A Gombaszögi Nyári Tábor egyetlen másodperce
A lány ott állt a tömegben, annak is a szélén. Nem akart feltűnést kelteni, nem akarta, hogy bárki is érdeklődést mutasson az irányába. Szürke és láthatatlan szeretett volna maradni. A szellővel mozogni, az éjszaka sötétségével táncot járni. Mondják, hogy az ember nem kerülheti el a sorsát, ahogy azt is, hogy minden előre meg van írva, de tán a legigazabb az a mondás, hogy aminek meg kell történnie, az bizony meg is fog. Lehet most, de az is lehet, hogy csupán évek múltán. Ki mikor áll majd készen az adott momentumra. A lány most már tudja, hogy mindez igaz. Hónapokig kergetett egy vágyat, és hiába volt már ébren, hosszú-hosszú ideig erőltette, és próbálta tovább álmodni az álmot. Nem ment neki. Most pedig ott, a világtól távol, épp mikor a leghaloványabb akart lenni, látta meg azt, aki szenvedélyt ébresztett benne, egy új élet reményét adta neki. Ugyanabban a másodpercben voltak pontosan ugyanott. Végre nem kellett erőltetnie az álmot, hisz valóra vált. A fiú is észrevette, sőt, fel is ismerte. A lány látta, hogy a fiú nem vesztegeti az idejét, hogy nem gondolkodik, ösztönből cselekszik. A fiú elindult a lány felé, a karjába vette, és szenvedélyesen megcsókolta. Pontosan úgy, ahogy arról a lány minden éjszaka, mielőtt lehunyta volna a szemeit, hogy álomba szenderüljön, ábrándozott. Az a csók pontosan olyan volt. Nem volt túlfűtött, és nem volt semmitmondó. Tökéletes volt.
Gombaszög. A hely, ahol azért hallgatóznak a csillagok, hogy teljesíthessék a legtitkosabb kívánságokat. Ezen a helyen semmi sem lehetetlen. Tudom, mert ott voltam. Szellemként jártam a látogatók közt. Az a kis golyófejű Casper voltam, aki belemászhatott az emberek lelke mellé, és velük együtt átélhette a legemlékezetesebb pillanatokat. Könnyfakasztó, ciki, vicces, felejthetetlen, szerelmes mozzanatokat, amelyek lehet, nem tartanak az idők végezetéig, de bevésődnek örökre.
Mikor beléptem a sátrak tengerébe, még nem gondoltam, hogy a hulláma is majd magával fog ragadni. Ki hitte volna, hogy az eddig számomra ismeretlen Dzsúdló egyik dalát fogom rongyosra hallgatni, vagy hogy beállok a sorba egy közös kép reményében. Hogy a pizza iránti szenvedélyes vonzalmam épp itt fog kielégülni, jó ég, isteni volt! Vagy épp két kézzel kapaszkodva, teli torokból nevetve ugrándozunk majd ismeretlen emberekkel a lengőhídon.
Megszámlálhatatlan program és lehetőség rejlett Gombaszögön, csak a hülye nem talált kedvére valót, na meg az, aki nem akart. Tombolhattál a koncerteken, ihattál a tábor menő poharából, hintázás közben felszállhattál a felhők közé, vagy épp onnan fentről a végtelen égből, Zipline pályán ereszkedhettél le. Ha arra volt kedved, csak úgy hentereghettél a fűben, ha a jóga szerelmese vagy, nyújthattál a természet lágy ölén; kipróbálhattad, milyen érzés lóháton bejárni a terepet, biciklizhettél, alkothattál, érdekes előadásokon vehettél részt. Nem túlzás azt állítani, hogy lehetetlen felsorolni az irdatlan mennyiségű kínálat mindegyikét. Írhatnék én itt színes beszámolót, az érzést nem adja át, ezt át kell élni. Csak annak fog megdobbanni a szíve, aki ott volt velem. Az fogja mosolyra húzni a száját a fent említett lány történetét olvasva, aki maga is „táborlakó“, de legalábbis látogató volt. Ő fogja megérteni a csodát, amely ebben a festői környezetben rejlik. Nem fog pálcát törni feletted, hogy milyen karikás a szemed az olyan ember, aki maga is csupán másfél órát aludt. Dunsztom sincs, ki mennyi időt töltött itt: egy órát vagy egy hetet? Ki tudja. De van egy közös pont, amely mindenkit összekötött. Ez pedig nem más, mint a szabadság. Gombaszögön bárki megízlelhette, milyen az aromája, mit jelent szárnyak nélkül a magasba emelkedni. Mindenki úgy ment haza, hogy magával vitt egy „mágnest“, egy emlékképet, amely élete végéig ott fog díszelegni a szíve „hűtőjén“. Én is hazavittem egy darabot Gombaszögből. Ahogy az a lány is, aki végre találkozhatott az ikerlelkével. Vagy azok az emberek, akik elmesélték, mire fognak visszaemlékezni a halálos ágyukon.
„Ajaj, nekem egy elég furcsa történetem van, nem tudom, hogy helyénvaló-e, ha elmesélem – csóválta a fejét egy copfos 24 körüli lány, mikor megkérdeztem tőle, mi volt számára a legemlékezetesebb pillanat -, azt hiszem a három másodperces „összeröffenés“ egy szexi pasival (hangos nevetés a lánycsoport részéről, vörösödő fej az enyémről).“ „A legemlékezetesebb? Hát abból volt elég. Azt hiszem, végignézni a lányok iszapbirkózását.“ ... „Együtt énekelni Dzsúdlóval.“ ... „Lazulni a fiúkkal, iszogatni, beszélgetni.“
„És számodra? Mi volt a legmaradandóbb momentum?“ – kérdeztem egy kék szemű fiatalembertől. „Számomra? – kérdezett vissza. - Az lenne felejthetetlen, ha megcsókolhatnálak.“
Hát ez volt Gombaszög. Jobban mondva egy szelet belőle. A helyből, ahol sikerült kiteregetni minden bántó gondolatot, ahol minden egyes illathoz társítottál valamit az átélt percekből. Ahol eleresztetted a képzeleted, és élvezted, hogy élhetsz.
fotó: a szerző
