Olyan volt, mint egy remek kvaterkázás. Terített asztalok, virágcsokrokkal díszítve. Körbeülték a büszkeségeink. Akik játékukkal, hangjukkal, személyiségükkel, életükkel már réges-rég kivívták tiszteletünket, megbecsülésünket. És szeretetünket. Ültek, mosolyogtak szembe a tömegnek. És énekeltek. Olyan csodásan, olyan vidáman, hogy az ember nem bírt magával. Nem bírt a bőrében maradni. Legszívesebben a közönség is felfutott volna a színpadra, helyet foglalt volna valamelyik asztalnál: rajta vagy alatta. És fújtuk volna mi is a komáromi művészekkel közösen , hogy „Szeressük egymást, gyerekek!”
fotó: a szerző
Csodás programot készített a Gaudium vegyeskar Komáromban, annak is patinás épületében, a Tiszti pavilonban. A II. Slágermúzeumnak, stílusosan, a „Szeressük egymást, gyerekek” címet adták. Ez a dal Seress Rezső szerzeménye. A zene- és dalszerzőre emlékezett a népes előadósereg, köztük olyan nagyságokkal, mint Dráfi Mátyás, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes művész, Pfeiferlik Tamás, Grassl Ferdinánd és Dobi Ákos. Utóbbi megszemélyesítette a színpadon, zongorája mögül magát az ünnepelt szerzőt, Seress Rezsőt.
Eredeti neve Spitzer Rezső volt, Budapesten született, házasságon kívüli gyermekként. Édesanyja később férjhez ment, és Komáromba költözött. Seress, középiskolai tanulmányait félbehagyta, beiratkozott Rákosi Szidi színitanodájába. Az első világháborúban frontkatonai szolgálatot teljesített. 1924-ben visszatért az akkor már Csehszlovákiához tartozó Észak-Komáromba, és csak a zeneszerzésnek élt.
Seress Rezső fiatalon, bárzongoristakén
fotó: a szerző
A húszas években a Tiszti pavilon egyik pincehelyiségében berendezett bár zongoristájaként dolgozott. A „Moderna” moziban pedig a némafilmek zenei kíséretét látta el. Első slágerét 1924-ben éppen Komáromban szerezte, „Még egy éjszaka...” címmel.
1929-ben végleg Budapestre költözött, előbb a Kukorica csárdában, majd a Kulacs vendéglőben zongorázott. Az 1933-as év meghozta számára a világhírnevet: megírta halhatatlan slágerét, a „Szomorú vasárnapot”. A szerzemény akkor került az érdeklődés középpontjába, mikor egy cikkben megjelent, hogy egy öngyilkos cseléd holtteste mellett e szerzemény kottáját találta meg a rendőrség. Egy újabb hasonló haláleset után a hazai és a nemzetközi sajtó is felkapta a dalt. Ekkor már az „öngyilkosok himnuszaként” is emlegették.
A Slágermúzeum megidézte a zeneszerző legnagyobb slágereit
fotó: a szerző
A „Szomorú vasárnap” 140 országba jutott el, 28 nyelvre fordították le. Olyan világsztárok is énekelték, mint Billie Holiday, Louis Armstrong vagy éppen Josephine Baker.
A második világháború kitörését követően Seress is megkapta munkaszolgálatosi behívóját 1944-ben. Egy évvel később elgyötörten érkezett haza. Anyja és nevelőapja nem élték túl a holokausztot.
Szerény körülmények között élt, továbbra is zongorázott a Kulacsban. Dalai után járó jogdíjáért, ami több százezer dollárra rúgott, sosem utazott el Amerikába.
Seress Rezső szerepében Dobi Ákos
fotó: a szerő
A kommunista hatalomátvétel után háttérbe szorult. Egy ideig még zongorázott a Kispipában, de már nem látta élete értelmét. Hatvankilenc évesen önkezűleg vetett véget az életének.
A komáromi Tiszti pavilon színpadán megelevenedtek Seress Rezső életének főbb mozzanatai, elragadó humora, zeneimádata. És megelevenedtek nagyszerű dalai is, könnyeket csalva a népes közönség szemébe. Elmondhatjuk, hogy a Slágermúzeum olyan kezdeményezés, mely ugyanúgy sikerre van ítélve, mint Seress Rezső volt, mikor zongoráján komponálni kezdett.
fotó: a szerző
