Vannak csallóköziek, akikre méltán büszkék lehetünk, ilyen például Bugár Anna is. A dunaszerdahelyi származású színésznő nemcsak a színház világában, hanem életében is folyamatosan új kihívások elé állítja magát. Miután számos színpadi darabban is kipróbálhatta magát, és több évig szerepelt a Jóban Rosszban sorozatban, édesanya lett, ami megváltoztatta életét. Jelenleg a család, a színészet és a személyes fejlődés a legfontosabb számára. Nemrég A miniszter félrelép című darabbal tért vissza szülővárosába. Az előadás előtt interjút adott lapunknak.
Miről beszélgettünk?
• A miniszter félrelép című előadásról
• Az anyaság és munka egyensúlyáról
• Gyermekkori emlékekről
• Vitay Georgináról
• Személyes fejlődésről és jövőbeli célokról
A miniszter félreléppel már jártatok Dunaszerdahelyen 2018-ban. Akkor még Gesztesi Károly játszotta a főszerepet. Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra, illetve Károlyra? Tudom, hogy közel álltatok egymáshoz.
Őszintén szólva mindig különleges alkalom, amikor Dunaszerdahelyre jövünk játszani, mindig megdobogtatja a szívemet, és ma is úgy ébredtem, hogy ez egy különleges nap lesz. Ahogy te is mondtad, már jártunk itt ezzel az előadással más szereposztásban. Ennek kapcsán én is elméláztam egy kicsit, és nosztalgiáztam, visszakerestem interjúkat, képeket, amik még akkor készültek 2018-ban. Meg kell mondjam őszintén, a nehézséggel együtt egy ilyen felemelő érzés is volt bennem. Nehéz elfogadni, hogy egy szeretett kollégánk már nincs velünk, de valahogy úgy érzem, hogy Károly áldása rajta van ezen az előadáson. A közönség nagyon szereti, és mintha az ő tempói is ott lennének benne. Ugyan a színpadon már sajnos nem lehet velünk, de valahogy lélekben igen. Szerintem a darab népszerűsége is azt mutatja, hogy ő is boldog, hogy tovább játsszuk.
Nagyon jó szívvel és szeretettel gondolok Károlyra, és az ő szellemiségét próbáljuk továbbvinni az előadásban. Nemcsak bennem, hanem a kollégáimban is ott van ez a gondolat a színpadra lépés előtt – még ha nem is mindig beszélünk róla, valahogy kimondatlanul is velünk van.
Olyan, mintha ő már hozzá tartozna ehhez a darabhoz, hiszen sok-sok évig játszottátok.
Igen, abszolút, ez nem is kérdés. Képzeld el, hogy 2018-ban még egy másik karaktert, Jane Worthingtont játszottam, most pedig Pamelát, a miniszter feleségét alakítom. Akkor az ellenzék titkárnőjét formáltam meg, és az is közrejátszott abban, hogy most új szerepben vagyok, hogy nagyon sok - több mint száz - előadást játszottunk együtt Károllyal. Éreztem, hogy jó lenne egy másik karaktert megformálni. Őszinte leszek, még most is hallom az ő hangján a mondatokat, a tempóit, ahogy belép.
Talán ezért is volt könnyebb számomra az elvesztésének a feldolgozása, hogy új karaktert játszom. Emellett korosztály szempontjából is jó lett ez a váltás, hiszen Vastag Tomi - aki most a minisztert alakítja, teljesen hiteles partneremként a színpadon.
Egy másik szempont is közrejátszott: van egy hároméves kisfiam, és így most már könnyebben tudok itt lenni, mert a második felvonásban lépek csak színpadra. Ez anyaként nagyon hálás és kényelmes dolog, de persze nem ez volt a fő tényező.
Így 2025-ben már inkább Pamela vagy, mint Jane.
Igen, most már ebben a darabban abszolút Pamela vagyok. Az évek elteltek, és úgy érzem, hogy most a helyemen vagyok ebben a szerepben.
Kaptál olyan szerepet a karriered során, aki megváltoztatta a személyiségedet, vagy adott valami pluszt, amiért hálás vagy?
Nagyon jólesik ez a kérdés, köszönöm. Igen, minden szerep formál egy kicsit, ez biztos. A szerepek által sokat tanulunk magunkról. Valójában mindegyikből hozok magammal valamit. Ha egyet ki kellene emelnem, akkor az Abigélből Vitay Georginát mondanám. Ez a szerep nagyon sokat adott nekem. Érdekes, hogy most már ugyanebben a darabban Zsuzsannát alakítom.
