A Mátyusföldön élő Petres Csizmadia Gabriella mások mellett irodalompedagógus, kortárs gyermekirodalom-kutató, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karának docense, a Katedra folyóirat főszerkesztője, illetve a Katedra-versenyek koordinátora is egyben.
A mindig jókedvű, dinamikus, segítőkész és tevékeny hölgyet faggattam hivatásának kezdeteiről, főbb kutatási területeiről, a nagy népszerűségnek örvendő Katedra-versenyekről, továbbá az irodalom, valamint az olvasás jelenlegi helyzetéről, de szót ejtettünk többek között az ő jövőbeli szakmai céljairól, terveiről is.
– Kedves Tanárnő! A beszélgetésünk elején térjünk vissza a „kezdetekhez”. Hogyan kezdődött az irodalom iránti szenvedélye, és melyek voltak az első lépései a pedagógiai pályán? Mi inspirálta Önt arra, hogy az irodalommal és az irodalompedagógiával foglalkozzon?
– Szerencsés vagyok – egészen kicsi koromtól fogva tudtam, hogy tanár akarok lenni, és az is egyértelmű volt számomra, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni. Nálunk családi örökség az irodalom szeretete: édesapám és nagymamám rendszeresen olvastak, édesanyám és nővérem máig olvasással zárja le a napját. Az olvasóvá nevelés valóban a családban kezdődik el, ezt a saját bőrömön éreztem. Emellett a könyvtárgy értékjellegét is megtapasztaltam, hiszen minden családi ünnepet, örömalkalmat könyv ajándékozása kísérte, és ez a szokást a férjemmel is megőriztük.
A családi mintán túl meghatározó volt számomra az a tapasztalat is, ahogy az olvasással teremtett világok megnyíltak a számomra és ráébresztettek, hogy a körülöttünk zajló eseményeket, kapcsolatokat sokféle szempontból értelmezhetjük. Ezt az élményt szerettem volna megosztani másokkal is. A pedagógia felé vezető útra a cserkészet és az ifjúsági katolikus kórusvezetés vezetett, ott megtapasztaltam a közösségi élmény, a fiatalokkal való foglalkozás dinamizáló erejét – amit máig nagyon szeretek és keresek a pedagógiában.
– Ejtsünk szót az Ön egyik fő kutatási területéről, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomról, amely napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Milyen indíttatásból választotta a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmat kutatási területként?
– Azt hiszem, az a pontos megfogalmazás, hogy a kutatási terület talált meg engemet. Irodalom-módszertanból doktoráltam, a személyes típusú szövegek hétköznapiírásmód-jellegét vizsgáltam. A nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány Intézetben ekkor elsősorban a gyerekirodalom pedagógiai vonatkozásaival kapcsolatban kerestek oktatót, és ez a lehetőség felkeltette az érdelődésemet: a módszertani kérdésekhez hozzátapasztottam a gyerekirodalmat. Nagyon hamar rájöttem, milyen jó döntés is volt ez, hiszen a gyerekirodalom optimista világképével, harmóniára törekvésével, az ifjúsági irodalom felnövekedéstörténeteivel, az énkeresés kérdéseivel nagyon könnyen tudtam azonosulni. Alig akad olyan napom, hogy ne olvasnék valamilyen gyerek- vagy ifjúsági könyvet, különösen izgalmasnak találom a szövegkorpusz műfaji kérdéseit, kísérletezés iránti nyitottságát.
– Mennyire tartja fontosnak, hogy manapság is – mind az iskolában, mind pedig otthon – sok mesét olvassunk a gyermekeknek? Véleménye szerint milyen a kortárs magyar gyermekirodalom jelenlegi helyzete? A tapasztalatai alapján a szülők és a gyermekek mely műveket kedvelik leginkább?
