Azt mondják a stílus maga az ember. De ha igaz ez a személyről, akkor miért ne lenne érvényes egy egész társadalomra? Az általános divat, a külsőgekben való önkifejezés nagymértékben árulkodik a közösség értékrendjéről; anyagi és szellemi értékítéletéről. Vannak konzervatív jellegű nemzetek, melyek hagyományosan előtérbe helyezik a visszafogott eleganciát, a választékos beszédet és az arisztokratikusan semleges modort. Nos, ez térségünkre nem nagyon jellemző! Felénk egyfajta harsány magamutogatás dívik – az utca embere sokszor igénytelenül közönséges, a legfelsőbb körökben dúl a vagyonnal és tisztséggel való kérkedés. (Ahogy az utóbbi időben Magyarországon terjed: „luxizás.”) A kettő bár ellentétes véglet, mégis ugyanazon egyenesen helyezkedik el. Ez határozza meg a kettő közötti üzenetváltást is: a nép vezérei, a nép számára érthető kifejezésmóddal közlik akaratukat – választási időben ígéreteiket. S mivel azok (bár sokszor annál jobbnak érzik magukat) valójában maguk is a populusz gyermekei, a közbeszéd gyakran nevetséges, leginkább azonban trágár, siralmas és pojácákhoz méltó jelenségeket eredményez.
Miről lesz szó a következőkben?
A politikus simlis…
…de az újságíró sem kutya!
Díva a minisztériumban
Cecília az árva
Értékes lett, ezért mindenkinek kell. Egyesek szerint elrabolták!
„Na, vajon miért? Rakja össze a fejében!”
A politikus simlis…
Talán nem olyan nehéz egyetérteni az állítással, miszerint a politikusok egy jelentős része (reményeink szerint többsége) valóban az ország jobbításának szándékával lép a közéletbe. Értelemszerűen, a hivatás hatalmas előnyöket biztosíthat az embernek: kapcsolatrendszert, értesülést, társadalmi tiszteletet és befolyást. Ezek azonban bizonyos mértékben szükségeltetnek is ahhoz, hogy a politikus hatékony munkát végezzen mindannyiunk javára. Sajnos azonban a legtöbb társalgás nem így emlékezik meg a szavazók által jóhiszeműen, vagy kényszerből választott képviselőkről, miniszterekről. A politika és a politikus szavak szitokká lettek, egyfajta gyűjtőfogalmai a kétes eredetű vagyonnak, demagógiának, vesztegetésnek, nem utolsó sorban pedig a hatalom önmagáért való akarásának.
Ez így csúf elbutítása a valóságnak, bizonyára nagyon sokakra nem igaz. Tény azonban, hogy a hatalom megront – a mégtöbb hatalom pedig a legjobb szándékú apostolt is kapzsivá és önzővé teheti. Gondolnunk érdemes arra is, hogy az önkormányzati, parlamenti csatározásokban elvész a naivitás, meghalnak a romantikus eszmék. A pártoskodás egy lélektelen gépezet, mely saját formájára töri, zúzza, hajtogatja az embert. Mondhatni, csak erős idegzetűeknek való világ; beteggé teszi a galambszívet!
…de az újságíró sem kutya!
Az állampolgár, a politikus és a sajtó koordináta rendszerében az újságíró kulcs szerepet tölt be. Közvetítő csatorna, szűrőháló, valamint gondolat-szobrász egyben. A média olyan köztes közeg, mely a társadalom és a politika viszonyában követként és hírvivőként szolgál, vagy jó szolgaként csűri-csavarja a valóságot. Az újságíró sem feltétlenül a szerénység erényének birtokosa – bár a túl sok alázat lehetetlenné tenné, hogy időnként keményen kiálljon az igazságért. Mindenesetre e szakmának előkelői is hatalommal bírnak: a befolyásolás és az illúzió hatalmával! Mivel náluk összpontosul az információ, gyakran csábítva érzik magukat, hogy önönn érdekeik, vagy az általuk kiszolgált eszmék javára bánjanak vele: visszatartsák, elferdítsék, vagy éppenséggel csőstől ömlesszék a közönségre… A sajtó és a politika páros táncot járnak a választásra jogosult polgár körül: hol szédítően pörögve kápráztatják el a jobb sorsra érdemes publikumot, hol egymás lábát tapossák és rúgják kegyetlenül, ott ahol csak érik! Az ő báljukban bőven terem a cinizmus, keményszívűség, szeretetlenség és a megvető gúny mindenféle fajtája.
