Júdást sem ítélte el egyébként Jézus az ő eltévelyedéséért, csak sajnálni tudta – mindvégig! Ez a jézusi szeretet, amelyet megparancsol ma nekünk, és ez nélkül nem fog bekövetkezni a Jelenések könyvében leírt „új ég és új föld”!
Egy indiai szerzetes egy patak partján behunyt szemmel imádkozik. Ahogy felnyitja szemét, meglát egy skorpiót, amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordul és kapálódzik. Megsajnálja, talpára segíti, ám ahogy az állatnak sikerül megfordulnia, az belemar.
A szerzetes újból imádkozni kezd, de amikor a szemét kinyitja, a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva látja. Ismét segít rajta, de az állat újra megmarja. A szerzetes feljajdul fájdalmában. Amikor harmadszor is megismétlődik ugyanez és már könnyek szöknek a szerzetes szemébe a fájdalomtól, egy paraszt, aki távolról figyeli az eseményeket, megkérdezi a szerzetestől: - mondd, miért segíted ezt a hálátlan állatot? Háromszor segítettél rajta, és az háromszor beléd mart. A szerzetes a következő választ adja: neki az a természete, hogy marjon. Nekem az a természetem, hogy megbocsássak.
Ez a világ végtelen jóságból és szépségből született és mindez felismerhető a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az idős ráncai között. Ebből a szeretetből van igazi létem. Akkor értelmes az emberi élet, ha beengedem és átengedem magamon a természetfelettit. Szeretni ugyanis nem természetes, hanem természetfeletti.
Ha csak természetes valami, akkor könnyen visszaesem a gonoszság örvényébe. Isten azonban a gonoszságból is a legjobbat hozza ki. Ez nem jelenti persze azt, hogy akkor könnyedén lehetek gonosz. Csak annyit jelent, hogy ez „valamiért ez meg van engedve” (Hamvas Béla).
Amikor Júdás kimegy a teremből, akkor az már Mesterétől való eltávolodásának következménye.
Ez bárkivel megtörténhet. Isten mindig közel van, szeretete átjár, de én nem mindig melengetem magam az Ő szeretetével, hiszen nem is tudom értékelni, becsülni sokszor ezt a mindent elárasztó jóságot.
Júdás tettéből is jót hoz ki az Isten, mert Neki ilyen a szeretete: megengedi a rosszat, nem szereti azt és aztán még nagyobb jót hoz ki belőle! Kinyilatkoztatja, hogy feltámadás nincs halál nélkül. A megdicsőülés pedig a halálon keresztül vezet. A megdicsőülés teológiai értelemben az Isten dicsőségében való részesedést jelenti, megérkezést az Úr színelátására.
A görög „doxa” Pálnál ragyogást, fénylést, Jánosnál fontossá válást jelent.
Akkor válok fontossá, amikor átragyog rajtam Isten dicsőségének fénye. Ekkor tudok figyelni igazán a másik emberre is.
Egy édesanya hallja, amint nagyobbik fia a másik szobában csúfolja kisebbik fiát: „Nagyot csattan a kilincs, a Mikinek esze nincs”. Ekkor bemegy és látja, hogy a kisebbik fia ki akar menni az ajtón, de csak alig éri el a kilincset, ezért ahogy éppen eléri, rögtön visszakattan a kilincs. A nagyobbik fiú meg nevet rajta, mert ő nagyobb, ő lenézi öccsét, aki erről nem tehet, még nem nőtt fel arra a szintre! Az édesanya ekkor odamegy, és feladja a leckét: megkéri a nagyobbik fiút, hogy ereszkedjék le ugyanarra a szintre és próbálja úgy kinyitni az ajtót! Persze, a nagyobbik fiúnak sem megy ez, s akkor az édesanya szidalmazás helyett, nagyon szépen magyarázza meg: látod nagyfiam, kisöcséd még nem nőtt akkorára, hogy megtegye, amit te már könnyedén megteszel. Te is voltál ekkora, csak elfelejtetted!
S ekkor az édesanya leereszkedik az ő szintjükre és ő is megteszi ezt a gyakorlatot – szidás nélkül!
Milyen fantasztikus példa ez az isteni – s így – a jézusi szeretetre! Isten is lehajol az ember szintjére, amikor elküldi Fiát, Aki szintén lehajol és próbál mindenkit a MAGA SZINTJÉN ÉRTENI!
Én sem tudom megérteni a másik embert e lehajlás nélkül. Csak így lesz „új ég és új föld” – amint a Jelenések könyvében olvassuk!
Júdást sem ítélte el egyébként Jézus az ő eltévelyedéséért, csak sajnálni tudta – mindvégig! Ez a jézusi szeretet, amelyet megparancsol ma nekünk, és ez nélkül nem fog bekövetkezni a Jelenések könyvében leírt „új ég és új föld”!
Erre akar felkészíteni Jézus a Szentlélek erejével és erejében. Ezt a Lelket küldi nekünk is, hogy Általa Bennünk és Velünk legyen – s így az Ő mintájára gyakorolgassuk az új parancsot, hogy „új ég és új föld” legyen!
Jézus végrendelkezik! Mi emberek, milyen görcsösen és pontosan tudunk ügyelni arra, hogy elhunyt, eltávozott szeretteink utolsó kívánsága teljesítve legyen, hogy hová legyen temetve, hogy mit énekeljenek a temetésen és még sorolhatnám tovább. Ha pedig végrendelet maradt az eltávozott után, ügyelünk arra, hogy precízen végre legyen hajtva az elhunyt végakarata – főleg, ha anyagi oldalról is érdekeltek vagyunk benne.
Ezzel szemben az Istenember végakarata, végrendelete messze nem izgat úgy bennünket, mint elhunyt szeretteinké. Ebből is látszik, hogy nem szeretjük eléggé Jézust. Ha szeretnénk, minden erőnkkel azon lennénk, hogy végrendelete megvalósuljon: „Szeressétek egymást!” Ezzel meg is van az újabb kihívás és feladat!
Másképp nehezen születik meg az Új Ég a Földön!
fotó: Virág Csenge