– A mese egyfajta virágkorát éli a napjainkban – a népmesegyűjtemények mellett fokozatosan nő az olvasói érdeklődés az antológiák, irodalmimese-kötetek, meseregények iránt. A gyerekirodalom presztízsének növekedéséről tanúskodik az is, hogy egyre több kiadó indít gyerekirodalommal foglalkozó könyvsorozatot (gondoljunk például a Manó Könyvekre, az Abszolút töri-sorozatra, a Tabu-könyvekre), egyre több gyerekirodalmi díjat alapítanak vagy már a meglévőket újabb kategóriákkal bővítik. Én leginkább a HUBBY „Év gyerekkönyve” válogatását szoktam a hallgatók figyelmében ajánlani, amely korcsoportokra és könyvtípusokra specializálódva választja ki az előző év legnívosabbnak tartott alkotásait.
A meseszövegek különösen népszerűek a gyerekirodalomban, amiről az is tanúskodik, hogy a gyerekeken túl az elsődlegesen felnőtteket megcélzó művek is szívesen nyúlnak mesei elemekhez, gondoljunk csak például a fantasy- vagy szuperhőstörténetekre. A mesével kapcsolatban talán nem túlzás azt állítani, hogy valamilyen formában napi szinten jelen van a családok életében: igaz, valószínűleg a rajzfilm előnyt élvez a mesekönyv választásával szemben. A rajzfilmkultúra dominanciájának köszönhetően gyakran az óvodára, iskolára marad az olvasóvá nevelésnek, a könyv megszerettetésének a feladata, a formális keretek közt történő meseolvasás azonban többnyire valamilyen „munkával” – például az olvasás technikájának gyakorlásával vagy szövegfeldolgozási feladatokkal – társul, ami magában hordozza azt a veszélyt, hogy esetleg háttérbe szorul a meseélmény, az olvasás okozta esztétikai öröm. Az olvasás mindig szórakozás, kikapcsolódás is kell, hogy legyen, amellett, hogy a pedagógiában élünk a fejlesztő hatásával is, például a fantázia, szókincs, szövegértés, személyes, szociális kompetenciák fejlesztésével.
– Ön többek között a felvidéki magyar oktatási-nevelési folyamatokat érintő Katedra folyóirat főszerkesztője, a Katedra-versenyek koordinátora, s így nagyon aktív az egyes irodalmi versenyek és irodalomnépszerűsítő akciók szervezésében, illetve népszerűsítésében is. Kérem, beszéljen ezen tevékenységeiről is egy keveset…
– Tizenegy éve kerültem kapcsolatba a Katedra folyóirattal és tanulmányi vetélkedőkkel, és máig elkötelezett dolgozom a Katedra-család ügyeiért. Leginkább az tetszett meg mind a lapban, mind a Katedra-versenyekben, hogy nem más országból adaptáltak, hanem saját fejlesztésűek, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a hazai aktuális igényekre reagáljanak, valamint a felvidéki pedagógiai gyakorlat arculatára szabjuk őket. A Katedra folyóirat elsősorban oktatási-módszertani kérdésekkel foglalkozik, a legfrissebb tudományos kutatások ismeretterjesztő összefoglalására vállalkozik, valamint teret szentel a jó pedagógiai gyakorlatok, módszertani ötletek bemutatására. Az alapiskolás tanulókat megszólító Katedra-versenyekben öt évig rovatvezetőként, az irodalomverseny és anyanyelvi vetélkedő feladatösszeállítójaként vettem részt, de az egyetemi munkám és a havilap körüli teendők miatt erről a feladatról idővel le kellett mondanom.
A szervezési munkát azonban megőriztem, koordinátorként a versenyek rovatvezetőinek munkáját fogom össze, valamint a döntők lebonyolítását irányítom – és nagyon élvezem, hogy legalább ebben a formában részt tudok venni a gyerekekkel való munkában, a versenyek pezsgésében.
A Katedra-versenyeken túl azonban van egy irodalmi verseny, ami kiemelt szerepet játszik a szakmai életemben – ez a Legere Irodalmi Verseny, amit a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetben indítottunk útjára, 13 évvel ezelőtt. Ezt a versenyt kifejezetten a középiskolások olvasóvá nevelése céljából alapítottuk, azzal a céllal, hogy minél többet olvassanak és minél kreatívabban dolgozzák fel a diákok a szépirodalmi műveket. Leírhatatlan élmény találkozni a sok olvasni szerető gyerekkel – legyen akár alsó tagozatos, akár felsős, akár középiskolás.
