Ma lenne 42 éves Tompos Kátya. A Jászai Mari-díjas magyar színművésznő és énekesnő 1983. március 13-án született Budapesten. Kátya hivatalos neve Katalin, művészneve a Kátya. Az orosz származású nagyanyja hívta őt Kátyának.
Apja, Tompos Károly villamosmérnök és atomenergetikus volt. A Szovjetunióban tanult, majd Moszkvában dolgozott. Itt ismerkedett meg az orosz Valentyina Szigyelnyikovával, akivel később összeházasodtak. Apja munkája miatt a család több évet élt Moszkvában, mielőtt visszaköltöztek Budapestre. Kátya itt született meg. Apja elhunyt, mikor 6 éves volt. A Szerb Antal Gimnáziumban tanult. Középiskolás korában Földessy Margit stúdiójában kezdett színészetet tanulni.

Kátya a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. 2001 és 2005 között a musical szakot végezte el. A színművészeti egyetemen Kerényi Imre osztályában tanult. Az egyetem elvégzése után először a József Attila Színházban, majd a Bárka Színházban dolgozott. 2008-tól 2018-ig a Nemzeti Színház tagjaként játszott. A színház mellett filmekben is szerepelt. A televízióban ismertté vált a Vacka Rádió meséiben, ahol a főszereplőt alakította.

Tompos Kátya énekesként is ismertté vált. 2009-ben az Eurovíziós Dalfesztiválra nevezett be a Valami Amerika 2. című film főcímdalával, a Magányos csónakkal. Végül a színházi elfoglaltságai miatt lemondta a szereplést.
2013 novemberében megjelent első szólólemeze, a Keresztül Európán. Angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelvű dalokat tartalmazott. A lemezt Hrutka Róbert zenésítette meg.
2024 tavaszán kiderült, hogy Kátya hosszú ideje daganatos betegséggel küzd, és csak külföldön tudták volna kezelni. Kollégái és barátai összefogtak, hogy segítsenek összegyűjteni a gyógykezeléséhez szükséges pénzt. Május 30-ra összegyűlt a megfelelő összeg. Kátya sajnos, május 31-én hajnalban elhunyt egy budapesti kórházban.
fotó: Flickr, Wikipédia