Díva a minisztériumban
Köztársaságunk kultúráért felelős minisztériumát, jelenleg Martina Šimkovičová vezeti – kompromisszumot nem ismerve, meglehetősen sajátos módon. Tényközlési stílusa is ennek megfelelő: határozott, magabiztos, és nem túlzottan barátságos. Azon a bizonyos bálon már mindkét fél lépéseit eljárta: korábban a Markíza televízió műsorvezetője volt, jelenleg Robert Fico negyedik kormányának minisztere, mely tisztségre a Szlovák Nemzeti Párt jelölte. Végzettségét tekintve pedagógus, logopédus. Szlovákia első kereskedelmi csatornájánál tizennyolc évig dolgozott, míg bevándorlás ellenes nézetei miatt menesztették. Ezt követően nacionalista és szélsőjobboldalinak mondott eszmék hirdetésével vádolták meg, melyeket különféle internetes fórumokon terjesztett. Politikai pályafutása a Kollár-féle „Család vagyunk” (Sme Rodina) soraiban vette kezdetét, majd a „Nép Hangja” (Hlas Ľudu) következett. A parlementbe már a SzNP színeiben került.
Nem mondhatni kedvelt közszereplőnek. Működését kevesen nézik szimpátiával: az ellenzék ellenszenve érthető, de a kultúra területén dolgozók sem zárták szívükbe! Nézetei keményen ütköztek az inkább liberálisnak mondható dimenzió képviselőivel, de szakmaiságát is súlyos kritikákkal illették. A leváltásáért indított aláírásgyűjtés során 190 ezer szignó gyűlt össze. Erre válaszul feljelentette a szervezőket! Időközben oroszbarát kijelentéseivel és a kultúra területén végzett tisztogató tevékenységével borzolta a kedélyeket. Tevékenységét elítélték elődei, és külföldi intézetek is nemtetszésüket fejezték ki döntéseivel kapcsolatban.
Cecília, az árva
A legutóbbi szlovák dráma masik női főszereplőjét feltételezhetően Gonzága Cecíliának hívják és kőből van. Legalább a feje, hiszen mellszoborról beszélünk, mely minden jel szerint a világhírű reneszánsz szobrásznak, Donatellónak kezenyomát viseli. A 15. században készítette a mester, Firenzében. Cecília a Mantovát uraló család gyermeke volt, aki tizenhat éves korában kolostori életet választott. Korában nagyon ritka volt, hogy élő emberről mellszobrot készítsenek, így a mű ebből a szempontból is érdekes. A történelmi Magyarország területére a Csákyaknak köszönhetően került, akik a 17. században, házasság révén kerültek kapcsolatba a Gonzágákkal, Bécsben.
Cecília sokáig a görgői (Spišský Hrhov) várban „raboskodott“, meglehetősen mostoha körülmények között. Miután a nemesi család végleg elhagyta azt, a székhelyet kirabolták. Később javítóintézetet rendeztek be falai közt, melynek növendékei a maguk módján, írószerrel „igazítgatták“ ki Donatello mester munkáját. Néha dobálták és rugdosták is - jegyzi a pravda.
Múzeumi körülmények közé 1975-ben került Lőcsére, ahol másolatként került a katalógusba. Idővel Marta Herucová történész kutatásának köszönhetően vált egyre valószínűbbé, hogy eredeti műről van szó. Ezt megerősítette Csáky Móric is, aki Ausztriában lett a história értőjévé, ráadásul tizenegy éves koráig a görgői kastély lakója volt. Cecília vállrészén felirat áll: Opus Donatelli. Ennek jelentősége abban áll, hogy a művész csupán hét ismert munkáját látta el kézjegyével. Ez lenne a nyolcadik!
A faragvány helyreállításával Jakub Huba foglalkozott. Nyilatkozata szerint arra törekedett, hogy a mellszobor megőrizze az idő természetes nyomait, csupán a rongálást tüntesse el.
