Egy zenekar attól jó, hogy a zenéjük által otthonra lel az ember. Az igazi zene olyan, mint egy társ az élet jó, és kevésbé jó pillanataiban. A Margaret Island zenéjében én is társra leltem 2019-ben, egy dunaszerdahelyi koncerten, ahol először hallottam őket élőben. Azóta a dalaik belopóztak az életem minden zugába, átsegítettek nehéz napokon, megnevettettek a jókon, és nyugtattak, amikor úgy éreztem, hogy minden reménytelen körülöttem. Fájdalmas elfogadni, hogy ez a varázslat 11 év, 5 album és megszámlálhatatlan koncert után véget ér.
A Margaret Island feloszlik, a záróakkordot októberben játsszák majd le. Ez a búcsú mindenkit megérint, aki valaha is érezte a zenéjük melegét. Amikor pár hete Komáromban beszélgettünk, még nem sejtettem, hogy ezt az interjút így fogom majd megírni.
A Margaret Island dalaiban ott van az őszinteség, a tisztaság és az a különleges „margaretes” ragyogás, amitől nemcsak hallgatni jó őket, hanem szeretni is. Most pedig jöjjön az interjú, ami egy kis darab abból a különleges világból, amit Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alkotott, és ami bár a végét járja, örökre ott él mindenkiben, aki magáénak érezte. Hogy a zenekar szavaival éljek: „A képeket dobozba, és a dobozt ágy alá. Ott lesz, hogyha szeretnénk még emlékezni rá.”
Már régóta zenéltek, nem vagytok „mai csirkék” a szakmában. Mi tartja bennetek még mindig a tüzet ennyi év után? Mi az, ami most is hajt előre? Változott ez a motiváció az évek során?
Bálint: Mindig igyekszünk valami újdonságot kitalálni magunknak. Most tavasszal például elindítottunk egy turnét Minden képzeletünk címmel, ahol hárman léptünk fel, és újrahangszereltük a dalainkat. Az ilyen kihívások mindig segítenek átlendülni azokon a pontokon, amiket te is említettél - hogy igen, vannak dolgok, amiket már régóta csinálunk.
Viki: Szerintem a zene szeretete mindig összetart minket, ez a legfontosabb, és ezt szeretjük a legjobban csinálni. Ez mindig egyfajta megújulási forrás számunkra. És nyilván ott vannak az élőzenei koncertek is, ahol találkozhatunk a közönséggel, együtt tudunk rezegni velük - ez mindig frissen tartott minket.
Kristóf: Általában a pihenés is sokat tud segíteni. Most például már 4-5 hónapja nem találkoztunk a srácokkal, nem zenéltünk közösen a színpadon. Most viszont, hogy újra együtt játszhatunk, ez szerintem nagyon jó lendületet ad mindannyiunknak.
Ha választanotok kellene: inkább egy hatalmas, életre szóló siker, vagy több kisebb, személyes siker, ami inkább lelki gazdagodást ad?
Viki: Szerintem mindig az alulról építkezés hívei voltunk - lépésről lépésre haladtunk. Végül is egy zenekarról van szó, és az elejétől kezdve az egyéni találkozások adódtak össze. Az, ahol most tartunk, rengeteg apró pillanat összessége, és szerintem hosszú távon ez működik. Lehet nagyokat kívánni, de ezeket a lépcsőfokokat nem lehet kihagyni.
Ha sem pénz, sem realitás nem szabna határt, mi az, amit megvalósítanátok zenekaron belül? Lehet ez akár valami, amit megvennétek, egy különleges projekt, vagy bármi más.
Viki: Egy saját stúdió, saját próbaterem, és minden más. Hogy ne kelljen mindig bérelni dolgokat, az mindannyiunknak hatalmas könnyebbség lenne.
Kristóf: Én Föld körüli turnékat adnék, sőt, nyomnék egy koncertet az űrben. (nevet)
Bálint: Nálam is a próbaterem és a stúdió lenne a legfontosabb.
Most külön-külön kérdezlek benneteket: inkább te formáltad a Margaret Islandet, vagy a zenekar formált téged?
Bálint: Mindkettő igaz, szerintem ez egy oda-vissza játék.
Viki: Igen, szerintem is így van. A kettő nem létezhet egymás nélkül.
Kristóf: Egymást is formáltuk, közben saját magunkat is.
Mi az, ami megfog benneteket egy másik zenekarban/előadóban, legyen az magyar vagy akár külföldi? Fontos számotokra, hogy legyen valamilyen hasonlóság köztetek és azok között, akiket szívesen hallgattok?
Bálint: Zeneileg szerintem nem kell hasonlóság. Ha valamire rá tudok csatlakozni, és az belül megcsavar valamit, az általában behúz engem.
Viki: Igen, és ha jó zenészek vannak a színpadon, az nekünk szakmailag mindig felüdülés. Fontos, hogy jó zenészeket halljunk, és hogy érzelmeket tudjanak kiváltani belőlünk - az szerintem zenei stílustól függetlenül megtörténhet.
Kristóf: Egyetértek.
Manapság sokkal nagyobb szerepe van az élő zenének, mint korábban. Szerintetek miért vált ennyire fontossá? Mi az, amit az élő zene tud adni, amit más nem?
Viki: Nagyon egyszerű a válasz: mert a Földön elidegenedés van, mintha a purgatórium felé haladnánk. Az internet és a közösségi média annyira elválasztja az embereket egymástól, hogy egy felületes buborékba zár minket. Emiatt mindenkinek egyre nagyobb igénye lesz a valódi kapcsolatokra, azokra az emberi érzésekre, amelyeket ezek a platformok csak részben tudnak pótolni. Szóval szerintem nagyon egyértelmű, hogy ez a folyamat következik, és a jövő generációjának a feladata az lesz, hogy hogyan tudja visszaszerezni ezt.