Áprilisban láthatunk majd téged Dunaszerdahelyen Zsuzsanna szerepében az Abigélben.
Igen, így van. 2012-ben, amikor bemutattuk az Abigélt, még Vitay Georginát játszottam. Akkor, 24 évesen teljesen másképp láttam a világot, más tapasztalataim voltak, mint most. Georgina szerepét megformálni hatalmas élmény volt számomra. Utána azt éreztem, hogy annyira hálás vagyok, hogy, ha soha többé nem állítana elém nagy kihívást a sors ezen a pályán, akkor is mindent megkaptam. Ez a szerep nagyon mély érzelmi rétegeket érintett: a szülőkkel való kapcsolat, barátság, szerelem, csalódás, a háború közelsége. Rendkívül személyiségformáló volt számomra.
Most pedig egy másik feldolgozásban, de ugyanabban a darabban Zsuzsannát játszom, és ez is egy szép élmény.
Nem volt nehéz elengedni a szerepet?
Nem, egyáltalán nem. Meglepett, mennyire könnyen el tudtam engedni Gina szerepét. Azt hittem, lelkileg nehezebb lesz, de teljes békében vagyok ezzel, és azt érzem, hogy most a helyemen vagyok. Most már Zsuzsannaként érzem magam otthon a színpadon - így anyaként, és lassan 40 felé ballagva, ezt képviselem, és jól is esik ezt megélni a színpadon.
A színházon kívül mivel telnek a napjaid?
Leginkább a kisgyermekemmel. A színházban eddig csak két szerepet vállaltam, emellett pedig egy nagyon kedves jógaoktató barátnőmmel önismereti jógaórákat és workshopokat szervezünk. Mindkettőnknek van egy kisfia, és most, hogy már oviba járnak, egy kicsit több időnk és energiánk szabadul fel, így szeretnénk ezt egyre gyakrabban csinálni.
Nagyon azt érezzük, hogy szükség van arra, hogy támogassuk egymást – nőként és emberként is. Jó együtt lenni, együtt fejlődni, egymást emelni. Én mindig is nyitott voltam a spiritualitásra, folyamatosan fejlődöm, ahogy mindenki más. Az elmúlt három évben sok magánéleti tapasztalás ért, és ezek feldolgozása is abba az irányba terelt, hogy nemcsak magamnak, hanem másoknak is szeretnék egy szeretettel teli közeget biztosítani, ahol jól érezhetik magukat.
Miután megszületett a kisfiad, egy ideig Dunaszerdahelyen éltetek, majd elköltöztetek Pestre. Mi volt az ok, ami miatt visszaköltöztél? Hiányzott a város, vagy a munka közbeszólt? Azóta milyen gyakran jártok haza?
Ennek inkább magánéleti oka volt. A volt férjemmel úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az életünket. Ő itt maradt Dunaszerdahelyen, mi pedig a kisfiammal, Atikával Budapestre költöztünk. Nagyon jó a kapcsolatunk, heti rendszerességgel sokszor találkozunk.
Dunaszerdahelyre viszonylag ritkán jövünk, kéthavonta, ha családi esemény van, vagy csak úgy látogatóba a nagyszülőkhöz. De ők is gyakran jönnek Budapestre. Igazából ott alakult ki a mi otthonunk.
Hiányzott nekem Budapest, meg kell mondjam őszintén, nem tudtam, hogy hiányozni fog. Akkor realizáltam igazán, amikor visszaköltöztem - kinyílt egy kicsit a belső világom. Dunaszerdahelyen is rengeteg lehetőség van, de úgy érzem, hogy a felnőtt életem Budapesten kezdett kiteljesedni. Jó érzés a gyerekemmel ott élni, abban a környezetben, színes kulturális lehetőségek között.
Szeretem, hogy a kisfiam nyitott a művészetekre, Budapesten el tudunk menni cirkuszba, bérletünk van az állatkertbe, biciklizhetünk a Városligetben. Nagyon élvezem, igazán beleszerettem a városba. Jó ott lenni, és örülök, hogy ott tudok dolgozni.
Dunaszerdahelyt, és az itt élő embereket is nagyon szeretem - a legnagyobb örömmel jövök haza otthonról. Hiszen a mi otthonunk már Budapest.
Előbb említetted, hogy a kisfiad is nyitott a művészetekre. Könnyen lehet, hogy ilyen irányba fog ő is elindulni? Mit szólnál, ha egy nap bejelentené, hogy színész szeretne lenni?
