Szeptember 16-án a katolikus egyház Szent Kornél pápára és Szent Ciprián püspökre emlékezik, a 3. század két vértanújára, akik a hitükért adták életüket a nehéz időkben -írja a magyarkurir.hu.
A 3. század elején a keresztények viszonylagos nyugalomban élhettek, ám a Decius-féle üldözés hirtelen mindent megváltoztatott. Fábián pápa vértanúsága után egy évig nem választottak új pápát, és 251-ben Kornél vette át a nehéz örökséget, ráadásul ellenpápával, Novatianusszal is szembe kellett néznie. A római hívők megoszlottak abban a kérdésben, hogy a hittagadóvá lett keresztények visszafogadhatók-e, Kornél azonban úgy vélte, a bűnbánók előtt meg kell nyitni az egyház kapuját. A pápa zsinatot hívott össze a kérdés tisztázására, és kiközösítették a merev álláspontjához ragaszkodó Novatianust.
Kornél gyakran váltott levelet Karthágó püspökével, Cipriánnal, aki igen tisztelte a pápát, és a levelekből kiderül, mennyire aggódtak mindketten az egyház egységéért. A pápa azonban nem uralkodhatott sokáig, mert Gallus császár alatt ismét üldözni kezdték a keresztényeket, és elfogták, majd Centumcellae-be száműzték, ahol 253 szeptemberében meghalt. A többi vértanú pápa mellé temették a Callixtus-katakombába.
A legenda szerint száműzetése helyén Kornél meggyógyította egy vezető ember bénán fekvő feleségét, és a csodának köszönhetően a házaspár, valamint húsz katona is megkeresztelkedett. A császár erre elrendelte, hogy mutassanak be áldozatot Mars templomában, ám ők ezt megtagadták, ezért Kornéllal együtt halálra verték őket.
Ciprián püspök előkelő családból származott, és a szülővárosában ügyvédként és retorika tanárként dolgozott, majd Caecilius pap barátja hatására 246 húsvétján megkeresztelkedett. Megtérését komolyan véve a vagyona jelentős részét eladta és szétosztotta a szegények között, és kizárólag a Szentírás tanulmányozásának szentelte idejét. Buzgósága nem maradt rejtve, és Donatus halála után a város püspökévé választották.
Püspöksége kezdetén vette kezdetét a Decius-féle üldözés, és a prokonzul kényszeríteni akarta a keresztényeket, hogy mutassanak be áldozatot a császári állam pogány isteneinek. Ciprián nem akarta magára hagyni a nyáját, ezért elhagyta a várost, és egy éven át rejtőzött a környéken, onnan irányítva híveit.
Az üldözés következtében a hívők egy része életét adta a hitéért, mások hűséges hitvallóként állták a kínzásokat, de sokan megtagadták a hitüket. A hittagadók visszafogadása később komoly kérdés elé állította az egyházat. Ciprián vezeklést írt elő a visszatérőknek, ám ellenpüspökök léptek fel, ezért zsinatot hívott össze, és kiközösítette őket, a hittagadók pedig ha életveszélybe kerülnek, megáldozhatnak, azaz visszatérhetnek az egyház közösségébe, ha addig nem telt volna le a kiszabott vezeklési idő.
Amikor Gallus császár 252-ben újabb üldöző rendeletet adott ki, Ciprián kijelentette, hogy a hittagadók vezeklési ideje befejeződött, és ismét fölvehetők az eucharisztikus közösségbe, hogy „a következő harcra jól fölkészülhessenek, erőt meríthessenek Krisztus testéből és véréből."
Ciprián mindezekről a nehézségekről értesítette Kornél pápát, aki nagy egyetértést tanúsított. Ciprián az Egyház egységéről írt, és legnagyobb gondja a nyáj egysége és belső békéje volt.
257-ben Valerianus császár újabb üldözési hullámot indított el, és Cipriánt Aspasius Paternus prokonzul elé állították, aki a püspököt száműzetésre ítélte. Száműzetése helyén Ciprián töretlen erővel folytatta munkáját, mígnem egy álomból tudomására jutott, hogy Krisztus vértanújává kell válnia, és 258 szeptember 14-én lefejezték.
Cipriánt Kornél pápával együtt már a 4. század közepén ünnepelték Rómában, emléküket pedig IX. Gergely pápa helyezte át szeptember 16-ára.
kép: magyarkurir.hu
