Steven Spielberg filmjeinek vissza-visszatérő eleme a földönkívülivel való találkozás. Leghíresebb korai munkáiban az idegennel való első kapcsolat barátságot szül, vagy katartikus élménnyel jár. Ilyenek a legendás „ET – a földönkívüli”, vagy a „Harmadik típusú találkozások.” Néha egy-egy film erejéig elbúcsúzik a fantasztikumtól, de újból visszatér hozzá az évtizedek folyamán. Modern körülmények közé hozza H. G. Wells „Világok harcát”, melyhez a korszakot leszámítva egészen hű marad – ezzel azonban sajnos kissé együgyűvé is teszi a történet végkifejletét… Itt már mindenesetre a riasztóan csúf, de nagyon barátságos, elárvult lény; vagy az atyai módon fajunkhoz leereszkedő nagyfejűek helyett, egyszerűen ellenséges és gonosz szörnyeket kapunk. A nyolcvanhoz közelítő hollywoodi legenda legutóbbi rendezésében arra keresi a választ, milyen hatással volna az emberiségre, ha a kormányok nyilvánosságra hoznák a tényt, miszerint idegenek valóban léteznek! A filmkritikusok java megegyezik abban, hogy a rendező leggyengébb teljesítményével állunk szemben, sőt, általánosan is egy igen rossz és unalmas történetet láthatunk a mozik képernyőin…
Az idegenek ma már nem keltenek izgalmat
Zavaros és furcsa korban élünk. Míg a téma, korábban összeesküvés-elméletek, és az X-aktákhoz hasonló sorozatok témája volt, ma már kormányok – elsősorban az USA vezetése – áll elő különös felvételekkel, állítólagos találkozások dokumentációjával ismeretlen repülő tárgyakkal. Különös módon a nagyközönség annyira cinikussá vált, hogy mindezeket a háborús fiaskókról való olcsó figyelemelterelésnek véli. Úgy tűnik, kisebb gondunk is nagyobb, mint homályos radarképeket elemezgessünk – különösen a mesterséges intelligenciával készült videók korában!
Talán éppen ez lehet az egyik oka annak, hogy a „Leleplezés napja” (Disclosure Day) érdektelenségbe fulladt. A történet szerint a Földünk a harmadik világégés küszöbén áll, teljes a nemzetközi pánik. Egy kormányzati hivatalnok ekkor tulajdonít el egy olyan adathordozót, melyen megdönthetetlen bizonyítékok találhatók arra, hogy az Egyesült Államok kormánya már nagyon régóta birtokában van földönkívüli technológiának – sőt idegen lényeket is fogva tart. Míg a titkosügynökök azon dolgoznak, hogy megakadályozzák azt, a vészharangot kongató renegát hivatalnok és egy telepatikus képességgel bíró televíziós meteorológus mindenáron nyilvánosságra kívánják hozni a valóságot. A film tehát nem magukról a szürke, nagyfejű lényekről kíván mesélni, hanem azzal a nagyratörő vággyal él, hogy pszicho-szociológiai elemzést végezzen azzal kapcsolatban, vajon hogyan válaszolnának a Homo Sapiens tömegei a velük kapcsolatos hirtelen bizonyosságra. Mozi-szakértők szerint sajnos a film éppen ebbe bukik bele sekélyességével és dilettantizmusával…
A rendező szerint a keresztények elhagynák hitüket…
Számunkra, hívő emberek számára egyetlen nézőpontja érdekes. Rövid időre ugyanis egy volt apáca karakterének köszönhetően, a történet utal arra, hogy a keresztények hite teljesen összeomlana, ha kiderülne, hogy a világűrben Isten helyett földöntúli civilizációk tesznek-vesznek, galaktikus mértékekben. Ugyanakkor a menekülőket elrejtő női kolostor vezetője kijelenti: miért veszítené el hitét? Miért teremtett volna Isten ekkora világegyetemet, ha csupán az ember él benne? Azután a történet bonyolódik tovább. Ennyi. Spielberg filozófiája ennyivel beéri, kommunikációs és gondolkodási képességei kimerülnek – rosszabb esetben nem is kíván ennél árnyaltabb kinyilatkoztatást tenni. Pedig önmagában ennek a felvetésnek kivesézése megérne legalább egy egész filmet – ha nem egy több éven át tartó sorozatot! Hiszen Spielberg nem tett mást, csupán kiszabadította a kérdéseknek szellemét, mely vissza nem zárható abba a bizonyos palackba, de nem hajlandó foglalkozni a válaszokkal.
De miért is tennének így?
