A marokkói-svéd származású énekesnő, Loreen neve legtöbbünknek az Eurovíziós Dalfesztiválról lehet ismerős. Március első vasárnapján ellátogattunk az Akvárium Klubban megtartott koncertjére, és beléptünk egy olyan világba, ahol elvesztünk a zene, a lélek, a tehetség, és az érzelmek csodájában.
Lorine Zineb Nora Talhaoui, közismertebb nevén Loreen zenei pályafutása 2004-ben kezdődött meg a svéd Idol-ban, ám nemzetközi hírnevét 2012-ben szerezte az Eurovíziós Dalfesztiválon, amikor Svédországot reprezentálta.
Az énekesnő először 2012-ben, a Euphoria című dalával nyerte meg a versenyt, majd 11 évvel később, 2023-ban nyűgözte le a közönséget a Tattoo című dalával. Loreen ezzel rekordot döntött, hiszen az Eurovízió történelmében ő a második versenyző, aki kétszer is nyert, és egyben ő az egyetlen női versenyző, aki ezt a címet magáénak tudhatja.
2025 márciusa elején turnéja ellátogatott Budapestre is, így lehetőségünk nyílt megtekinteni, hogy mit is tud a kétszeres győztes. Az Akvárium Klub hamar megtelt, a koncert napján hivatalosan elkelt minden jegy, az immáron telt házas közönség pedig lelkesen várta az énekesnőt.
Az estét a feltörekvő zenész-énekesnő, Casey McQuillen nyitotta meg, aki egy barátságos, ugyanakkor érzelmes hangulatot teremtett.

A következő fellépő nem volt más, mint a gyönyörű és tehetséges Luna, aki 2024-ben Lengyelországot képviselte az Eurovízión a The Tower című dalával. A lengyel tehetség igazán különleges atmoszférát teremtett a hallgatóság számára, éteri megjelenése és lágy hangja valóságosan beragyogta az Akvárium nagytermét.

A vendégfellépők után pedig elérkezett a várva várt főattrakció, Loreen.
A koncert első pillanatától úgy érződött, hogy egy túlvilági utazásra indult el az egész közönség: az énekesnő gyengéd fények kíséretében jelent meg a színpadon, a Jupiter Drive felcsendülésével pedig varázslatos hangulatot teremtett. Említésre érdemes a Forever című dal is, amelyben rögtön megmutatkozott Loreen lenyűgöző hangterjedelme.

Leginkább ölelő karok biztonságához és melegségéhez hasonlítható az élmény, amelyet Loreen nyújtott a közönségének. Az énekesnő minden mozdulata eleganciával volt teli, látni lehetett rajta, hogy teljes lelkével átél minden dalt, minden pillanatot. A hallgatóság egy spirituális utazás részévé vált, a nézőtér életre kelt a dalokat együtt énekelve, táncolva. Az énekesnő a lelkeket szeretettel és izgalommal töltötte meg, a füleket pedig gyönyörű énekhanggal és dallamokkal.

A közönség tagadhatatlanul a Euphoria és a Tattoo alatt lett a leghangosabb, Loreen pedig hálás szavakkal és ragyogó mosollyal köszönte meg rajongói töretlen szeretetét és kitartó támogatását.
Egy hosszú és hangos visszataps után az este végül a Fire Blue című dallal végződött, amely során könnyektől csillogtak az elvarázsolt szemek a nézőtéren.

Felejthetetlen élménnyel távozhatott mindenki, aki vasárnap este szem- és fültanúja lehetett Loreen koncertjének. A svéd énekesnő pedig bebizonyította, hogy tehetsége és jelenléte nem csak az érzékszervek számára ajándék, hanem a léleknek is.

fotó: Juhász Daisy