Ha van valaki, akit nem kell bemutatni a magyar alternatív zenei színtéren, az Péterfy Bori. Tehetsége részben családi örökség is – dédapja Áprily Lajos költő, nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, nagyapja pedig Jékely Zoltán költő volt. Az énekesnő és színésznő, akinek minden mozdulata maga a rock’n’roll, berobbantotta a 2025-ös évet első koncertjével Dunaszerdahelyen.
Miről beszélgettünk?
álmokról és inspirációról
David Lynch-ről
a Medúzáról
a művészlét nehézségeiről
újjászületésről
Egy világhírű olasz asztrológusnő megjósolta, hogy színésznő és énekesnő leszel. Később, amikor erről értesültél, nem volt rajtad nyomás, hogy ezt várják el tőled?
Valójában egy francia nyelvű asztrológiai képletet állított fel, de erről sokáig nem is tudtam, így egyáltalán nem zavart bele az életembe. Később, amikor már idősebb voltam, anyámnak eszébe jutott, és együtt megnéztük. Nem az volt benne, hogy biztosan színész és énekesnő leszek, hanem, hogy milyen irányba mehet el az életem. Ezt a képletet születésemkor állította fel. Egyébként tényleg egy csodálatos, zseniális nő lehetett, nagyon szerette az írókat – többek között Vargas Llosának és Márqueznek is jósolt. Világszerte levelezett híres írókkal, és így lett barátja a nagyapámnak, Jékely Zoltánnak is. Igazából ez inkább egy érdekesség volt számomra, hogy az asztrológia milyen különleges tudomány.
Ki volt a legnagyobb hatással a művészetedre?
Most muszáj azt mondanom, hogy a David Lynch. Nemrég halt meg, és ez sokkoló volt számomra. Nyilván már nagyon idős volt, mégsem a kora miatt volt megrázó, hanem furcsa, hogy egy ilyen nagy hatású alkotó nincs többé. Az interneten is látom, hogy mennyien írnak róla. Számomra az ő filmjei meghatározóak, emlékszem arra is, amikor fiatal koromban néztük a Twin Peaks-et. Lynch egy olyan hivatkozási alap, és egy olyan léleknyitó művész, aki egész életemben nagyon-nagyon inspirált.
Nemrég jelent meg a legújabb albumotok, a Medúza. Melyik dal van rád a legnagyobb hatással, és miért?
Az egész lemezt nagyon szeretem, és számomra ez egy különösen fontos album. A dalszövegek, amiket írtam rá, mind sokat jelentenek, de a többi dalt is nagyon-nagyon szeretem, ezért nehezen emelnék ki egyet. Ha mégis választanom kellene, akkor a címadó dalt mondanám, mert ez személyesen is nagyon közel áll hozzám. Ezzel a dallal egy borzasztóan erős, nehéz és hosszú korszakát zártam le az életemnek – egy olyan korszakot, ami eleinte nagyon boldog volt. A dalszöveg, maga a lemez és a medúza téma mind ezt az időszak lezárását segítették.
A Test című dalban egy rémálmodat meséled el. Több interjúban is említetted, hogy gyakran álmodsz hasonlókat. Máskor is inspirálnak ezek az álmok?
Nagyon is, ezért is mondtam az előbb David Lynch nevét, a művészek közül nekem ő a legnagyobb. Természetesen ott vannak a szürrealisták is régebbről, de ahogy Lynch filmet csinált, az egy elképesztő esszenciája az álmodásnak és az emberi lélekben lévő sötét dolgoknak. Nekem is nagyon sok ilyen típusú álmom van, amikor felébredek, azt érzem, hogy ez tiszta David Lynch film volt. Az álomvilág családilag is fontos nekem – a nagyapámat, Jékely Zoltánt is gyakran említik az álom, álomköltészet kapcsán - így kategorizálják.
Nekem mindig nagyon fontosak az álmok, és ma is egész nap ilyen fura állapotban vagyok. Annyira különös dolgokat álmodtam, hogy egész nap gondolkodom.
Mi van, ha egyszer ott ragadok az álmaimban, és nem tudom eldönteni, hogy most álmodom vagy ez a valóság? És vajon ez azt fogja jelenteni, hogy meghaltam, vagy hogy megbolondultam? Vagy valami egészen mást?
Így rányomja a napodra a bélyegét egy-egy ilyen álom?
Igen. És nem is rémálomról van szó, hanem inkább arról, hogy annyira erősen vagyok jelen valahol egy történetben, hogy amikor napközben előtörnek az emlékeim, rájövök, hogy ez nem egy tegnapi eset, hanem valójában az álmomban történt. Elkezd összekeveredni a valóság és az álom.
Valószínűleg azért van ez, mert rengeteg időt töltök a színpadon. Januárban szinte minden nap játszottam, és mindig más-más szerepet. Az agyam talán emiatt van egy kicsit más állapotban, folyamatosan váltok karaktereket, és van egy szint, ami után az agyam nehezebben követi, hogy épp hol is vagyok a valóságban.
Volt már olyan, hogy álmodtál valamit, és aztán valóra vált?
Így szó szerint nem hiszem, hogy történt volna ilyen. Olyan van, hogy valakiről álmodom, akire nagyon vágyódom, és másnap tényleg felbukkan.
Ha egy szóban kellene megfogalmaznod a színpadi létezést, mi lenne az a szó?
Talán az eufória, de nehéz egyetlen szóval meghatározni. A zenei színpad és a színház is teljesen más élmény, és még azon belül is minden szerep különbözik.
Színésznek vagy zenésznek nehezebb lenni Magyarországon?
Mostanában szerintem Magyarországon mindennek nehéz lenni - elsősorban embernek. De talán a színészi pálya nehezebb. A zene ebből a szempontból valamivel szabadabb műfaj - ha egy zenekar képes fenntartani magát, és van rá érdeklődés, akkor tud koncertezni. A színház az sokkal pénzigényesebb, kell az apparátus, ha ez elveszik, akkor nem tud hol dolgozni egy társulat.
Ha a filmrendezők nem kapnak támogatást, akkor nem tudnak filmet csinálni, és azok a színészek sem dolgozhatnak, akikkel korábban együttműködtek. Szóval szerintem most színésznek lenni borzalmasan nehéz - de igazából bármilyen művésznek kihívás érvényesülni Magyarországon.
Van olyan tulajdonságod, ami miatt úgy érzed, hogy nehezebb művésznek lenni?
Állandóan egy nagyon magas rezgésfokon létezem, ilyen túlérzékeny állapotban. Nyilván emiatt sokkal erősebbek a szorongások, a félelmek és a világ történéseire való reakciók.
Mindig megkapom az ismerősöktől, barátoktól, hogy, de én azt csinálhatom, amit szeretek, ez olyan értelemben nem is munka. Szerencsés vagyok, mert nem kell olyasmit csinálnom csak a pénzért, amit valójában utálok. Azt csinálhatom, amit igazán szeretek, és hála Istennek, ezzel pénzt is tudok keresni. Ez egy fantasztikus ajándék az élettől.
Miben hiszel leginkább az életben?
Nehéz erre válaszolni, mert nagyon sokszor csalódik az ember. Hát, magamban hiszek. (nevet)
Ha nem nevettél volna a végén, talán el is hinném.
Magamban tényleg hiszek. Még akkor is, ha csalódást okozok magamnak. Mindig sikerül tovább csinálnom, utána is tudom magamat szeretni, és büszke is vagyok magamra.
A szeretetben nagyon hiszek, de az egy borzasztóan kiszolgáltatott dolog. Sokszor csak azt hiszed, hogy szeretetet kapsz valahonnan, pedig valójában nem is. Leginkább a saját szeretetemben hiszek - ha én szeretek valakit, abban biztos vagyok.
Milyen számodra egy tökéletes nap? Mik azok a dolgok, amik kihagyhatatlanok?
Én úgy próbálok élni, hogy minden nap tökéletes legyen, attól függetlenül, hogy mi történik benne. Azt gondolom, hogy mindig meg kell találni az örömöt abban, amit épp csinálunk. Persze van egy csomó bosszantó dolog, amit senkinek sincs kedve megcsinálni, mégis meg kell. Ezeket ki kell bírni, vagy legalább találni bennük valamit, ami miatt elviselhetőek.
Egy tökéletes nap nálam általában reggel kezdődik, amikor ébresztem a gyermekemet, és odabújik hozzám. A kiskutya is ott fekszik mellettünk az ágyban, és ilyenkor mindig elönt az érzés, hogy mennyire boldog vagyok, hogy ők mellettem vannak. Ha még a szerelmem is mellettem van, az még tökéletesebb kezdés. És ha így is ér véget a nap, akkor igazán kerek az egész. Persze vannak, amik tovább fokozhatják: egy jó koncert, egy izgalmas előadás, vagy egy munka, amit élvezek, és még jól is fizetnek érte.
Szoktál azon gondolkodni, hogy mi várhat rád mondjuk tíz év múlva, vagy inkább a jelenre koncentrálsz?
Mostanában nehéz hosszú távra tervezni, annyira szürreálisan őrültté vált a világ. Régebben még előre gondolkodtam, próbáltam tervezni, de az élet teljesen keresztbe húzta a számításaimat. Az én generációmnak a rendszerváltás után hatalmas lendületet adott az az érzés, hogy végre kitárult előttünk Európa, a szabadság, a lehetőségek – alkothattunk, szárnyalhattunk.
Ehhez képest az, ami politikailag Magyarországon van, mostanra felfoghatatlanul megalázó lett. Sokszor olyan érzés, mintha egy bűnbanda csicskái lennénk gyakorlatilag, és nap mint nap az arcunkba köpnek. Ebben a közegben boldognak lenni, élvezni az életet és szeretni, amit csinálok, már önmagában is kihívás - hát még hosszú távra tervezni...
Új lendülettel vágsz bele az idei évbe, vagy nem jelent különösebb változást, hogy 2025-öt írunk?
Egy kicsit újjá kellett születnem, önmagam akaratán kívül, az élet így hozta. Úgy érzem, most már szépen haladok ezen az úton, és ez az év más nézőpontból indult. Sikerült megszabadulnom sok negatív dologtól.
fotó: Virág Csenge
