Kenickie a Borozóból

Amikor Heltai Jenő Jaguárja kitalálta azt az ügyes bűntényes ötletet, amivel megmentették az újságot a csődtől, belépett a komáromi Borozó ajtaján, hosszú bőrkabátjában, Neo a Mátrixból. Kicsit szőke volt, kicsit alacsony, de a miénk! Valamilyen törzsfogyasztói- vagy pontgyűjtőkártyát hajtott a csaposon, majd leült a baráti körben. Olyan volt, mint anyaméh a kasban: körbe zsongták, megszólították, lepacsiztak vele. Valahogy nem érdekelt már a Jaguár, bármilyen kolosszális volt is az ötlete. Figyeltem Neot, és azon gondolkodtam, hol láttam már korábban? „Ja, ő Nimród. Naňo Nimród” – világosított fel a Kaktusz, a Selye gimi lapjának főszerkesztője. „Hogy hol láthattad? Mindenhol.”

Megmondom őszintén: leselkedtem Bajkai Csengel Mónika után! Most lehet, hogy valami lavinát zúdítok a fejemre, hogy így, nyilvánosan bevallom. Sőt, talán a lavina nem is fedi teljesen a lehetőségek tárházát, azok komolyságát. Mert a leselkedés bizonyos értelemben akár büntetendő is lehet. Épp ezért inkább mentségemre felhozom, hogy Bajkai Csengel Mónikának a reakciót lestem. Sőt fürkésztem. Azt vártam, hogy lopva körbepillantson maga körül. Aztán – nem törődve vele, ki, mit lát, ki, mit gondol, felugorjon, belecsapjon ököllel a levegőbe, és azt kiáltsa: ez az! Gyanítom, hogy valamilyen formában ez megtörtént, csak én leselkedtem rossz helyen, emiatt lemaradtam. Pedig nagyon szeretem látni mások örömét. Mert abból táplálkozni lehet, napokra előre is akár, csupa pozitívummal. Bajkai Csengel Mónikának pedig minden oka megvan rá.

2024. GIMISz. Pomádé. Jó ez a darab. Mert örök érvényű. Mit ad Isten: mindegy, hogy az 1970-es évek tinijeiről szól vagy a mai kor középsulisairól! Mert az örömek, a bánatok, a boldogságok, a keserűségek, a hitek és tévhitek, a fájdalmak és élvezetek, a jövőbe vetett remények, a csalódások, a félelmek, a jó dolgok meg a rosszak, a vágyak, a beteljesülések... minden korban ugyanazok. Csak a hanghordozó változik. Akkoriban lemezjátszó bakelittel, manapság... Manapság is lemezjátszó bakelittel. Csak akkoriban szép kidolgozású fából készült, ma műanyagból, SD-kártya, USB-stick és fülhallgató bemenettel.

Úgyhogy akár azt is mondhatnánk, telitalálat meg könnyű kenyér épp ezt a darabot színpadra állítani. Mondhatnánk, ha nem ismernénk a múltat. Mert bizony 30 évvel ezelőtt már előadták az akkori végzős gimisek a Pomádét! Női főszerepben Szvrcsek Anita, aki azóta a Komáromi Jókai Színház elismert színésznője. Rendezte a Komáromban méltán legendás Kiss Péntek József. Na tehát! Újra színre vinni, de úgy, hogy senkinek ne tűnjön másolásnak! Úgy, hogy érezhető legyen az egyediség! Úgy, hogy ne legyen összehasonlítás! Ugye-ugye, már nem is olyan könnyű az a kenyér!

Bajkai Csengel Mónika, az idei év GIMISz előadásának, a Pomádénak a rendezője, beletrafált. Nemcsak a jó darabválasztásba, hanem abba is, ahogyan a szerepeket kiosztotta. Mintha ezek a fiatalok beleszülettek volna. Mintha már első osztályos koruk óta erre készültek volna. Micsoda hangok! Tudják, mi jutott eszembe, miközben néztem az előadás premierjét? Egy amerikai film, amit talán tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt vetítettek a mozik. Szilveszter éjjel címmel. Nem semmi sztárdömping szerepelt a filmben! A GIMISz 2024 szereplői nem sztárok, de abból kiindulva, amit a színpadon mutattak, akár azok is lehetnének!

Figyelem Kenickiet, és tátva marad a szám. Bőrdzseki, farmer, western csizma. Nem tagadom: Naňo Nimródtól egészen mást szoktam meg. Eleganciát. Élre vasalt nadrágot. Kívül hordott inggallért. Kimért, tisztelettudó, úrias hozzáállást. Komoly, nagy volumenű, történelmi szerepeket. Most pedig kormánykereket tart a kezében, és V-betűt formáz ujjaival a szája előtt. Ha valaki pár hónappal korábban ezt mondja róla, nem hiszem el. Azt mondtam volna: Nimród? Ugyan, dehogy! Most azt mondom: Nimród? Hát persze! Mert, ahogy a Kaktusz főszerkesztője is megmondta: hogy hol láthattam? Mindenhol. És mindenhol otthon is volt abban, amit csinált. Legyen akár Attila vagy Kenickie vagy Neo a Mátrixból.

fotó: Pálinkás Eszter – My Neverland