Nincs semmiféle presszió ebben az irányban. Teljesen mindegy, mit választ, csak boldog legyen, és én mindenben támogatni fogom. Az, hogy az ember milyen hivatást választ magának, az csak egyetlen dolog az életben. A legfontosabb, hogy szeresse magát, és minél jobban ismerje meg önmagát.
Lehet, hogy egy ideig kőműves lesz, lehet, hogy agysebész, vagy akár színész. Teljes nyitottsággal állok hozzá, hogy mit szeretne csinálni. Az egyetlen, ami számít, hogy boldog legyen.
Egy picit még beszéljünk a szülővárosodról. Gyermekkorodban volt kedvenc helyed itt, Szerdahelyen?
Sok hely van, amit szerettem, de ami most elsőre beugrott, az a szerelemfa. Ezt a nevet adtuk egy fának, ami egyébként még mindig él. Mindig belekarcoltuk a szerelmeinknek a nevét. Azok az ágak, amikre fel szoktunk ülni, már sajnos nincsenek ott. A körforgalomnál a nagy vörös épület mögötti parkban található meg ez a fűzfa, ahol régen sokszor találkoztunk barátokkal. Amikor mentünk haza az iskolából, mindig felmásztunk rá.
Az alapiskolás évekre is nagy szeretettel emlékszem vissza. A Komenský alapiskolába jártam, és nagyon szerettem az osztályközösséget. Igazából nincs olyan hely, amit ne szeretnék a városban. Gyerekként nagyon ideális volt itt felnőni. Jártam zeneiskolába, táncoltam, furulyáztam. Mint szülő, én is szeretném, ha a gyerekem is találkozna a művészetekkel, nem azért, hogy művész legyen, hanem hogy tágítsa a látókörét, és fejlessze az érzelmi intelligenciáját.
Ha már felültünk a nosztalgiavonatra: idén húsz éve, hogy elkezdődött a Jóban Rosszban sorozat, aminek sok évig része voltál. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?
Öt és fél évig forgattam a sorozatban, és azt kell mondjam, hogy zseniális volt a közösség. Azt még mindig nehéz kimondani, hogy „volt”, mert annyira élő még bennem ez az időszak, hogy néha úgy érzem, mintha csak eljöttem volna anyasági szabadságra, és majd egyszer talán folytatódik.
Mindenképp egy nagyon szép időszak volt, de elég húzós is, mert rengeteget dolgoztam: színház és sorozat egymás mellett, ami azért megterhelő tud lenni. De rengeteget tanultam belőle, és megtudtam, merre vannak a határaim, mit bírok, mennyire vagyok terhelhető.
Hogy tekintesz a jövőbe? Milyen vágyak, célok ösztönöznek?
Megmondom őszintén, hogy engem nagyon hív a segítői vonal. A színházat nagyon szeretem, és rengeteget segített a személyiségfejlődésemben. A színészet egy kicsit más perspektívából is segít rálátni az ember kapcsolataira . Egy színész talán mélyebben is próbálja megérteni önmagát és másokat. Én nagyon sokat köszönhetek ennek a szakmának, és bár nem lenne könnyű elhagyni, érzem magamban azt is, hogy szeretnék segíteni másoknak a fejlődésben.
Hálás vagyok azért, hogy eddig mindig olyan kihívások elé állított a sors, amiket elbírtam. Szeretem a mértékletességet, és próbálom megtalálni az egyensúlyt az életben - az anyaság, a munka és a szerelem között. Van egy végzettségem - mindfulness coach vagyok. Hiszek abban, hogy ez a gondolkodásmód rengeteget segíthet az élet különböző területein.
A mindennapjaimat most főként a fiammal töltöm, igyekszem neki megnyitni a világot, miközben az édesapja is sokat segít. Bár külön utakon járunk, egy irányba tartunk Atika miatt.
Az elsődleges feladatom, hogy jó anyuka legyek.
Nagyon boldog vagyok, hogy színészként is újra jelen tudok lenni. Az élet egy csodálatos dolog, és boldog vagyok, hogy mindannyian egészségesek vagyunk. Szeretem a családom, a barátaim, és azt gondolom, hogy minden rendben van. Az élet próbatételei is jönnek, de igyekszem derűvel kezelni mindent. És ahogy mondtam, a legfontosabb, hogy van egy egészséges, boldog kisfiam. Ennél többet nem kívánhatnék.
fotó: Virág Csenge
