A Bortornácot egy pofás, mélybe vezető pince előtti, nyers fából ácsolt fedett terasznak képzelem. Elkészültéhez felhasználtak pár éve száradó alapanyagot ugyanúgy, mint évszázados gerendákat, amik a falu elhagyatott házaiból kerültek elő. Belevésett monogramokkal, évszámokkal, szúrágta kérgeik alatt megannyi emlékkel, tündérmesékkel. A Bortornácot magasnak képzelem. Hogy az ember tudjon alatta egy jót nyújtózkodni, átropogtatva csontjait, izmait. Közben beszívja az erdő szagát meg a föld illatát. Kitekint a tőkékre, és nem a nyűgöt meg a muszájt látja bennük, hanem az életet meg a lehetőséget. A Bortornácot régi hordókból készült asztallal, székekkel, padokkal képzelem. A pince külső falán téka, benne üvegpoharak, mindig tisztán, csillogón. Kancsó és dekantáló. Dugóhúzó, néhány parafadugó egy fonott kosárkában. Vaskos gyertyák, gyufaszálak. A padokon pokrócok, hogy hűvösben is kellemes legyen a beszélgetéssel egybekötött ücsörgés. Lehet, a képzeletem megtréfál, és a Bortornác egyáltalán nem ilyen. Mentségemre szolgáljon, hogy fantáziálgatásomat pár korty furmint indította be. A hetényi Molnár Péter keze munkája, aki a Bortornác pincészet ínyenc borásza. Ő kísérte gigánkat és átszellemülésünket az Egressy Jazz Clubban.
fotó: a szerző
Luca napja minden évben különleges, hiszen nincs még egy olyan nap a kalendáriumban, amelyhez ennyi népszokás és hiedelem kapcsolódna. Még saját gasztronómiája is van, pogácsa formájában. Tizenháromféle fából készül a lucaszéke, ügyes mester keze által, elhagyva a szöget, de még a ragasztót is. Így kell ennek lennie, hiszen a szék mágikus erővel bír: ráállva lehet csak kiszűrni a tömegből a gonosz boszorkányokat!
fotó: a szerző
Hogy az Egressy Jazz Club szervezői tudatosan időzítették-e a Canarro koncertet épp Luca napjára, vagy ez is azon megmagyarázhatatlan események egyike, melyek december 13-hoz kapcsolódnak, talán jobb is, ha rejtély marad. Mindenesetre a jazz club újabb alkalma rendhagyó hatást gyakorolt a nézőkre, a finom zenét és még finomabb borokat élvezőkre. A Canarro zenekar a francia manouche swing stílus egyik legkiválóbb magyarországi képviselője. Igazi, hamisítatlan és megkérdőjelezhetetlen világzene! Hiszen magában ötvözi Django Reinhard zenei örökségét, ezt fűszerezi a csapat Budapest múltszázadi szalonzenéjével, vigyázó szemeiket Párizsra, és a francia sanzonokra vetve, végül megbolondítva a jazz szabadságával. A néző, hallgató pedig szinte repked a korok és tájak, emberek és nagy, történelmi események között. Az Egressy Jazz Clubban ötös formációban láthatta őket a közönség: parádés játékukat elismerő tapssal jutalmazva.
fotó: a szerző
Ajánlás: aki – önhibájából vagy azon kívül – lemaradt e felejthetetlen élményről, ám átélné szívesen, két dolgot kell, hogy beszerezzen. Egyrészt a Canarro zenekar New York, Párizs, Budapest című albumát, amelyet Báró Maszkura, Orbay Lilla, és Caussanel Izabella énekesekkel készítettek közösen. Másrészt pedig egy, de inkább két palack kiváló bort Molnár Pétertől, a Bortornác pincészet borászától. Higgyék el, a hangulat és az élmény garantált! Egyetlen dolog nem jön csak össze: Luca napjának varázslatára bizony egy újabb évet kell várni!
fotó: a szerző
