Augusztus 21-én a katolikus egyház liturgikus emléknapján Szent X. Piusz pápára emlékezünk, aki életét a hit megőrzésének, a liturgia megújításának és a szegények szolgálatának szentelte.
Giuseppe Melchiorre Sarto néven született 1835-ben, Észak-Olaszországban, egy szegény parasztcsaládban. 23 évesen szentelték pappá, és a trevisói egyházmegyében káplánként, majd plébánosként szolgált. Őszinte szeretettel viseltetett Krisztus és az Egyház iránt, alázattal és odaadással szolgálta a rászorultakat. A kicsinyek és szegények plébánosaként a fiatalokat tanította, a szegényeket és betegeket látogatta.
1875-ben Trevisóban kanonok lett, és a helyi szeminárium lelkivezetője, majd 1884-ben Mantova püspökévé nevezték ki. Püspöki szolgálata idején is példás lelkipásztori szolgálatot végzett, a szeminárium rektora lett, erkölcstant és gregorián éneket tanított, végiglátogatta egyházmegyéjét és egyházmegyei zsinatot tartott.
1893-ban XIII. Leó pápa Velence pátriárkájává nevezte ki. Személyének köszönhetően a katolikusok nyerték a helyi választásokat.
1903-ban választották meg pápának. Számtalan kezdeményezés fűződik X. Piusz nevéhez: újjászervezte a Szentszék vezetését, a Római Kúriát, elindította az új Egyházi Törvénykönyv szövegezését, reformokat vezetett be a papképzésben, gondoskodott a nép hitének elmélyítéséről, és egységes hittankönyvet szerkesztett.
Szívügye volt a papok megszentelődése, és támogatta az intézményeket, melyek a belső élet kibontakozásának eszközei voltak. Felismerte a katolikus sajtó jelentőségét, és az egyházi zene reformjával kívánta segíteni a híveket az imádságban és a szentségi életben. A gregorián éneket különös figyelmével övezte, Rómában egyházzenei főiskolát indított, és újra kiadta a Római Misekönyvet és breviáriumot.
Gondot fordított az Eucharisztiára és a lelki életre, és szorgalmazta a gyakori, lehetőleg napi áldozást, továbbá előbbre hozta az elsőáldozás időpontját: 7 éves korra, amikor a gyermekek már gondolkozni kezdenek.
Jóllehet kimagasló szellemi képességekkel rendelkezett, nem az elvont tudományok embere volt, csupán annyiban támogatta azokat, amennyire a vallásos élet számára hasznosnak látta. 1909-ben megalapította a Pápai Biblikus Intézetet, és a bencéseket megbízta a Vulgata új, kritikai kiadásának elkészítésével.
Szerénységét, alázatosságát, szeretetét, jóságát, nagylelkűségét és erősségét finom humor is kiegészítette. Kereste a nép közelségét, és szavai egyszerűek, világosak és szívből fakadtak. Elítélte a XIX. század végén és XX. század elején fellépő teológiai modernizmust, hű maradván feladatához, hogy megerősítse az embereket a hitben, s hogy megvédje a híveket a téves értelmezésektől.
Élete utolsó éveit beárnyékolta a háború. 1914. augusztus 2-án felhívást intézett a világ katolikusaihoz, amelyben mély fájdalmának adott hangot. Néhány nappal később, augusztus 20-án hunyt el. Testét nem balzsamozták be, de boldoggá avatásakor testét teljes épségben találták. XII. Piusz pápa 1951-ben boldoggá, majd 1954-ben szentté avatta. Romlatlan teste a Szent Péter-bazilikában nyugszik.
kép: magyarkurir.hu