– Szakmai szemmel miképp látja az irodalom és az olvasás jövőjét a mai digitális korban? Mi a véleménye a digitális eszközök szerepéről és azok funkcióiról napjaink pedagógiai gyakorlatában?
– Épp a napokban készítettem egy statisztikát: a Katedra-versenyek olvasással foglalkozó vetélkedőibe, a Katedra Alsó Tagozatos Versenybe és Katedra Irodalomversenybe a nemrég lezárt tanévben pontosan 495 tanuló kapcsolódott be, a Legere Irodalmi Versenyben pedig 71 diák vett részt. Ennyi olvasó gyerek! Ez megerősíti bennem azt a hitet, hogy az olvasás igenis élő igény a fiatalokban is.
Persze tévedés lenne az olvasás fogalmát az irodalommal azonosítani, ezért mindig túlzó állításnak érzem, amikor az olvasás válságáról beszélünk, hiszen alig telhet el olyan nap bármelyikünk életében, amikor ne olvasnánk – legalább egy boltfeliratot vagy utcanevet vagy blogbejegyzést.
Amikor az olvasás iránti érdeklődés csökkenése kerül szóba, általában az olvasás tevékenységét a szépirodalmi művek befogadására szűkítjük. A szépirodalmi művek olvasása pedig ízlés, személyes érdeklődés függvénye – egy hobbi, amit habitustól függően értelemszerűen nem választhat mindenki. Szerintem utópisztikus elvárás, hogy mindenki elköteleződjön az irodalmi művek olvasása mellett, ahogy a barkácsolást sem választja mindenki szabadidős tevékenységének, hiába szép és izgalmas hobbi mindkettő. Az olvasás válságát a könyvtárgy iránti érdeklődés csökkenésével is igazolni szokta a közbeszéd, ami ugyancsak csúsztatás, hiszen a könyv ugyanúgy pusztán egy hordozó, egy médium, mint mondjuk egy e-bookolvasó.
A digitális világon belül szerintem továbbra is fontos szerepe, funkciója van az olvasásnak, hiszen maga az olvasás mint tevékenység – hordozótól függetlenül – máig elsődleges kapuként funkcionál mind az információkhoz való jutáshoz, mind a kikapcsolódás egy formájának megéléséhez. A digitalizálás tehát egy eszköz, amit jól is, rosszul is fel lehet használni, mind a magánéletben, mind a pedagógiában.
– Útravalóul: milyen tervei és céljai vannak a jövőre nézve mind az oktatás, mind pedig a kutatás terén?
– A napi feladatok és hosszú távon működő projektek mellett az idei évben két új feladatba vágtam bele, amik most különösen lekötik a figyelmemet és az érdeklődésemet: az egyetemi munkatársaimmal egy irodalompedagógiai kutatásba kezdtünk, ami egy élménypedagógiai munkáltató tankönyv megírását és pilotírozását foglalja magába. A tankönyv a 2026-tól induló közoktatási reform standardjait követi, és nyolc alapiskolás osztállyal együttműködve kerül tesztelésre.
Emellett egy műveltségi társasjáték fejlesztésével is foglalkozom, amely Madách Imre Az ember tragédiája című művét dolgozza fel. A társasjátékot már több közegben teszteltem, és nagyon szeretném a pilotírozás eredményeit bedolgozni a feladatokba, hogy aztán oktatási segédletként kiadásra kerülhessen a játék. Az ősszel három konferencián szeretnék részt venni, amelyeken kortárs mesekönyvekkel foglalkozom. Egy új tantárgyam is indul szeptembertől, ami mindig pezsdítően hat, energetizáló kihívást jelent a számomra. Most azonban néhány hétre félreteszem ezeket a feladatokat, és a nyarat a kikapcsolódás céljából történő olvasásnak szentelem. Alig várom ezt is.
– Köszönöm a beszélgetést. További hatékony áldásos és hatékony munkát kívánok!
Fotó: Petres Csizmadia Gabriella archívuma
