XIV. Leó megörökölte elődjétől a szinodalitásról szóló szinódust, mellyel nem feltétlenül lesz egyszerű dolga. A kifejezés görög eredetű szó, mely az együtthaladást jelenti. Ferenc kedves eszméi közé tartozott a befogadás, és a katolikusok az egyházi rangsor különféle fokán állók közti együttműködés. Leó elődje számára ez annyira fontos, hogy már-már hajlamos volt elhalványítani a határokat. Ennek jele volt már pápaságának kezdete, mikor önmagát, csupán Róma püspökeként említette. A szinódus 2022-ben indult útjára, csúcsát 2024 októberében érte el a nagyszabású római gyűléssel. Ennek számos témája volt, köztük olyanok is, mint a nők szerepe az Egyházban, a papi visszaélések és más kellemetlen ügyek.
A szinodalitás öröksége
A szinodalitás gondolata Ferenc szándéka szerint valami nemes, emelkedett és kiemelkedő gondot igénylő hajtása a II. Vatikáni Zsinatnak. Katolikusok tömegei azonban csak nem tudnak szabadulni az érzéstől, hogy a kép nem tisztult – sőt, "az együtt haladás" egy képlékeny, nagyon nehezen behatárolható elv, melybe bármi belefér. Az egyház főpásztorai elhatározták, hogy hallgatni fognak a nép szavára: félő azonban, tiszta hangok harmóniája helyett, csupán fura kakofóniát tapasztalnak. Mintha a valóság két részre vált volna: egyik síkján maradtak a hangzatos főcímek; zengzetes dokumentumok születtek. Ezeken túl azonban, a laikusok "közemberszagú" mindennapjaiban maradt a vállvonogatás és a zavart mosoly: végérvényben azonban hová is szerettünk volna kilyukadni? Azzal kapcsolatban is gyanúnk született, hogy azok, akik magyarázzák, maguk sem látnak bele a szentatya fejébe! Maga, a zsinati folyamat hivatalos záró okmánya sem fogalmazott meg tényleges következtetéseket – csupán tovább küldött bennünket az "üdvös vándorútra..."
Gondolatainkhoz a theconversation.com honlap nyújtott alapokat (félő azonban, hogy a weboldal szerzői más következtetésekre jutottak.) Leó pápa személyével kapcsolatban mindenesetre megjegyezi, hogy, neki elsősorban spirituális vezetőnek, messzemenő és merész tervekkel rendelkező pápának kell lennie, aki közvetlen elődjének örökségére építve ad válaszokat korunk kihívásaira. Prevost egyébként is kijelentette: a szinodális Egyháznak közel kell állnia azokhoz, akik szenvednek. Az Egyház feladata azonban már kezdetektől kezdve, alapvetően ugyanez. Az évszázadok során ugyan a legfelsőbb körei talán eltávolodtak e szellemiségtől; ennek megváltoztatásához azonban nem feltétlenül van szükségünk forradalmi paradigmaváltásokra – ahogy azt az argentin egyházfő talán elképzelte volna. Mondhatni, a (kereszt)vízzel egyetemben nem feltétlenük kell a gyermeket is kilöttyinteni (példának okáért a hagyományt végképp eltörölni!)
Van más választás, mint a dialógus?
XIV. Leó egészen biztosan a párbeszéd pápája marad. Ennek több alkalommal tanúságát tette, de az adott történelmi helyzetben a Katolikus Egyházfő nem választhat másként. Úgy fogalmaz: a személyek közti kapcsolatok szorosabbá fűzése mindig is hatalmas érték volt. A találkozás élménye úgy is sorsdöntően üdvös, ha az nem bontja meg az egyénnek és az egyénben az Egyházzal való viszonyt. A Niceai Zsinat 1700. évfordulójának alkalmából hangsúlyozta, hogy a keresztények között minden időben hitbéli egységnek kell lennie. A látható és teljes egység Róma püspökének mindig is elsődleges célja. Ennek ellenére, napjainkban megkerülhetetlennek látja az ökumenizmust – a többi keresztény felekezettel való együtt "vándorlást" (hogy hűségesek maradjunk a szinodalitáshoz.) A vallások közti együttműködéssel kapcsolatban megjegyezte: a mi közös ösvényünk az emberi testvériség szellemének mentén képzelhető el. A judaizmus tekintetében a "közös örökség" kifejezést tartotta érdemesnek hangsúlyozni; az Iszlámot pedig a kölcsönös tisztelet és a lelkiismeret szabadságának irányából közelíti meg. A nem "könyves" vallások felé a békére való törekvés okán mutatta ki tiszteletét.
Áramlás a felekezetek között
A reformáció idejétől, a római pontifex feladata, hogy újra egyesítse a Krisztusban hívőket az apostolok hagyománya szerint. Mi sem természetesebb, azok ellenállnak – hiszen ki volna hajlandó önként feladni önmagát? A főként amerikai szakadár, szélsőséges – szinte már a történelmi protestantizmushoz sem hasonlítható közösségek töretlen gyűlölettel fordulnak a "bíborba öltözött hölgy" irányába. A katolikus botrányok sokakat taszítottak más felekezetek sorába. Ezzel együtt egy tagadhatatlan tendencia indult, mely megfordította a vándorlás irányát. A történelmi protestantizmus egyre szélsőségesebb liberalizációjának következtében, egyre több anglikán, és lutheránus keres menedéket Rómánál. De nem ők az egyetlenek! (Tegyük hozzá: amennyiben ezen szempontokat vesszük figyelembe, a kiábrándultak leginkább az ortodoxia helyzetét erősítik. A keleti autonóm egyházak reneszánszukat élik, ennek a folyamatnak egyértelmű győztesei. Aki ennek okát szeretné tudni, látogasson meg egy bazilita kolostort, vagy bizánci templomot! Ott nem rombolnak ikont, és nem bontanak ikonosztázt…) Ma már a protestánsok között is vannak, akik tiltakozni (protestálni) kénytelenek – így szakadár csoportok, sorban várnak befogadásukra, az Anyaszentegyház kebelére.
Így, vagy úgy, XIV. Leó a kereszténység arca
Az amerikai Michael Woolf tiszteletes egy amerikai baptista gyülekezet lelkésze. Írásában úgy vélekedik: a "fősodratú" protestantizmus ma már széleskörben elfogadja, hogy XIV. Leó, jelenünk kereszténységének vezéralakja. A szerző köreiben rendszeresen imádkoznak a pápáért, és általánosan egyfajta izgalommal várják megnyilvánulásait. Fültanúja volt egy metodista pásztor kijelentésének, miszerint Robert Prevost az a szikra, "amire mindannyiunknak szüksége volt." (Bár ne becsüljük le a média, valamint a hagyomány látványos vonzerejét sem!) Sokan értékelik a tényt, miszerint az új egyházfő, már nevének választásakor is elkötelezte magát a szociális ügyek mellett. Amerikában számosan akadnak, akik a felekezeti ellentétek dacára is inkább benne látják szövetségesüket, mint például a kormányzó elitben… S tegyük hozzá: a baptisták éppen azok, akik a pápaság intézményét és betöltőjét is Antikrisztusként szokták emlegetni!
vége
fotó: wikipedia.org, unsplash.com
