A lélek rejtett nyelve, amely segít az érzelmek – öröm, bánat, boldogság, düh, akár félelmek, szorongások – megélésében és felszabadításában. Mindazonáltal a legtökéletesebb szavak nélküli kapcsolatteremtési eszköz emberek között. Naná, hogy a táncról beszélek! Sokan vannak, akik azt mondják, nem szeretnek táncolni, pedig valójában csak bizonyos zenék, bizonyos kötelező lépéseit nem szeretik. Közben meg, ha meghallanak egy szeretett, dédelgetett dallamot, vagy elég csak egy kicsit ritmus, máris topognak a lábaik. A tánc olyan, mint a nevetés: ragadós és vidámságot, jókedvet áraszt. Az idei Komáromi Napok egyik legmeghatározóbb jelensége pedig éppen a tánc lett. Művelte gyermek és aggastyán, profi és zuglépkedő. Táncoltak színpadon, nézőtéren, dühüngőben, táncoltak macskakövön meg sörpadon, puha fűben, tóparti homokban, röpipályán és medenceszélen. Ha a táncért pénz járna, a fesztivál kőgazdaggá tette volna a Duna-parti várost.
Május elsején a Tiszti pavilon udvarán, a pompásan virágzó, hatalmas gesztenyefák ölelte mesés térben Angyal Réka, a Hárompatak együttes pacsirtatorkú énekesnője csábította a fűben táncra a gyerekeket, akik azonnal átérezték a zenére mozgás közösségépítő szerepét, és húzták-vonták apát, anyát, kispajást, hogy együtt forogjanak a körben, üdvözöljék a napsütést és élvezzék a zenekar moldvai csángó ritmusait.
A népművészet ünnepe a Tiszti pavilon szabadtéri színpadára is meghozta a táncot: fellépett a többszörösen díjazott Csallóközi Táncegyüttes, de táncházat tartott a rendkívüli népszerűségnek örvendő Slovenskí rebeli csoport is. És bár Lakatos Áron zenekara most nem táncházat húzott, hanem saját repertoárjából koncertet adott, a népzene szerelmesei mégis táncra perdültek, vagy ha – partner, esetleg bátorság hiányában – ülve maradt a néző, látható volt mégis, hogy ott volt a „boogie a lábában”.
Az esti koncertek közül a legtáncosabb május első napján egyértelműen a Miloš Biháry & Django Gipsy Jazz Trio előadása volt, mivel tökéletes talpalávalót szolgáltattak, ráadásul helyzeti előnyből: a Borok utcája roppanós savai megtették a magukét, és bátrakká váltak az egyébként szégyenlősebbek is.
A szombat számomra sporttal indult: a Városi Sportcsarnokban U16-os lánycsapatok mérkőztek az aranyéremért röplabdában nemzetközi szinten, a Városi Uszodában pedig a vízipólósok csobbantak. Előbbi eseményen – korábban – el nem tudtam volna képzelni, hogy táncprodukciókról is beszámolok majd. De gondoljanak bele: közel száz tinilány, akik imádják a sportot, a játékot, vidámak és nagyon szeretnek (szeretnének) ünnepelni! Minden egyes megszerzett pontnál valóságos örömtáncot láthattam a Kralupy játékosaitól, akik csoportban vagy párosban, esetleg egyéni virtuskodásban is megkapó látványt produkáltak, örvendeztetve ezáltal nemcsak önmagukat, hanem a közönséget, bírákat egyaránt. S ha ez még nem lett volna elég: a Klapka tér nagyszínpadán Viola Klaudia és csapata a közönséget is megmozgató zumba flash mobbal ébresztette az előző éjszakát csordultig kiélvezőket.
A Tiszti pavilon udvara – a május 1-jei közönségsikeren felbuzdulva – az örömtánc Mekkája lett: szombaton és vasárnap is egymást váltották a különböző tánciskolák és csoportok ifjú tanoncai és titánjai. Felléptek a Jókai Mór Alapiskolából Viczencz Andrea tanítványai, a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola tánctagozatosai és fergeteges bemutatót tartottak D-Flow Dance Studio növendékei. Na de a kihívás, legyen kihívás! Felvették a kesztyűt, és bemutatták tudásuk legjavát a ReDance tánciskolások: latin-, pop- és látványtáncokat prezentáltak, utánuk pedig a Niki dance & sport klub társastánc bemutatója kápráztatta el a nézőket.
Táncoltunk a Feinschmeckers együttes népszerű slágereire, ahol két gyermek: egy rongylábú fiúcska és egy bájos lányka vitte a prímet, aztán utána, a hajnalig tartó utcabálban is. Táncoltunk a Helios fotoklub kiállításmegnyitóján az Egressy Béni Városi Művelődési Központban: szót fogadva Komárom testvérvárosának, Weißenfels operett- és musicalszínészei intésének, akik énekes-zenés egyveleggel készültek Komárom meglátogatására. És táncoltunk Szikora Robi hangjára is: ballagtunk katonaként vagy éppen tánclépésben fejeztük ki örömünket: „Létezem!”. Aztán voltak örömtáncok az ételkínálók előtt: a Viking kacsacombja meg is érdemelte a friss csárdást, olyan finom volt, és láttam még a szalsza alaplépéseire hasonlító topogást az illemhelyek előtt néha feltorlódott sorokban. Táncoltunk, táncoltattunk s bennünket is táncoltattak. Így ropta Komárom az év legnagyobb fesztiválján.
fotó: Kalmár Csaba
