Virágvasárnapnak a húsvét előtti vasárnapot nevezzük. A római egyházban ennek Dominica palmarum, vagyis pálma-vasárnap a neve, s az angolok így nevezik ezt (Palm Sunday) ma is. A katolikus egyház ilyenkor ünnepli Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását. Az e napi szokásos körmenet tehát jeruzsálemi eredetű. A szent városban ez napjainkig ismétlődik: a nép a város falain kívül gyülekezik, majd a püspök szamárháton bevonul a városba, a kanonokok és a hívek pedig ruhájukat terítik eléje.
Pálmaágas körmeneteket már a VI. században rendeztek, a pálmaszentelés pedig egy VII. századi misekönyv szerint ismeretes, tehát azóta e napot különös ünnepként tartották számon. A liturgiában a X. századtól találkozunk a pálmaszentelés és a körmenet rendjével.
Az ilyenkor megszentelt pálmaág a népi hiedelem szerint a zivatar, a villámcsapás és a tűz ellen is felhasználható.
Azokban az országokban, ahol a pálma nem honos, e napon barkát szenteltettek, amely ezáltal vált tájainkon is a népi hiedelemvilág mágikus tárgyává, bajelhárító és jósló eszközévé.
Felhasználásának módja széleskörű. Egyes helyeken körmenettel mentek ilyenkor a barkagyűjtő gyerekek elé, akik az ágakat szent énekeket énekelve vitték a templomba. Volt, ahol a barkát a sekrestyében, majd a szentélyben, máshol a hívek padjain helyezték el, de előfordult, hogy mindenki maga vitte (viszi ma is) a szentelésre szánt barkaágat a misére. Újabb időben csak a templomon ment végig a pap, esetleg a hívekkel megkerülte azt.
A római liturgiában a virágvasárnapot a szenvedés vasárnapjának (dominica passionis) is hívták. A liturgia középpontjában templomainkban ma a passió áll. Ezt az adott évnek megfelelően valamelyik szinoptikus evangéliumból (Máté, Márk, Lukács) olvassák vagy énekelik.
Bár a virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű szokás, a szentelmény tájainkon is mágikus tárggyá, bajelhárító és jósló eszközzé vált. A szentelt barka temetőbe való vitele az Ipoly mentén több faluban a mai napig is szokásban van. Inámban is „kibarkázták” ilyenkor a sírokat, de vittek /és visznek/ a barkából a temetőbe Paláston, Szetén, Ipolyságon és máshol is (Csáky K. 2001., 180.l.)
A történelmi Hont megyében is számos egyéb szokás kapcsolódott a liturgikus cselekedeteken kívül e naphoz. A legtovább élő és legelterjedtebb dramatikus szokások egyike volt a kiszehajtás is. A magyar falvakban ezt virágvasárnap, a szlovákokban egy héttel előbb, feketevasárnap (smrtná nedeľa) hajtották ki, azaz egy szalmabábut dobtak a vízbe vagy elégették azt.
A nagyböjt eme napján egyes szokásokat illetően a vallás is engedékenyebb volt. Különösen a gyermekjátékok kaphattak nagyobb teret.
Virágvasárnap után a nagyhét következett, amely már visszafogottabb szakasza volt a húsvéti ünnepkörnek, különösen a szórakozást, táplálkozást illetően.
fotó: Csáky Károly
