2025. 03. 23. vasárnap - Emoke, Adrián
Keresés
FRISS

Február 4. – Híres születésnapos, a nap eseménye

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Magyar énekes, zeneszerző, zongorista volt. Közel 150 dalt írt életében. Zenéje a mai napig népszerű.

Már gyerekkorában észrevették zenei tehetségét. Hatéves korától magántanároktól tanult zenélni, 14 éves korától zeneiskolába járt. Bágya András és Balassa P. Tamás is tanították, akik nagy hatással voltak fejlődésére.

1965-ben alapította meg első zenekarát, amely először Máté együttes néven működött, később Főnix névre változtatták. A zenekar tagjai között volt Mihály János (basszusgitár), Hantó Ferenc (szólógitár), Csom Attila (billentyű) és Csűri László (dob).

Máté_Péter_és_a_Főnix_(Martin_Gábor,_1977).jpg

Zenei karrierje a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában indult, az Illés együttessel rögzítette első dalait. 1967-ben elkészítette első saját dalait: Úgy várom, jössz-e már?, Mondd már. Megnyerte a pol-beat fesztivál díját a Néger zongorista dala című számával.

Fesztiváldíjakat nyert Szocsiban és Athénban, előadói díjat kapott a rangos párizsi sanzonversenyen. Fellépett Kubában és Kanadában is. Rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában feleségével, Dékány Saroltával. Házasságuk rövid ideig tartott.

1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala megnyerte a Made In Hungary rádiós versenyt. Máté Péter filmzenét is komponált a Ki van a tojásban? filmhez.

1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díját a táncdalfesztiválon. Az egyik legismertebb dala, az Elmegyek külföldön is sikert aratott, Sylvie Vartan előadásában Nicolas címmel világszerte ismert lett. Máté Péter zeneszerzőként is maradandót alkotott, hangszerelt musicaleket is.

1984 szeptemberében még több fellépése is volt vidéken. Szeptember 9-én, 37 éves korában elhunyt. Halálának oka tüdőembólia volt. Születése óta szívbillentyűhibával élt, és sclerosis multiplex betegsége is volt.

Február 4. nap eseménye – Rákellenes világnap

A Rákellenes Világnapot először 2000 februárjában tartották Párizsban, az International Union Against Cancer szervezésében. A rendezvény résztvevői február 4-én egy dokumentumot írtak alá, amely a világ összefogásáról szólt a rák elleni küzdelemben. 

Február 4. a rákellenes világnap lett, hogy felhívják a figyelmet a betegségre.

fotó: Wikipédia, Freepik

hirdetes
hirdetes