2025. 07. 01. kedd - Annamária, Diana
Keresés
FRISS

„Ti adjatok nekik enni!” – A közösség ereje a kenyérszaporítás csodájában

Szeretett testvéreim az Úrban!

Prédikáció a Lukács 9,11b–17 alapján

Az evangélium mai szakasza – Lukács 9,11b–17 – az egyik legismertebb csodát tárja elénk: az ötezer ember megvendégelését. A történet nem csupán a Jézus isteni hatalmáról tanúskodik, hanem mélyen szimbolikus üzenetet is hordoz közösségünk, az ókatolikus egyház számára. Itt nem csupán a testi éhség csillapításáról van szó, hanem a lelkek megvendégeléséről is – a hit, a remény és a szeretet kenyerével.

Jézus tanít és gyógyít. Az emberek tömege követi őt, mert szava nem üres szó, hanem életet ad. És amikor a nap már lehanyatlani készül, a tanítványok a leggyakorlatiasabb javaslattal állnak elő: 

„Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenjenek a környező falvakba és tanyákra, és szállást találjanak, meg élelmet.” 

Emberi logika, emberi gondoskodás. De Jézus válasza meglepő: 

„Ti adjatok nekik enni!” 

Nem a csoda, nem a mennyei manna hull az égből először, hanem egy felhívás a felelősségre. Ti – ti, akik hallgattok engem, akik követőim vagytok – ti adjatok enni.

Ez a mondat különös erővel szólítja meg az ókatolikus közösséget is. Mi is gyakran szembesülünk a világ éhezésével – testi, lelki, szellemi éhségével. Sokan keresnek értelmet, békét, igazságot és közösséget, és hozzánk fordulnak. A mi válaszunk lehet Jézus válasza: „Ti adjatok nekik enni!” Az ókatolikus egyház, amely az apostoli hagyományokhoz hűen, de a mai ember kérdéseire nyitott szívvel válaszol, éppen ebben a meghívásban találja meg önazonosságát.

A tanítványok hitét és készségét látva Jézus nem hátrál meg. Öt kenyeret és két halat kapnak – emberi mércével semmi egy ilyen tömeghez. De Isten áldása ott munkálkodik, ahol szeretetből cselekszünk. Jézus tekintetét az égre emeli, megtöri a kenyeret, megáldja, és kiosztják a népnek. Mindenki eszik, jóllakik, sőt, tizenkét kosárnyi maradék is összegyűlik. A közösség nemcsak megél, hanem bőséget is tapasztal – nem a világ számításai szerint, hanem Isten kegyelme által.

corpus-christi-feast-3443962_1280.jpg

Ez a történet számunkra is figyelmeztetés és ígéret. Figyelmeztetés arra, hogy ne vonjuk ki magunkat a világ éhsége alól. Hogy ne küldjük el azokat, akik keresnek – a sebekkel, kérdésekkel, kételyekkel érkezőket. És ígéret arra, hogy ha kevésünket – időnket, szeretetünket, tudásunkat, kenyerünket – Jézus áldásába helyezzük, ő megsokasítja. Az ókatolikus közösség egyházként éppen ezt az egyszerre hagyományhű és szociálisan érzékeny arcot mutatja: a nyitottságot a megfáradtak felé, a felelősségvállalást a társadalom peremén élőkért, a lelki éhséget hordozókért.

Jézus leülteti a népet ötvenes csoportokban – ez a rend, a közösség, az egyház szimbóluma. Nem szétszéledt, magányos tömeg, hanem közösséggé szervezett nép – ez isteni akarat. Az ókatolikus egyház is ilyen: nem szórványos, elszigetelt egyéni hívők közössége, hanem testvéri közösség, amelyben mindenki számít, mindenkit meghívnak a közös asztalhoz – a szeretet, az ige, és az Eucharisztia asztalához.

Végül, testvéreim, engedjük, hogy ez az evangéliumi történet újra megszólítson bennünket: mik azok az "öt kenyerek" és "két halak", amiket mi ma oda tudunk adni Jézusnak? Talán idő, amit másokra fordítunk. Talán egy jó szó, egy imádság, egy segítő kéz. Talán egy közösségi kezdeményezés, egy elindított beszélgetés, egy befogadó gyülekezeti alkalom. Kicsinek tűnnek, de ha hittel adjuk, az Úr áldásává válhatnak sokak számára.

A kenyérszaporítás csodája nem egyszeri történet, hanem meghívás: adjatok ti is enni! Ez a mi küldetésünk is, ókatolikus közösségként. Merjük megosztani azt, amink van – mert az Isten országa ott épül, ahol a szeretet megsokszorozza a keveset.

fotó: pixabay.com

hirdetes
hirdetes