„A jó tanár halála után is tanít”
Újabb tanterem kapott nevet a komáromi Selye János Gimnáziumban: szeptember 22-én ünnepélyesen felavatták az Oláh-termet, amely három kiváló pedagógus, Oláh Imre, felesége, Oláhné Domonkos Ilona, valamint Oláh György emlékét őrzi. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett család tagjai évtizedeken át meghatározó szerepet töltöttek be a felvidéki magyar oktatásban, különösen a matematika- és fizikatanítás, a tehetséggondozás, valamint a közösségépítés területén.
A névadás időpontja jelképes volt: Oláhné Domonkos Ilona, a tanítványai által szeretettel Icuka néninek nevezett pedagógus 1936. szeptember 22-én született, így ezen a napon ünnepelte volna kilencvenedik születésnapját. Az iskola földszinti, III.B jelzésű tanterme zsúfolásig megtelt az Oláh család tagjaival, egykori kollégákkal, tanítványokkal, barátokkal és tisztelőkkel.
A Selye János Gimnázium immár húsz éve ápolja azt a hagyományt, hogy tantermeket nevez el olyan egykori tanárairól és diákjairól, akik munkásságukkal öregbítették az intézmény hírnevét. Andruskó Imre igazgató az ünnepségen felidézte Oláhné Domonkos Ilona sokatmondó gondolatát:
„A jó pap holtig tanul, a jó tanár pedig halála után is tanít.”
Ez a mondat mindhárom pedagógus életművét méltóképpen összefoglalja.
Oláh Imre, Oláh György és Oláhné Domonkos Ilona nem csupán tantárgyi ismereteket adtak át. Szakköröket, táborokat és tehetséggondozó programokat szerveztek, miközben ajtajuk mindig nyitva állt a fiatalok előtt. Diákjaik nemcsak matematikai vagy fizikai kérdéseikkel fordulhattak hozzájuk: személyes nehézségeikben is számíthattak figyelmükre és segítségükre. Tanári hivatásukat felelősségnek tekintették, amely az egész emberre, a rájuk bízott fiatalok jövőjére irányul.
Keszegh Béla, Komárom polgármestere a három pedagógust összekötő legfontosabb vonásként a szenvedélyt emelte ki. Mindhárman mély meggyőződéssel végezték munkájukat, hittek küldetésükben, és sok esetben emberi sorsokat formáltak vagy mentettek meg.
Az Oláh család 2013-ban – részben posztumusz – Magyar Örökség Díjban részesült a matematika tanításában elért eredményeiért, valamint azért a munkáért, amellyel a tudomány és az oktatás segítségével kapcsolatokat teremtett a Kárpát-medence magyar tanárai és diákjai között. Tevékenységüket a nagyfokú hivatástudat mellett erős nemzeti elkötelezettség, emberség és közösségi felelősség jellemezte.
Az ünnepségen különösen megható pillanatot jelentett ifjabb Bertók Tibor hegedűművész visszaemlékezése. A gimnázium egykori diákjára Icuka néni akkor is figyelt, amikor a matematika helyett elsősorban zenei tehetségével tűnt ki. Tanárnője hitt benne, segítette őt. A ma már elismert művész édesapja gitárkíséretével egy Paganini-mű előadásával mondott köszönetet egykori tanárának. A műsort Ördögh Zsófia, Kosztolányi Dezső Tanár az én apám című versével tette teljessé.
A szalag átvágásával nem egyszerűen egy újabb név került az iskola egyik ajtaja fölé. Az Oláh-teremben elhelyezett fényképes összeállítás és a kitüntetések bekeretezett másolatai olyan pedagógusokra emlékeztetik majd a következő nemzedékeket, akik számára a tanítás szolgálat, a tehetség felismerése felelősség, a nevelés pedig életre szóló küldetés volt.
Az ő példájuk azt üzeni: az iskolai óra egyszer véget ér, de amit egy igazán jó tanár elindít tanítványai gondolkodásában és életében, az tovább él.
foto: Pápay György Pál