Úgy tűnik, a „mester” abból indul ki, hogy az a lény, mely az embernél felfoghatatlanul magasabb rendű technológiával rendelkezik, isteni eredetű. Mintha a csillagközi utazás képessége egyértelművé tenné az erkölcsi magasabbrendűséget, vagy az élet értelmének határozott ismeretét. Ugyanakkor még csak az „isten” fogalmát sem határoztuk meg: ha a régi pogányok természetfeletti hatalmait értjük rajta, a primitív ember akár azoknak is elfogadhatná a csészealjak pilótáit –, a 21. század embere, azonban ha alul is marad értelmi képességeiben, tisztában van vele, hogy a tudományos felsőbbrendűség nem jelent mindenhatóságot. Továbbra is fennmaradna tehát a skolasztika kérdése: ha a földönkívüli biológusok kísérleteinek eredménye vagyunk, vajon ők kinek a lombikjában fogantak? Hol van a láncolat eleje? Ki a mozdulatlan mozgató? A szükségszerű „Isten” – aki nem anyag, és nincs szüksége sem időben megszerzett tudományra, sem technológiára a teremtéshez, mert ahhoz puszta akarata is elegendő? Miért vesszük alapvetésnek, hogy a galaxisokat meghódító űrlények ateisták, és nem hisznek egy olyan végső létezőben, akinek nincs szüksége kísérletezésre, fajokkal való játszadozásra, mert az a kíváncsiságnak, valamint a tudás hiányának jele? Beszélhetnénk arról is, hogy bár egyesek tudni vélik, hogy a Földön tucatszámra hemzsegnek az idegen fajok képviselői, a csillagászat, a fizika, az űrhajózás, vagy éppen a földöntúli intelligencia kutatására felállított SETI program miért nem mutat fel semmiféle „nyüzsgést” a világűrben? Ezzel szemben ismert a Fermi-paradoxon, mely éppen azt a kérdést teszi fel: ha olyan hatalmas a világegyetem, hogy lehet az, hogy senkivel sem vettük még fel a kapcsolatot? Hiszen a nagy számok törvényének alapján erre már régen sort kellett volna keríteni!
Az idegenek inkább az istentelenek istenei
Az ál-történelmi tévé csatornák az „ősi idegenek” híveinek biztosít hosszú órákat arra, hogy képtelen elméleteiket népszerűsítsék, mégis elfelejteni véljük: a fizikának vannak törvényei, melyek megkerülhetetlenek. Az olyan jellegű űrutazás, és csillagközi tevékenység, melyeket ezek vizionálnak, hatalmas energia igénnyel jár, melyekhez egész csillagokat kellene felemésztenie az adott civilizációnak. Ilyen gigászi mértékű erőfelhasználás pedig szükségszerűen nyomokat hagyna a vizsgálható mindenségben – méghozzá nyilvánvaló, jól felismerhető mintákat.
Nálunk nagyobb koponyák tették már fel a kérdést: vajon melyik lehetőség ijesztőbb – ha egyedül vagyunk, vagy csupán egy vagyunk a számtalan csillagközi közösség közül? A kultúrtörténet kezdetitől keressük erre a választ. Amióta létezik a tudományos-fantasztikus irodalom, a találkozás szinte minden általunk elképzelhető változatát papírra vetették. És mégis: bármelyiket is vizsgáljuk, valójában nem az idegennel való kapcsolatteremtést hiányoljuk. Magunkat keressük odakint. Válaszokat a megoldhatatlan bajokra, gondokra. Saját hibáinkra, bűneinkre. Megváltást várunk. Valamilyen külső erőt, mely határozottan felment, vagy elítél bennünket. Elhozza a földi menyországot, vagy a pokol által egyesíti a káini átokkal szenvedő emberiséget. Különös féle az ateista ember! A metafizikai, természetfeletti lényeket képtelen elfogadni, ám istennek kijáró hódolattal várja csészealj-messiásait…
Miért csak Krisztus követőire célozgatunk?
Az ember egy pici rosszindulatot is vél felfedezni Spielberg azon feltételezésében, hogy az általa felvázolt lehetőség főként és elsősorban a keresztényeket érintené. Bizonyára másként élne meg egy ilyen találkozást a hindu, akinek sok istene fényes szekereken száguld az égi birodalomban, és megannyi ember-állat szörnyet tart számon. Vagy a buddhista, aki embert, istent és démont ugyanannak a halál-újjászületés körforgásnak áldozataként ismer. De csak azért nincs szó az Iszlámról, mert azt kétségbe vonni nem illendő? És milyen hatással lenne az Ószövetség népére, ha „Illés szekerei” jelennének meg Jeruzsálem egén?
Az interneten egyébként az utóbbi években egy érdekes új, keresztény irányvonal terjed. Egyre több csatornán és fórumon hangoztatják, hogy a földönkívülieknek vélt jelenségek, valójában természetfelettiek – pontosabban „természet alattiak.” Gonosz szellemek, démonok tevékenysége. Spyridon Baylei, Britanniában szolgáló orosz ortodox pap többek között erről írt könyvet, „UFO összeesküvés” címen…
Ne csapkodj kesztyűddel, ha nem akarsz párbajozni!
Függetlenül azonban attól, hogy hisszük-e az idegenek létezését, vagy teljesen elutasítjuk azt, az értelmes vitának mindig van helye. Ugyan sem a tudomány, sem a vallás nem bizonyítanak majd semmit, ám az őszinte és nyitott párbeszéd egészen sok rejtélyre nyithat ajtót – mégpedig saját magunk emberi pszichéjében! Ennél azonban több kell, mint egy kihívásként arcunkba szánt kesztyű, mely fél úton sárba hullik, tulajdonosa pedig már a gesztus elkövetésekor érdeklődését veszíti a párbaj iránt! Spielberg ismét nagyot akart mondani – ez esetben azonban csak halk pukkanásra tellett tehetségéből.
fotó: magnific, unsplash, wikipédia, youtube