Értékes lett, ezért mindenkinek kell. Egyesek szerint elrabolták!
A múlt esztendő októberében, a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó lőcsei intézmény éléről váratlanul és indok nélkül leváltották az akkori igazgatónőt, Dáša Uharčeková Pavúkovát. Helyét tavasszal Ján Pavlov, a miniszterasszony jelöltje vette át. Az elmúlt hónap végén, Lőcsén megjelent a kulturális minisztérium főtitkára, Lukáš Machala, akit többek egyfajta szürke eminenciásnak tartanak a hivatalban.
A jelenlegi ismeretek szerint több tízmillió eurót érő műkincset, különleges rendőri kommandó kíséretében ismeretlen helyre szállíttatta. A minisztérium szóvivője szerint a titoktartásra érthető okokból, szükség volt. Ami pedig az elvitel tényét illeti, az indokolta, hogy a lőcsei múzeum nem rendelkezik egy ilyen jelentőségű kiállítási tárgy kezelésére és védelmére szükséges eszközökkel. A beavatkozás követően, Machala kijelentette: megáll az esze, hogy egyesek képesek elhinni az elméletet, miszerint éppen a szállítás ürügyén történt volna a mellszobor eltulajdonítása.
„Hülye újságírói kérdésekre, vagy az ellenzéki politikusok hülye kérdéseire, a szobor tartózkodási helyével, vagy szállításával kapcsolatban, nem válaszolok.” – jelentette ki. Hasonló hangnemben nyilatkozott Šimkovičová is. Utalt arra, hogy Cecília esetleg a fővárosban került elhelyezésre, az aktuality.sk portál azonban tudni véli, hogy az valójában Nagytapolcsányba (Topolčany) került a Biztonságtechikai Tevékenységek Központjába (Centrum bezpečnostno-technických činností.) Hogy a gonzága-lány visszakerüljön Lőcsére, annak meglehetősen kevés az esélye.
A miniszterasszony lépéseinek ellenzői arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a hasonló műalkotások mozgatásának nem ez a módja. Az más esetben hosszas tervezést és előkészületet igényel – nem hirtelen és rajtaütésszerű művelet. Ráadásul azt nem a minisztérium titkára kezdeményezi, és kölcsönzési szerződés is jár vele. A történésekről még az illetékes parlamenti bizottság is értekezlet közben értesült. (denníkn.sk)
A lőcseiek mindenesetre megdöbbentek és elkeseredettek. Nem tudnak semmit a mellszobor sorsáról, sem hollétéről. Mindenféle elméletek keltek életre. Valaki azt mondta: most már tényleg semmi sincs keleten!
„Na, vajon miért? Rakja össze a fejében!”
Amint látjuk, a miniszterasszony nem örvend sok szeretetnek és támogatásnak. Híre azonban nem csupán idehaza olyan, amilyen: Csehországban már szinte hagyománya van a „kistestvér” dolgait figyelemmel kísérni. Már Bolek Polívka is gúnyt űzütt Vladimír Mečiarból az „Örökség” című filmben. A bohémek különben is ismertek fanyar humorukról, mely Martina Šimkovičovát is utólérte. A Cseh Televízió „Art kvíz” című műsorában is megemlítették – a poén inkább rovására volt, mint javára. A világhálón köröz továbbá az utcai interjú, melyet a Markíza riportere, Viktor Serebryakov készített. Ebben a tárcavezető hányaveti módon, meglehetősen fennhéjázóan veti oda válaszait (az egyébként okvetetlenkedőnek is mondható volt-kollégájának.) Mert nálunk ilyen a közbeszéd, ilyen a politikai kommunikáció. De nem csak a kormány képviselői viselkednek hasonlóan… A mostani ellenzék bizonyítványa sem sokkal jobb, arról, amit a választások előtt teljesített!
Cecília valóban védelmet érdemel. Szakértő bánásmódot, méltó környezetet kiállítására. Ugyanakkor meglehetően szomorú, hogy a szlovák állam így bánik a történelmi Magyarország kincseivel – nem kellenek, amíg ki nem derül, hogy sok-sok euróban mérhető értékük!
fotó: SITA, pixabay.com, freepic.com, youtube.com
