Személy szerint 1986-ban kezdtem meg tanulmányaimat a komáromi Munka Utcai Alapiskolában. Négy osztály nyílt az évfolyamban: A, B, C, D. Osztályonként 30-35 gyermek lógatta lábait a padokban. Akkoriban ez volt a tendencia, mert pár évfolyammal feljebb és lejjebb is ugyanennyi osztály nyílt, ugyanennyi tanulóval. Aztán még arra is emlékszem, hogy amikor középiskolás lettem, az 1994-es évfolyamban szintén 4 osztály indult, 28-35-ös létszámmal. Érettségi után már nem voltak információim, mi újság a sulikban, mennyi az annyi. Amikor azonban hosszú évek múltával, egy középsulis osztálytalálkozó alkalmával volt osztályfőnököm 15-20 fős osztályokról mesélt, szembesültem a fogyással. Meg most, amikor kezembe kerültek az idei komáromi beíratási adatok. Nem állunk jól.
Évek – sőt most már évtizedet, akár kettőt is mondhatunk – óta tendencia és fenyegető tény, hogy nagyon és egyre alacsonyabb a gyermekvállalási kedv és a születési arány. Országonként változnak a számok, ahogyan azok az intézkedések is, amivel mégis családalapításra igyekeznek buzdítani a fiatalokat. Családalapításra és a szülőföldön, szülővárosban, -faluban történő megmaradásra. Hogy ezek mennyire hatékonyak? Sajnos a statisztikai adatok nem túl pozitívak. Még olyan országban sem, mint Magyarország, ahol az elmúlt évek során nagyon sok családtámogatást vezetett be a kormány, kifejezetten ösztönözve a leendő szülőket a gyermekvállalásra, esetlegesen a nagycsalád bevállalására.
A 90-es években a karrierépítés volt tetten érhető, mint visszatartó erő: kortól és nemtől függetlenül hajtottak sokan, hogy megalapozzák jelenüket, jövőjüket. A minél megfelelőbb munkahely és előremeneteli lehetőségek figyelmen és fontosságon kívül hagytak minden mást. Akkoriban a munkalehetőségek száma még eléggé korlátozott volt: sokszor sorok kígyóztak egy-egy – nem feltétlenül túlfizetett munkahelyre való – interjún. Valahol talán érthető volt, hogy az iskolákból kikerült fiataloknak nem a családalapítás volt a legmeghatározóbb gondolata: hiszen előbb kellett munka, egzisztencia, szerettek volna külön költözni a szülőktől, és élni egy kicsit addig, amíg lehetőséget láttak rá.
Sajnos azonban, amikor a munkahelyi helyzet átfordult, amikor már nagyítóval keresik a jelölteket, és a munkáltatók szinte válogatás nélkül vennék fel a jelentkezőket, ha lennének, biztosítva nem egyszer égbekiáltó ajánlatokat, a gyermekvállalási kedv nem nőtt meg. Vannak ugyan házaspárok, családok, melyek jó példával járnak elöl, ám számuk elenyésző: az elöregedő Európa szempontjából szinte észrevehetetlen. Ez az irány vezetett oda is, hogy 2026-ban Komáromban mindössze 339 gyermeket írattak be a városban működő 7 iskolába. A tavalyi évhez képest ez 52-vel kevesebb, ami ijesztő jövőképet mutat.
2026 szeptemberében a Komárom városa által fenntartott iskolák közül az Eötvös Utcai Alapiskolában kezdik meg legtöbben (83) a sulit, legkevesebben pedig az ugyanazon a lakótelepen működő szlovák nyelvű intézményben, a Rozmaring Utcai Alapiskolában (31). Nem az a gond, hogy kevesebben lesznek az osztályokban mint annak idején mi voltunk, hiszen ez talán koncentráltabb oktatást tesz lehetővé, nagyobb odafigyelést is biztosítva, hanem az, hogy bizony lesz olyan iskola, ahol talán csak egy, legjobb esetben két osztállyal indul az első évfolyam. A legnagyobb probléma pedig, hogy bár mindenki látja, tudja és sajnálja a kialakult helyzetet és a fogyást, annak orvoslására szánt megoldással senki nem tud szolgálni.
fotó: Komárom város, iStock