Már most is látszik, hogy a mai 13-14 évesek teljesen másként állnak a dolgokhoz: sokan már nem is akarnak okostelefont, inkább elmennek szakkörökre, workshopokra, vagy kimennek a rétre, hogy együtt kapcsolódjanak, ahelyett, hogy a neten lógnának. Mert nekik már minden ciki lett: ha mondjuk, szereted a pumpkin spice latte-t, azt már ciki felvállalni, vagy ha Youtube-csatornát csinálsz, az is ciki. Az elmúlt 5-10 évben szinte minden cikivé vált.
Bálint: Ha a zenénél maradunk, most inkább az egyéni előadók a népszerűek, a zenekarok kevésbé. Szóval most éppen úgy tűnik, hogy a mérleg inkább ebbe az irányba billen.
Viki: Szerintem ez nem feltétlenül igaz, mindenhol más.
Bálint: Az előadók 90 százaléka ma tényleg csak egyéni előadó, nem zenekar, míg a 80-as, 90-es években pont fordítva volt.
Viki: Ez hullámzó, ma már nem lehet, hogy csak ez, vagy csak az, vagy csak amaz legyen, hanem minden vegyesen van jelen. Ebben nem értünk egyet, de ezzel nincsen semmi baj. Pont ettől szép a zene, és ettől jó, hogy minden más.
Sok minden inspirálhat egy dalt. Mi volt a legszokatlanabb, legváratlanabb dolog, ami valaha ihletet adott nektek a dalszerzéshez?
Viki: Vannak olyan dolgok, amikről nem beszélünk. (nevet)
Bálint: Amire sosem gondoltam korábban, az például az, amikor felkérésre kell valamit írni. Ilyenkor nem azért kezdünk el dalt írni, mert jön az ihlet. És ami szokatlan benne, hogy mégis ugyanúgy rá tudok csatlakozni. Máshonnan jön az input, de mégis betalálhat.
Viki: Én azt szeretem, amikor valami hirtelen jön, vagy nagyon hamar megszületik egy dal, mondjuk negyed vagy fél óra alatt. Ilyenkor megvan egy flow, és nem te vagy ott, hanem mintha lenne akkor ott valami üzenet, vagy valami dal, vagy hasonló. Nem is tudom, mi lenne rá a jó szó, olyan, mintha egy csatorna lennél.
Kristóf: Érdekes, hogy van egy srác, múltkor mutattam a többieknek, hogy 40 perc alatt ír dalokat. Ennek tényleg van egy varázsa, meg egy szépsége, amikor jön az ihlet, és kigurulnak a dalok. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ki lehetne hagyni utána a csiszolgatást, vagy kispórolni a felvételi munkát. Szóval egyrészt értem, amit mond, de másrészt igénytelenségre is vall, ha valaki 40 perc alatt megcsinál egy teljes dalt.
Bálint: Szerintem egy dal magját meg lehet csinálni gyorsan. Nálunk mindig is fontos volt, hogy, ha megvan egy dal váza, onnantól kezdve rengeteget dolgozunk rajta, mire végül olyan produktum lesz belőle, amit megjelentetünk.
Mi a legfontosabb dolog, amit a közönségtől tanultatok az évek során?
Viki: Az, hogy a közönség ennyire megtartott minket magának, hogy ugyanúgy járnak a koncertjeinkre, és nyitottak mindenféle kihívásra - akár fesztiválokon, akár színháztermekben találkozunk, vagy amikor különleges projekteket találunk ki. Támogatnak azzal, hogy megveszik a jegyeket, eljönnek, és hogy majdnem annyit utaznak, mint mi. Szerintem ez az egyik legnagyobb ajándék, amit a zenekar magának kívánhat.
Létezik olyan dal, amire azt mondanátok, hogy ’bárcsak én írtam volna’?
Bálint: Nem. Sok dalt nagyon szeretek, de nem szoktam irigykedni rá.
Viki: Nem is irigységből, hanem mondjuk a dallamok miatt. Nagyon örülnék, ha például Freddie Mercury dalai közül legalább egy nekem jutott volna eszembe. Azt nagyon adnám.
Kristóf: Én a Hey Jude-ot nem bántam volna.
Viki: Néha szívesen lennék Billie Eilish meg Finneas - érdekelne, hogyan működik az agyuk, hogyan írnak zenét. Szerintem az igazán érdekes lehet. Az, hogy miért pont az az ötlet születik meg, vagy hogy találja meg őket egy-egy ötlet. Ebben ez lenne izgalmas.
Ha csak egyetlen gondolatot hagyhatnátok magatok után, mi lenne az?
Bálint: Ez túl komoly kérdés. Nem is tudom, tényleg.
Viki: Nekem egyből az jutott eszembe: Élj! Merj élni.
Kristóf: Élvezd te!
Hogyan alakul az idei évetek a következő időszakban?
Kristóf: Most indul a szezonunk, és nagyon örülünk, hogy újra együtt játszhatunk a srácokkal. Júniusban, júliusban és augusztusban jönnek a szokásos fesztiválos koncertek, illetve városi rendezvényeken is fellépünk. Többször megyünk majd Erdélybe, és hamarosan érkezik egy új dal is.
Viki: Igen, beindul a nyár, és ami eddig úgymond már megszokott volt tőlünk, azt próbáljuk még fűszerezni és továbbvinni.
fotó: Virág Csenge
