Köztudott, hogy az 1939. szeptember 1-jén kitört német-lengyel háborúban Magyarország a semlegesség álláspontjára helyezkedett. Mivel Lengyelország úgymond „harapófogóba” került, nagyon sok lengyelnek el kellett hagynia hazáját. Körülbelül száz-százhúszezer lengyel menekültet Magyarország fogadott be, s a törzstisztek egy része Ipolyhídvégre, a volt csendőrlaktanyába került.
Az esztergomi Prímási Levéltárban őrizték az egyik tiszt kézzel írt naplóját, amit 2010-ben a lengyel szöveg hasonmás formájában, magyar fordítás kíséretében megjelentettek. (A lengyel tisztek hídvégi tartózkodásáról részletesebben írok a Hydwegtől Ipolyhídvégig c., 2020-ben kiadott falumonográfiámban)
Tudnunk kell, hogy a menekültekkel több pap, szerzetes, tábori lelkész is érkezett Magyarországra, s a „zömében katolikus lengyelek körében elemi igény mutatkozott hitük, vallásuk megélése iránt”.
Az ipolyhídvégi lengyel tisztek lelki szükségleteit kezdetben Presinszky Ferenc helybeli lelkész oldotta meg, aki bírván a szlovák nyelvet is, szót tudott érteni a katonákkal. Később saját tábori papjuk is volt, aki szintén együttműködött a hídvégi lelkésszel. Ennek kapcsán olvassuk az alábbiakat a naplóban:
„A nagy szerencsétlenségek idején általában szívesen fordul az ember Istenhez, az internáltak is szívesen jártak a helyi templomba. A táborban nem volt lengyel lelkipásztor. (Kezdetben – Cs. K. megj.) A táborlakók számára tartott misét a magyar plébános mutatta be. Az atya szívesen viszonyult a lengyelekhez, könnyen meglehetett őt érteni, mivel a szlovák nyelvet is beszélte.”
1940 júniusában megalakult Ipolyhídvégen a lengyelek tábori kórusa is, amely később igen színvonalas munkát végzett. Emlékezetes volt a tábor 1940. évi karácsonya is. Ahogy olvasható:
„A második idegen földön töltött karácsony komoly hangulatban zajlott. Szentestén a tisztek összegyűltek a társalgóban és ostyával kínálva egymást ünnepi jókívánságokat mondtak egymásnak./…/ Az első és második ünnepnapot ugyanúgy töltötték el, mint bármely más ünnepet, részt vettek a helyi templom ünnepi miséjén.”
A lengyel tisztek igen nagyra értékelték a hídvégi magyarok irántuk tanúsított humánus magatartását. Különösen azért voltak hálásak, hogy templomukban végezhették szentmiséiket, s az itteni lelkiatya, Presinszky Ferenc is nagy megértéssel volt irántuk. De elismeréssel szóltak a tábor egyes magyar tisztjeinek emberségéről is.
A tisztek elhatározták, hogy mindezért valami emléktárgyat hagynak itt maguk után. Mivel a táborlakók közt akadt képzőművész is, úgy döntöttek, hogy egy-egy olajképet adományoznak a templomnak, illetve az arra érdemes magyar embereknek. Az 1942-es bejegyzéseknél találjuk az alábbi beszámolót:
„Augusztus 30-án az internált tisztek a helyi templomnak adományozták a Czestochowai Madonna festmény másolatát, amelyet Lewartowski Jan százados olajjal készített./…/Elhatározták, hogy a festmény alá elhelyeznek egy márványtáblát, rajta a következő magyarul és lengyelül írott szöveggel: „ A lengyel internált katonák a magyaroknak” – „Internowani źolnierze polscy Wengrom – 1942”
A Fekete Madonna-kép ma is megvan a templomban, amely eredetileg annak első felében volt. Egy ideig ugyan hiányzott innen, de mára szépen felújították. A régi fakereten a lengyel címer, egy tiszti érdemrendfokozot, búzakalász és pipacs látható. A Mária-kép ma a karzat alatti oszlopon található.
fotó: Csáky Károly
