbodoki kápolnában, ahol hónapról hónapra Esterházy Jánosért imádkoznak. A szertartás elején megemlékezett a napokban elhunyt Dominik Duka nyugalmazott prágai bíborosról is, aki Esterházy János nagy tisztelője és lelki örökségének támogatója volt.

Homíliájában Juhos Ferenc atya párhuzamot vont Szent Imre herceg és Esterházy János élete között, mondván, "két emberről emlékezünk meg, akik különböző korokban éltek, mégis ugyanannak a fénynek voltak tagjai", és kihangsúlyozta, hogy az ifjú királyfi nem a hatalmat kereste, hanem Isten akaratát, nem a földi dicsőséget, hanem a szív tisztaságát tartotta fontosnak. 

"A tisztaság nem hibátlanságot jelent, hanem azt, hogy az ember szíve nem keveredik bele a sötétségbe" 

– hangsúlyozta.

Esterházy János példáját felidézve a verbita szerzetes rámutatott, a felvidéki politikus a XX. század viharaiban is hű maradt Istenhez, nemzetéhez és az emberi méltósághoz. "Tudta, hogy a hűség ára sokszor a szenvedés, a kereszt és a magány, de nem hátrált meg. Hitte, hogy a kereszt nem a vég, hanem a feltámadás kezdete" – tette hozzá.

A szentbeszédben hangsúlyozta, Szent Imre és Esterházy János példája ma is időszerű, mert arra tanítanak, hogy a hűség és a tisztaság nem gyengeség, hanem erő, amely Istenből táplálkozik. "Mindkettőjük élete felteszi számunkra a kérdést: milyen koronát keresünk az életünkben – a sikert, amit magunk építünk, vagy a békét, amit csak Isten adhat?" – tette fel a kérdést a lelkipásztor, aki homíliája zárásaként arra buzdította a híveket, hogy Szent Imre és Esterházy János közbenjárását kérve őrizzék meg hitük hűségét és szívük tisztaságát, mert "nem koronával a fejünkön, hanem fénnyel a szívünkben építhetjük Isten országát".

A szentmise lelkipásztori áldással zárult, majd a jelenlévők közösen elimádkozták az imát Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért és lelki örökségének kibontakozásáért.

A szertartás végén ifj. Csámpai Ottó, a zarándokközpont igazgatója köszönetet mondott a híveknek és zarándokoknak a részvételért, és Juhos Ferenc atyának a szentmise bemutatásáért. Zárásként röviden ismertette a decemberi, szlovák nyelvű elsőszerdai szentmise időpontját is.

kép: közösségi média

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes