2024. 10. 16. szerda - Gál, Vladimíra
Keresés
FRISS

Pillanatkép a BERKŐ Népdalkörrel

Bizony, ide s tova közel 30 éve működik a BERKŐ Népdalkör, Szendi Erzsébet vezetésével. Az éneklőcsoport  a két szomszédos falu, Berzéte és Kőrös helyi hagymányainak, népdalainak, népmeséinek és néptáncainak felkutatása,  megőrzése és színpadra állítása  céljából alakult meg 1996-ban. Népdalokon kívül egyházi énekek (három szólamban) is  szerepelnek repertoárjukban, mivel kórusként is működnek.

Régebben előfordult, hogy  évente 20-25 fellépésük is volt itthon,  illetve Magyarországon. Három alkalommal vettek részt Erdélyben a Lármafa találkozón, de felléptek Bécsben a Szent István-székesegyházban is. 1998-ban egy magyarországi népdalversenyről aranysávos minősítéssel tért haza a BERKŐ Népdalkör, míg a Bíborpiros  szép rózsa, a szlovákiai magyar népzenekedvelők és népzeneművelők országos seregszemléjén Dunaszerdahelyen  nívódíjat kapott.

Az évek során összegyűjtött gömöri népdaloknak  egy kis részét 2000-ben kazettán,  majd 2002-ben CD-én jelentették meg, és készülnek egy újabb CD kiadására.  A csoport  művészeti vezetője Écsi Gyöngyi népdalénekes.

A BERKŐ Népdalkörrel Jólészen találkoztam, az idei falunapon.

Fotó: A szerző

hirdetes
hirdetes